Érdekességek minden hónapban az Intercisa Múzeumból
-
2025
okt
SZENT MIHÁLY LOVA
Elolvasom2025 őszén ritka és érdekes tárggyal gyarapodott az Intercisa Múzeum néprajzi gyűjteménye, ugyanis szeptemberben megérkezett a múzeumba az 1967-ben lezárt Kistemetőből származó Szent Mihály lova!
-
2025
szep
EGY ORVOS OLTÁRA INTERCISÁBÓL
ElolvasomAz egyik legérdekesebb lelet azonban nem innen, hanem a szomszédos telekről került elő, egy római orvos unikális szövegű oltárköve.
-
2025
aug
TÉSZTÁSTÁL A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYBŐL
ElolvasomA XIX. század végén dolgozott Dunapentelén (Kátli) Szabó János fazekasmester, akihez segédként került az 1871-ben Kalocsán született Deák István a század végén.
-
2025
júl
S-VÉGŰ KARIKA BARACSRÓL
ElolvasomAz S-végű (haj)karika a honfoglalás és az Árpád-kori emlékanyaghoz tartozik, annak egyik jellegzetes tárgycsoportja.
-
2025
jún
BUZAFEJEK C. KÖTET
ElolvasomKedves Múzeumbarátok! Hónap műtárgya rovatunk soron következő darabjáról olvashattok.
-
2025
máj
INTERCISA SISAK
ElolvasomA Kr. u. 3. század belső válságának köszönhetően, a Római Birodalom minden téren változtatásokra kényszerült, melyek alól természetesen a hadsereg sem lehetett kivétel.
-
2025
ápr
SÓMÁZAS KORSÓ A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYBŐL
ElolvasomHónap műtárgya rovatunk soron következő cikkében egy sómázas korsóval ismerkedhetnek meg az olvasók, mely több társával együtt 1956-ban, ajándékozás útján került a múzeum gyűjteményébe.
-
2025
márc
BRONZKORI TŰPÁR KISAPOSTAGRÓL
Elolvasom2004 nyarán Kisapostag határában az M8 autópálya nyomvonalához kapcsolódóan régészeti feltárás zajlott. A régészeknek gyorsan kellett dolgozniuk, szorította őket a határidő.
-
2025
feb
A SZENTHÁROMSÁG TEMPLOM OLTÁRÁT ÁBRÁZOLÓ KÉPES LEVELEZŐLAPOK
ElolvasomJelen cikkemben azonban egy újabb helyszín képes levelezőlapos ábrázolását igyekszem az olvasók elé tárni; ez a helyszín pedig nem más, mint az óvárosi Szentháromság templom, melyet az elmúlt bő 120 évben számtalan alkalommal megörökítették.
-
2024
dec
EGY LOVACSKA AZ EGYKORI VIDÁM PARK LOVAS KÖRHINTÁJÁBÓL
ElolvasomDecember hónap műtárgya egy fából készült játék ló, de nem egy kis faragott lovacskára vagy hintalóra kell gondolni, hanem a Vidám Parkban oly népszerű lovas körhinta egyik paripájára.
-
2024
nov
RÓMAI KORI SAJTKÉSZÍTŐEDÉNY INTERCISÁBÓL
ElolvasomA Koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig című időszakos kiállításban látható egy szürke, kiegészített, lyukakkal ellátott konyhai eszköz, a leltárkönyv szerint szűrőedény. A tárgy valójában egy sajtkészítőedény
-
2024
okt
SÜTŐLAPÁT AZ INTERCISA MÚZEUM NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomOktóberben a hónap műtárgya rovat kapcsolódik A koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig című időszaki kiállításhoz. A kiválasztott tárgy egy sütőlapát a Néprajzi Gyűjteményből.
-
2024
szep
CSENGŐS MOZDONY A MÚZEUM TÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomGyermekkorunkból sokan emlékszünk még a lemezből készült kutyaház perselyre, a csipegetős csibére, a sokféle repülőre, autóra vagy a különböző mozdonyokra. Szeptember hónap műtárgya egy, ezek közül.
-
2024
aug
DIANA SÓSBORSZESZES ÜVEGCSEPÁR
ElolvasomA hónap műtárgya ezúttal egy Diana sósborszeszes üvegcse, ami néhány évtizeddel ezelőtt még szinte minden háztartásban megtalálható volt.
-
2024
júl
FÉLKÉSZ BRONZKORI KŐBALTA DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomE havi műtárgyunk egy olyan félkész bronzkori kőbalta, mely évtizedekig várta újbóli előkerülését a római raktárban.
-
2024
jún
AURELIUS SALAMAS SÍRKÖVE INTERCISÁBÓL
ElolvasomA 3. század második felében – 4. század elején élt Aurelius Salamas sírkövének töredéke jelenleg a közelmúltban felújított múzeumudvaron tekinthető meg.
-
2024
máj
DEÁK ISTVÁN FAZEKAS MŰVEI A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYBŐL
ElolvasomMájusban a Néprajzi Gyűjtemény különleges darabjairól olvashatnak a kedves Olvasók a hónap műtárgya rovatban.
-
2024
ápr
BRONZPLAKETT A FEDETT USZODA ÉPÍTÉSÉÉRT
ElolvasomÁprilis hónap műtárgya egy bronz plakettet, mely a fedett uszoda építésének állít emléket. Nem véletlenül, hiszen az uszodát 1977. április 2-án adták át.
-
2024
márc
KOTTA A GYŐRY CSALÁD HAGYATÉKÁBÓL
ElolvasomEbben a hónap olvasóink a perkátai gróf Győry család hagyatékából származó kottáról, valamint a család történetéről tudhatnak meg érdekességeket.
-
2024
feb
BRONZKORI HAJKARIKÁK RÁCALMÁSRÓL
ElolvasomRácalmásról két bronzkori hajkarika található az Intercisa Múzeum gyűjteményében, egy bronzból és egy aranyból készült példány.
-
2024
jan
KELTA PÉNZEK DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomAz új év első hónapjában az Intercisa Múzeum állandó kiállításában látható három kelta tetradrachmáról olvashatnak az érdeklődők.
-
2023
dec
EGY SZTAHANOVISTA MUNKAMÓDSZER A PENTELEI ÉPÍTKEZÉSEN: A MAKSZIMENKO-FÉLE SZALAGMUNKA
ElolvasomHa azt halljuk, hogy Maximenko köz, akkor talán mindenki tudja, hogy a mai Liget közről van szó. Az, hogy kiről kapta nevét, ki volt Makszimenko, mit kell róla tudni, kiderül a bejegyzésből..
-
2023
nov
ADÁS-VÉTELI SZERZŐDÉS ÉS MÁS IRATOK A DUNAPENTELEI MAYER-FÉL HÁZBÓL
ElolvasomNovember hónap műtárgya egy szerződés valamint néhány egyéb dokumentum. Az iratok mindegyike a ma már elhagyatott, romos állapotban levő Mayer-féle házból származik.
-
2023
okt
BRONZKORI FENYŐTOBOZ NAGYKARÁCSONYBÓL
ElolvasomE havi műtárgyunk kivételesen természeti tárgy, de természetesen megfigyelhető rajta az emberi tevékenység nyoma.
-
2023
szep
2023. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - CSÁSZÁRSZOBOR BÁZISA INTERCISÁBÓL
Elolvasom1967-ben a délkeleti temető feltárása során az 1190. kősírból került elő hat kőtábla.
-
2023
aug
2023. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - ÉPÍTKEZÉSBŐL VÁROS, DUNAPENTELÉBŐL SZTÁLINVÁROS. DEKORÁCIÓS FELHÍVÁS 1951 ŐSZÉRŐL
ElolvasomA város rövid története alatt több néven szerepelt. Hívták Dunapentelének, majd kisvártatva Sztálinvárosnak, nem sokkal később újra Dunapentelének és megint Sztálinvárosnak. Aztán eljött 1961 ősze, onnantól kezdve a város neve Dunaújváros.
-
2023
júl
2023.JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - AZ ÉRDEKES UJSÁG HÁBORÚS ALBUMÁNAK FELVÉTELEI
ElolvasomJúlius 28-án emlékezünk meg az I. világháború kitörésének évfordulójáról, amely idén 109 éve robbant ki. Éppen emiatt ebben a hónapban ehhez az eseményhez kapcsolódóan került kiválasztásra a hónap műtárgyaként bemutatott tárgyegyüttes.
-
2023
jún
2023. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI ÖNTŐFORMA DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomA tőr vagy alabárd öntésére szolgáló tárgyat Dunaújváros–Koziderpadlás területén találták. A lelőhelyen a korai és középső bronzkorban (Kr. e. 2700-1400) erődített település létezett.
-
2023
máj
2023. MÁJUS HÓNAP MŰTÁRGYA - GENIUS SZOBOR INTERCISÁBÓL
Elolvasom1964 májusában a Római városrész területén szórvány leletként került elő egy 93 cm magas genius szobor. A szobor, ahogy az a genius szobrok esetében gyakran előfordul, meztelen férfialakot ábrázol.
-
2023
ápr
2023. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - A BAMBI - EGY NÉV, EGY FOGALOM ÉS EGY KIS ÜDÍTŐITAL TÖRTÉNELEM
ElolvasomCsak egy név és egy kis üveg és mégis mennyi emlék fűződik hozzá. Volt idő, hogy szinte nem is volt más a piacon. Ma már olyan elképzelhetetlennek tűnik, hiszen napjainkban ezerféle üdítő áll a boltok polcain.
-
2023
márc
2023. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - CSELÉD -ÉS MUNKAKÖNYVEK AZ INTERCISA MÚZEUM TÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYÉBŐL
Elolvasom2023 márciusában ismételten nem egy tárgy, hanem egy tárgytípus kerül bemutatásra a hónap műtárgya sorozat keretében. A választott típus a cseléd- és munkakönyv, melyekből egy válogatást tárok az olvasó elé.
-
2023
feb
2023. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI ÖVKAPOCS DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomA Dunaújváros déli területén, a Radar környékén feltárt hatalmas bronzkori temető halottainak többségét hamvasztás után urnába helyezték, és így földelték el.
-
2023
jan
2023. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI KORI GRAFFITI INTERCISÁBÓL
ElolvasomA hónap műtárgya ezúttal egy, a múzeum állandó kiállításában is látható római kori tetőfedő-tégla, melybe feliratot és rajzot is karcoltak egykor.
-
2022
dec
2022. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - A DUNAI ÉS A SZTÁLIN VASMŰ EMLÉKÉREM KITÜNTETÉSEK ÉS JELVÉNYEK AZ 50-ES ÉVEK ELEJÉN
ElolvasomDecember hónapban a Dunai és a Sztálin Vasmű Emlékéremről lesz szó, arról, hogyan nézett ki az első változat és miben tért el ettől a későbbi, kinek és miért járt, hányan kapták meg és arról is, hogy az érem mellé díszes oklevél járt.
-
2022
nov
2022. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - KINCSEK A JANTSKY-FÉLE VENDÉGLŐBŐL
ElolvasomEbben a hónapban a dunapentelei Jantsky vendéglőhöz köthető apró tárgyakat választottam bemutatásra. A három tárgy 2020-ban került az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményébe.
-
2022
okt
2022. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - PHALLOSZ ALAKÚ AMULETTEK INTERCISÁBÓL
ElolvasomAz intercisai temető számos érdekes tárgyat rejt és rejtett, a temető két sírjából egy-egy phallosz alakú, kisméretű, nyakba akasztható amulett került elő.
-
2022
szep
2022. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - KELTA LÁNDZSAHEGY A DUNÁBÓL
ElolvasomA levélalakú vas lándzsahegy hossza 24,5 cm. A penge közepén 5-9 mm vastag borda fut végig, amit kis árok oszt ketté.
-
2022
aug
2022. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - EGY TELEVÍZIÓ A MÚZEUM TÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomA múzeum történeti gyűjteményében 2 db televízió található, melyek közül a hónap műtárgyának a Tavasz T 4303 típusú készüléket választottam. Ezek a televíziók 1960-1964 között a Videoton elődjének számító, akkori nevén Vadásztölténygyárban készültek.
-
2022
júl
2022. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - FŰSZERTARTÓK A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYBŐL
ElolvasomA múzeum Néprajzi Gyűjteményében található öt darab keménycserépből, 1900 körül készült fűszertartó, a hozzájuk tartozó szintén keménycserépből készült fedelekkel. A tartók 1984 márciusában, vétel útján kerültek a múzeum tulajdonába.
-
2022
jún
2022. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - VÁRANDÓS NŐK TERRACOTTA SZOBRAI INTERCISÁBÓL
ElolvasomAz Intercisa Múzeum állandó kiállításában két várandós, meztelen, női terracotta szobor töredéke látható.
-
2022
máj
2022. MÁJUS HÓNAP MŰTÁRGYA - SZENT ISTVÁN LANCEA REGIS FELIRATÚ DENÁRJA RÁCALMÁSRÓL
ElolvasomA Szent Lándzsa fontos szerepet játszott a Német-Római Császárság koronázási kellékei között. Az idők során több elképzelés is született, hogy ki volt eredeti tulajdonosa.
-
2022
ápr
2022. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - EL NEM FELEDETT SZOBRAINK
Elolvasom„Szerettük ezt a szobrot.” „Állítólag sorra potyogtak le a galambok, azért volt rá szükség…” „Vajon hol vannak most?” Ilyen és ehhez hasonló kérdések és mondatok hangzanak el, ha szóba kerül Kiss István Felszabadulási emlékműve.
-
2022
márc
2022. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - KÁVÉDARÁLÓ
ElolvasomA múzeum Történeti és Néprajzi Gyűjteményében számos kávézáshoz köthető tárgy található: különféle kávéfőzők, őrlők és kávé tárolására szolgáló dobozok is. Hónap műtárgyának ezúttal egy alapdarabot, az őrlőt választottam.
-
2022
feb
2022. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - FÁBÓL KÉSZÜLT AVAR SZÍJVÉG-BETÉT RÁCALMÁSRÓL
ElolvasomAz avar kori (Kr. u. 567-811) férfisírok leglátványosabb leletei általában a ruházatot a derékon összeszorító öv díszes veretei.
-
2022
jan
2022. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI KORI CECE ÉS SZÁLLEVERŐ INTERCISÁBÓL
Elolvasom1965. november 18 - december 8. között B. Vágó Eszter feltárást végzett az intercisai castellum területén. A feltárás során előkerült egy, feltehetően a 4. század végén – 5. század elején leégett épület is.
-
2021
dec
2021. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - ÉTKEZÉSI ZSETONOK ÉS A KÖZÉTKEZTETÉS KIALAKULÁSA SZTÁLINVÁROSBAN. A MALOMUDVARTÓL AZ ÜZEMI KONYHÁKIG
ElolvasomDecember hónapban az étkezési zsetonokról lesz szó, az ide érkező építők étkeztetéséről, a rendszer kialakulásáról, annak fontosságáról. Az 1950-es évek elején Dunapentelén, majd a későbbi Sztálinvárosban indult meg először a közüzemi étkezés.
-
2021
nov
2021. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - HADIMOZSARAK
ElolvasomEzek a tárgyak az egész világon használatosak voltak egészen az újkorig. Funkcióját tekintve fűszerek és más élelmiszerek törésére használták.
-
2021
okt
2021. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI VINCSESZTER? ROVÁTKOLT AGANCSBALTA IVÁNCSÁRÓL
ElolvasomNemcsak vadászat révén, hanem az elhullajtott agancsok gyűjtésével is beszerezhető. Sőt, a régészeti leletekben csak ritkán találni olyan agancseszközt, amelyiken meg lehet figyelni az agancsot az állat koponyájához kötő homlokcsapnak a nyomát.
-
2021
szep
2021. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - VARÁZSGEMMÁK AZ INTERCISA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomAz Intercisa Múzeum római kori gyűjteményében két varázsgemma található, melyek az állandó kiállításban is láthatók.
-
2021
aug
2021. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - AZ EGYKORI DUNAPENTELEI FŐTÉR ÁBRÁZOLÁSA A XX.SZÁZAD ELSŐ FELÉBŐL SZÁRMAZÓ KÉPES LEVELEZŐLAPOKON
ElolvasomEbben a hónapban a kiválasztott lapok mindegyike a főteret és a kúriát ábrázolja, az ún. Békési-hagyaték részei.
-
2021
júl
2021. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - " HÁZIMURI", A KISPOLGÁROK VIGYÁZZANAK! SZÍNPADON AZ OSTOR EGYÜTTES
ElolvasomA formáció 1960 és 1965 között működött, célja a városban tapasztalható visszásságok, emberi hibák pellengérre állítása szatirikus hangvétellel.
-
2021
jún
2021. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - AVAR KORI TOJÁSOK AZ INTERCISA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomAz Intercisa Múzeum 2021. május 6-án megnyílt, október 3-ig látogatható „Múltba ásott város – Dunaújváros a dunaújvárosiak előtt” című kiállításában három restaurált avar kori tojás látható.
-
2021
máj
2021. MÁJUS HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI REZSÓ DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomAz 1950-es évek elején fura tárgyat találtak a házak omladékrétegeiben. Szerkezete egyszerű: vaskos, korong alakú lapból áll, amire csőtalpat erősítettek.
-
2021
ápr
2021. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - KALÓRIATÁBLÁZATOS FALVÉDŐ
ElolvasomÁprilis hónap műtárgya ez a dunaújvárosi falitextília, amely igazán különleges darab. Nyomott mintája ételcsoportokra bontott kalória táblázat, melyet színes ábrák és virágminták illusztrálnak.
-
2021
márc
2021. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - NEVEZETESSÉGEK DUNAPENTELEI KÉPES LEVELEZŐLAPON - AZ I. VILÁGHÁBORÚS BORY EMLÉKMŰ AZ ISKOLA OLDALFALÁN
ElolvasomA soron következő hónap műtárgyát ismét a képes levelezőlapok közül választottam, ezúttal azonban a képes oldalra koncentrálva, azzal a céllal, hogy Dunapentele egy szegletét, nevezetességét mutassam be az olvasó számára.
-
2021
feb
2021. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - TÁRSADALMI MUNKA AZ 50-ES, 60-AS ÉVEKBEN - TÁRSADALMI MUNKA JELVÉNY SZTÁLINVÁROSBÓL
ElolvasomAz országban először Dunaújvárosban - akkori nevén Sztálinvárosban - kezdeményeztek társadalmi munkát akkor, amikor az ország gazdasági helyzete már nem tette lehetővé a korábbi gyorsütemű építkezést.
-
2021
jan
2021. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - TÖRÖKKORI SÜTŐHARANG DUNAÚJVÁROSBÓL
Elolvasom1993-ban egy feltárás során kerültek elő Dunaújváros-Rácdombról egy sütőharang töredékei. A tárgyat sikerült teljesen restaurálni, kiegészíteni.
-
2020
dec
2020. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI SZARKOFÁG INTERCISÁBÓL
ElolvasomA múzeumokban vannak kis leletek, vannak nagy leletek, néha pedig akkorát találnak a régészek, hogy az be sem fér az épületbe. Az Intercisa Múzeum gyűjteményében ilyenek a szarkofágok, amelyeket a kőtár területén lehet megtekinteni.
-
2020
nov
2020. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - SZAKAJTÓ
ElolvasomNovember hónap műtárgyának a fenti képen látható szakajtót választottam, mely azon túl, hogy „ízig-vérig néprajzos tárgy”-egy hagyományos paraszt háztartás elmaradhatatlan kelléke- furcsa mód akár a 2020-as év egyik jelképe is lehetne.
-
2020
okt
2020. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - KÉPES LEVELEZŐLAP TÖRTÉNELEM
ElolvasomA hónap műtárgya sorozat következő darabjának az apropóját egy évforduló adja: idén október 1-én 151 éve, hogy megjelent az első postai lap, mely a képes levelezőlapok közvetlen elődje.
-
2020
szep
2020. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA -
ElolvasomE hónap műtárgya időszaki kiállításunk egyik érdekes darabja, a XX. század jellegzetes használati tárgya, a rádió lesz. A Vadásztölténygyár R646-os Velence elnevezésű készüléke az 1950-es években készült.
-
2020
aug
2020. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - DEA SYRIA ISTENNŐT ÁBRÁZOLÓ RUHADÍSZ DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomAz elmúlt években sokat hallottunk szír migránsokról, de talán kevesen tudják, hogy Intercisa életében fontos szerepet játszottak olyan csoportok, akik Syria provinciából kerültek a mai Dunaújváros területére.
-
2020
júl
2020. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI FEJPÁNT DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomA múzeum állandó kiállításában, a bronzkori fémművességet bemutató tárlóban látható egy felöltöztetett próbababa, amelyiken a korszak ékszerviseletét mutatjuk be.
-
2020
jún
2020.JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - HÍMZETT FALVÉDŐ DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomA hímzett, feliratos falvédők széleskörűen elterjedtek szinte az egész Kárpát-medencében, történetük több mint kétszáz éves múltra tekint vissza.
-
2020
máj
2020. MÁJUS HÓNAP MŰTÁRGYA - CSALÁDFAKUTATÁS CSALÁDI IRATOKON KERESZTÜL
ElolvasomAz Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményében jelenleg közel 8700 darab leltározott műtárgy található, melynek nagy részét különféle dokumentumok képezik, így ezt a műtárgytípust kívánom közelebb hozni az olvasóhoz.
-
2020
ápr
2020. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - MUKI, A VIDÁM PARK VASPARIPÁJA
ElolvasomA fotón látható vonat nem más, mint Muki, a sztálinvárosi úttörővasút első kis mozdonya. Bár csak néhány évig teljesített szolgálatot, mára legendává vált, a városban szinte mindenki ismeri.
-
2020
márc
2020. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - VENUST ÁBRÁZOLÓ CSONT HAJTŰK INTERCISÁBÓL
ElolvasomJelenleg a „Venus Intercisában – Római viselet és szépségápolás” című, 2020. április 5-ig látogatható időszaki kiállításban láthatók.
-
2020
feb
2020. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - EMBER ALAKÚ BALSAMARIUMOK DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomA „Venus Intercisában – Szépségápolás és divat a római korban” című, 2020. április 5-ig látogatható időszaki kiállításunk első vitrinjében látható két kis ember alakú bronzedény.
-
2020
jan
2020. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - PROPAGANDA KERÁMIÁK AZ I.VILÁGHÁBORÚBÓL
ElolvasomA három apró tárgy – két korsó és egy csésze – az I. világháború propagandagépezetének működéséről tanúskodik.
-
2019
dec
2019. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - ZRÍNYI SISAK
ElolvasomEz a múlt századi rendőrsisak 2002-ben került be a történeti gyűjteménybe, mely a korabeli rendőr egyenruha ékességének számított.
-
2019
nov
2019. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - AVAR LÓSZERSZÁM ADONYBÓL
ElolvasomAz Intercisa Múzeum 2008 őszén és 2009 tavaszán megelőző feltárást végzett Adony déli részén, a Nagy-páskum nevű területen.
-
2019
okt
2019. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI KORI JÁTÉKOK AZ INTERCISA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomA játék az emberi tevékenység olyan sajátos formája, mely végigkíséri az ember és az emberiség egész életét. A játékok kialakulásával, társadalomban betöltött szerepével már az ókori tudósok is foglalkoztak.
-
2019
szep
2019. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - KÓRHÁZTÖRTÉNETI ÉRDEKESSÉGEK
ElolvasomJelen cikket azért is tartom fontosnak, mert e hónap végén lesz 54 éve, hogy a kórházat átadták a városnak. A bemutatott eszközök a kórház életét „dokumentálják”, bekerülésük is több időponthoz köthető.
-
2019
aug
2019. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - A DUNAI VASMŰ ÉPÍTŐJE, AZ ÉPÍTKEZÉS HETILAPJA, PROPAGANDA 1950-BŐL
Elolvasom1950 tavaszán elkezdődött a város (akkor még csak a lakótelep), ősszel a gyár építése. A Dunapentele melletti löszplatón hónapról-hónapra készültek el az ideiglenes szállások és a végleges épületek.
-
2019
júl
2019. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - AZ INTERCISAI PÉNTEK
ElolvasomMinden múzeumban vannak egyedi műtárgyak, de lényegesen ritkább, hogy ezeket a tárgyakat saját nevükön szólítsák.Az Intercisa Múzeumban egy arcos edény a Péntek becenévre „hallgat.”
-
2019
jún
2019. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - ÁRPÁD-KORI ARANYFÜLBEVALÓ DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomMíg római kori aranyékszer viszonylag sok található az Intercisa Múzeum gyűjteményében, középkori csak néhány darab. Ezek közül a legszebb a Bem utcából előkerült, a múzeumba vásárlás útján jutott fülbevaló.
-
2019
máj
2019. MÁJUS HÓNAP MŰTÁRGYA - JÁTÉKPISZTOLYOK AZ INTERCISA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomA játékpisztolyból két darab került a Múzeumba 1966-ban, ugyanabban az évben, amikor a játékok is készültek.
-
2019
ápr
2019. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - BARSI DÉNES ÍRÓ, ÚJSÁGÍRÓ HAGYATÉKÁBÓL SZÁRMAZÓ TÁRGYAK
Elolvasom2019 áprilisában egy tárgyegyüttesre esett a választásom, melyek Barsi Dénes író, újságíró hagyatékából származnak. A gyűjtemény az ezredforduló környékén került intézményünk Történeti Gyűjteményébe Barsi Tomaj ajándékaként.
-
2019
márc
2019. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - ROYAL ÍRÓGÉP
Elolvasom1996-ban Deimel János adományozta a múzeumnak ezt a Royal írógépet, elmondása szerint Wolf Johanna használta az ’50-es években.A 26 cm magas szerkezet egyik szalagcsévéje hiányzik, néhol a festés is le van pattogva, de jó állapotban van.
-
2019
feb
2019. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI TŐR A DUNA MEDRÉBŐL
ElolvasomA múzeum régészeti gyűjteményébe nem egy ritka, gyönyörű tárgy került már ajándékozás révén. Ez a helyzet a most bemutatott tőrrel is, amelyet Tóth Zoltántól kaptunk.
-
2019
jan
2019. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI KORI EZÜST ÖVCSAT DUNAÚJVÁROSBÓL
Elolvasom2017 júliusában került elő Dunaújvárosban, megelőző feltáráson. Az egykori Intercisa szélén feltárt szeméttároló gödörből előkerült tárgy szinte teljesen ép, csak a vasból készült csattüske egy része hiányzik.
-
2018
dec
2018. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - ZSEBÓRA
ElolvasomDoxa gyártmányú, gazdagon díszített óra, ezüst tokban, kronométerrel, mely a másodperceket számlálja. Szerkezete mechanikus, mutatói hiánytalanok. Zsebórákat a férfiak viseltek.
-
2018
nov
2018. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - FAMOZSÁR
ElolvasomA néprajzi gyűjteményben több darab megtalálható, így ezeknek az eszközöknek az eredetét és funkcióját igyekszem bemutatni. Maga a mozsár egy üreges eszköz, mely legtöbbször fából vagy kőből készült.
-
2018
okt
2018. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA -BRONZKORI SARLÓ REKONSTRUKCIÓJA
ElolvasomA mi rekonstruált sarlónk bronzkori kőpengékből lett összeállítva, amelyek a dunaújvárosi Rácdombon kerültek elő B. Horváth Jolán ásatásán.
-
2018
szep
2018. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - AMPHORA DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomA szeptember a szüret ideje, ezért szeptember hónap műtárgyául egy, a borhoz kapcsolódó római kori tárgyat, egy amphorát választottunk. - Az amphora szó a görög amphi-phoreus, azaz kétfelől hordozható kifejezésből ered.
-
2018
aug
2018. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - TÖLTÉNYHÜVELYBŐL KIFARAGOTT, VIRÁGMINTÁKKAL DÍSZÍTETT VÁZA
ElolvasomA tárgy az I. világháború éveiből származik és 1992-ben ajándékozás útján került az intézmény Történeti Gyűjteményébe.
-
2018
júl
2018. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - BOROTVAPENGE ÉLEZŐ
ElolvasomMit keres egy műanyag borotvapenge-élező a néprajzi gyűjtemény darabjai között?
-
2018
jún
2018. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI ALABÁRD A DUNA MEDRÉBŐL
ElolvasomAz alabárdról mindenkinek a híres középkori, kora újkori fegyver jut eszébe, amelyet a pápa svájci gárdistái mai napig használnak díszelgéseik során. De a fegyvertípus ennél sokkal régebbi: az első alabárdokat a korai bronzkorban készítették.
-
2018
máj
2018. MÁJUS HÓNAP MŰTÁRGYA - KELTA HÓLYAGOS BOKAPEREC DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomA sírok régészeti feltárása november 4-11. között történt meg, azonban az 1. sírból származó kéttagú, négyhólyagos bokapereceket és egy kis, kihajló szájú bikónikus edényt a múzeum már korábban megvásárolt Patonai Ferenctől, 50 forintért.
-
2018
ápr
2018. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - HAZATÉRT HADIFOGLYOK BEMUTATÓ LAPJA ÉS LESZERELÉSI IGAZOLVÁNYA
ElolvasomA dokumentum 1982-ben ajándékként került az intézmény tulajdonába, I. világháborús relikvia.
-
2018
márc
2018. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - KARIKÁS OSTOR
ElolvasomA magyar csikósok legnevezetesebb munkaeszköze a karikás ostor volt. A kutatók szerint az eszköz a 18. században alakult ki, és a lovak mellett marhák és sertések terelésére is használták.
-
2018
feb
2018. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI, MADÁR ALAKÚ EDÉNY DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomDunaújváros egyik legnagyobb régészeti lelőhelye az egykori Dunai-dűlőben került elő. A bronzkorban itt terült el annak a koziderpadlási településnek a temetője, amelyet legalább 500-600 éven keresztül laktak.
-
2018
jan
2018. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - KORA ÚJKORI KÁLYHACSEMPE DUNAPENTELÉRŐL
ElolvasomAz Intercisa Múzeum gyűjteményében több kályhához tartozó elemet is találunk, mázas csempetöredéken kívül bögre és tál alakú, mázas és mázatlan kályhacsempéink, kályhaszemeink is láthatók az állandó kiállításban és a látványtárban.
-
2017
dec
2017. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA- HÁBORÚS EMLÉK A II. VILÁGHÁBORÚBÓL
ElolvasomA tárgy idén ősszel került múzeumunk történeti gyűjteményébe, egy a II. világháborúból származó emlék: „spanyolozás” jelleggel készített csontvésés, a vésett mintákba pedig színezett viaszt csorgatott az alkotója.
-
2017
nov
2017. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - CSONTKORCSOLYA
ElolvasomNovember beköszöntével az időjárás is egyre hűvösebbre fordul, ennek megfelelően a hónap műtárgya rovatban egy téli játékszerrel köszöntjük a hónapot: egy dunapentelei csontkorcsolyával.
-
2017
okt
2017. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - ÚJKŐKORI KŐBALTA DUNAKÖMLŐDRŐL
ElolvasomTolna megyei Dunakömlődről származik. A balta anyaga bazalt, mérete 20,6×6×7,2 cm. A nyél persze csak rekonstrukció, ami az állandó kiállítás alkalmával készült.
-
2017
szep
2017. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI KORI MÉCSES DUNAÚJVÁROSBÓL
Elolvasom2017 júliusában, megelőző feltárás során került elő egy kétlángú mécses az egykori Intercisa vicusából, azaz polgári településéről.
-
2017
aug
2017. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - LÖVEDÉK A DUNAPENTELEI ISKOLA FALÁBÓL
ElolvasomA II. világháború idején csapódott bele a dunapentelei iskola falába és 1995-ben, ajándékként került intézményünk tulajdonába. Maga a lövedék 11 cm hosszú, sérült és a fele hiányzik.
-
2017
júl
2017. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - ÉTELHORDÓ FAZÉK
ElolvasomJúlius a paraszti világban az év egyik legmunkásabb időszaka volt, ekkor kezdődött meg ugyanis a parasztgazdaságok életének egyik legfontosabb eseménye, a gabona betakarítása: az aratás.
-
2017
jún
2017. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - AVAR MÉCSES DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomA mi mécsesünk 1966-ban került elő egy leletmentés során. A feltárásra a Vígadó és a kórház mögötti Duna-parton került sor. Ekkoriban kezdték ugyanis kialakítani a mai, lépcsős partot a korábbi szakadékos területen.
-
2017
máj
2017. MÁJUS HÓNAP MŰTÁRGYA - KAROLING-KORI SZÍJFÜGGESZTŐ VERET DUNAÚJVÁROSBÓL
Elolvasom1968. január 24-én Dunaújvárosban a Radiátorgyár (ma a Vasmű területe) bővítése során emberi csontok kerültek elő. A honfoglaláskori kislány sírját B. Vágó Eszter tárta fel.
-
2017
ápr
2017. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - PENTELEI KOLOMPOK ÉS CSENGŐK
ElolvasomÁprilis hónap műtárgya ezúttal nem egy tárgy, hanem három, a pásztorkodáshoz kapcsolódó eszköz: két kolomp és egy csengő. A választás azért rájuk esett, mivel április az állattartás szempontjából kiemelkedő hónap volt a paraszti világban.
-
2017
márc
2017. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - NEMZETŐR DANDÁRTÁBORNOKI FÉRFI EGYENRUHA
ElolvasomA tárgy egy nemzetőr dandártábornoki férfi egyenruha a megkapott kitüntetésekkel és azok igazolványaival együtt; nevezetesen pedig vitéz Jedovszky Zoltán, dandártábornok viselte. Az ajándékozó, felesége, Eszti néni volt.
-
2017
feb
2017. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI KOPONYAMASZK IVÁNCSÁRÓL
ElolvasomA hónap műtárgyai között eddig mindig ember által készített tárgyakat mutattunk be. A mostani választás látszólag eltér a korábbi gyakorlattól: egy bronzkori ember maradványa pusztán biológiai jelenségnek tűnik.
-
2017
jan
2017. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - CIKÁDAFIBULÁK AZ INTERCISA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomJanuár hónap műtárgya nem egy tárgy, hanem egy tárgytípus, a cikádafibulák. A fibula nem más, mint ruhakapcsoló tű, a cikáda rovar alakú díszek gyűjtőneve.
-
2016
dec
2016. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - MOLNÁR ISTVÁN KÁROLI FÉLE ÚJ TESTAMENTOMA
ElolvasomEgyik különlegessége korában rejlik: 1873-ban adta ki a Brit és Külföldi Biblia Társulat Pesten. Másik különlegessége pedig eredeti tulajdonosa és annak családja: tulajdonosa Molnár István, Pentelei Molnár János édesapja volt.
-
2016
nov
2016. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - FATŰZELÉSES DISZNÓPERZSELŐ
ElolvasomA disznó tartása a magyar parasztság egészében általános, hiszen a hús- és zsírfogyasztás egyik fő forrása a házilag leölt és feldolgozott sertés volt.
-
2016
okt
2016. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - MÁTYÁS KIRÁLY EZÜSTDENÁRJAI
Elolvasom„Igazságos”, vagyis I. Mátyás, a törökverő Hunyadi János fia 1458-ban lett magyar király, és viszonylag hosszú ideig, 32 éven keresztül ülhetett a trónuson.
-
2016
szep
2016. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - GEMMACSÜNGŐS, ARANYMEDÁLLAL DÍSZÍTETT GAGÁTGYÖNGYSOR DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomIntercisa délkeleti temetőjének 57. sírjában egy gazdag női halott nyugodott.
-
2016
aug
2016. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - TINTATARTÓK
ElolvasomÖsszesen hat darab tárgyról lesz szó, nagy részüket a egykori Szórád Márton Általános Iskola ajándékozta a múzeumnak az 1980-as években, de található köztük olyan, melyet Nagyszöllösi Ágostontól, az iskola egykori igazgatójától vásároltak meg 1994-ben.
-
2016
júl
2016. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - FALIÓRA
ElolvasomJúlius hónapban a faliórát választottuk a hónap műtárgyának. A három virágmintával díszített óra, 1954-ben került néprajzi gyűjteményünkbe Veress Éva gyűjtése nyomán.
-
2016
jún
2016. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI PLUMBATA BARACSRÓL
ElolvasomAki tüzetesen végignézi az Intercisa Múzeum állandó kiállítását, az szokatlan tárgyra bukkanhat a római hadsereg fegyverzetét bemutató tárlóban. A dobónyílról van szó.
-
2016
máj
2016. MÁJUS HÓNAP MŰTÁRGYA - KORA ÚJKORI HAJTŰK DUNAÚJVÁROSBÓL
Elolvasom1964-ben Dunaújváros-Temető utcában került elő egy, a XVI-XVII. századra keltezhető, rangos női halott sírja, melyben a feltáró régész 5 hajtűt talált. Az öt tű közül négy aranyozott ezüst, egy pedig ezüst.
-
2016
ápr
2016. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - LEVENTE IGAZOLVÁNY DUNAPENTELÉRŐL
ElolvasomÁprilis hónap műtárgyának egy apró, akár jelentéktelennek is nevezhető tárgyat választottam, mely a Dunapentelei Levente Egyesület egyik tagjának, Horváth Lászlónak az igazolványa volt.
-
2016
márc
2016. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - HÚSVÉTI TOJÁS
ElolvasomMárcius hónapban a húsvéti tojást választottuk a hónap műtárgyának. A képen látható pirosra festett, virágmintákkal díszített tojások 1966-ban kerültek néprajzi gyűjteményükbe.
-
2016
feb
2016. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI CSUKLÓVÉDŐ IVÁNCSÁRÓL
ElolvasomA feltárt hulladékgödrökben a kora bronzkori (kb. Kr. e. 2500-1900) makói és nagyrévi kultúra hagyatékát találtuk meg. Néhány gödörből azonban olyan tárgyak kerültek elő, amelyek a szomszédos régészeti kultúrákra jellemzők.
-
2016
jan
2016. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - RÓMAI KORI OLAJOS ÜVEG DUNAÚJVÁROSBÓL
ElolvasomEgyik sír különösen gazdagnak bizonyult, számos melléklet került elő belőle, köztük aranytárgyak, valamint a most bemutatandó olajos üveg.
-
2015
dec
2015. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - KAMERA
ElolvasomEz egy kamera, mely 2015 szeptemberében került a múzeum gyűjteményébe, Andics József ajándékaként. Gyűjteményünkben a kamera és a tápegység található meg. Ez az eszköz a dunaújvárosi Városi Televízió egyik első kamerája volt.
-
2015
nov
2015. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - PETRÓLEUMLÁMPA
ElolvasomKülönlegesnek tekinthető e tárgy azért is, mert a népi kultúrában ritkán használt alapanyag, az üveg az egyik fontos alkotóeleme.
-
2015
szep
2015. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - SZÁRNYAS FIBULAPÁR ELŐSZÁLLÁSRÓL
Elolvasom2015. április 30. és május 11. között az Intercisa Múzeum Előszállás - Arany János utcában csatornázási munkálatokat megelőző feltárást végzett. A feltárás során egy vegyes rítusú temető három - egy hamvasztásos és két csontvázas - sírja került elő.
-
2015
aug
2015. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - FESTMÉNY SZTÁLINVÁROSRÓL
ElolvasomJeges Ernő 1955-ben készítette „Sztálinváros a jövőben” című festményét, mely monumentális, 5 x 1,75 méteres nagyságával szinte uralja a múzeum első emeleti folyosójának falát. A kép temperával készült, farostlemezre kasírozott csomagolópapírra.
-
2015
júl
2015. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - ARATÓKOSZORÚ
ElolvasomA képen látható aratókoszorú 1986-ban került néprajzi gyűjteményünkbe, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet ajándékaként. A drótvázra, búzakalászból font, nemzeti színű szalaggal ékesített koszorút, színes krepp-papír díszek teszik ünnepivé, egyedivé.
-
2015
jún
2015. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - CÉHLÁDA AZ INTERCISA MÚZEUM NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNYÉBEN
ElolvasomRendszerint hosszanti alakú, fölfelé nyíló fedéllel ellátott rekesz, szekrény, melyben kisebb, értékesebb használati tárgyakat, élelmiszert – gabonát, de leginkább ruhát, textíliát szokás tartani.
-
2015
márc
2015. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - GYUFÁSDOBOZ MOHÁCSRÓL
ElolvasomA múzeum állandó kiállításában sétálgatva egy gyufásdoboz pillanthat meg a látogató, melyen „AZ 5 ÉVES TERVBEN. Megépül a mohácsi vasmű.” felirat olvasható, a háttérben vasat csapoló munkásokkal, hátoldalán 1949. június 11. dátummal.
-
2015
feb
2015. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - GYERMEK ÁLLÓSZÉK, ÁLLÓKA SZTÁLINVÁROSBÓL
ElolvasomA 1954-ben került a múzeum néprajzi gyűjteményébe a bemutatásra kerülő gyermek állóka vagy állószék.
-
2015
jan
2015. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - AVAR PRÉSELŐMINTÁK MEZŐFALVÁRÓL
ElolvasomA leletek múzeumba kerülése: Az idén elsőként bemutatásra kerülő tárgyakat Mezőfalván találta Fodor Krisztián. Ajándékozás útján kerültek a múzeum gyűjteményébe, amit ez úton is köszönünk.
-
2014
dec
2014. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - AZ 1955-ÖS MÁJUSI VÁSÁR EMLÉKTÁRGYAI SZTÁLINVÁROSBÓL
ElolvasomA fajanszból készült három dísztárgy: egy kancsó, egy bögre és egy csésze alkotja az együttest, melyek nemcsak szép díszítésük, hanem történetük miatt is érdekes darabjai a helytörténeti gyűjteménynek.
-
2014
okt
2014. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - TAJTÉKPIPA
ElolvasomA pipa felülete sűrűn faragott, a fejrészen téglalap alakú mezőben egy kutya és egy ház látható, a nyakrész kezdeténél 1810-es évjelzés olvasható és az alsó felén hosszában elhelyezett geometrikus minta díszíti.
-
2014
szep
2014. SZEPTEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - TÜRELEMÜVEG
ElolvasomEz a tárgycsoport egy oltáron álló Kálváriát ábrázol, ahol a középső feszületről a Corpus Christi azaz Krisztus Teste levéve, az oltáron fekszik körülvéve a többi kiegészítő elemmel. Az 1892-ben készült türelemüveg Baracsról származik.
-
2014
aug
2014. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZKORI ARANYDÍSZES TŐR ÉS BRONZ BALTA
ElolvasomMezőfalva egyik legizgalmasabb régészeti lelőhelye Bolondváron található. Nevével ellentétben nem vár, hanem őskori települési halom.
-
2014
júl
2014. JÚLIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - MITHRAS -DOMBORMŰ INTERCISÁBÓL
ElolvasomA dombormű a Mithras-ikonográfia egyik leglényegesebb momentumát, a bikaölést ábrázolja. A jelenetet bemutató képek a Római Birodalom minden részén egységes kompozíció alapján, általában azonos szereplőkkel készültek.
-
2014
jún
2014. JÚNIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - VÉGELBOCSÁTÓ LEVÉL
ElolvasomA történeti gyűjtemény egyik szép darabja ez a múlt század elejéről származó végelbocsátó, más néven obsitlevél, melyet 1987-ben a városi levéltár ajándékozott a múzeumnak. Az obsitlevél és az obsitos katona több száz éven át elterjedt kifejezés volt.
-
2014
ápr
2014. ÁPRILIS HÓNAP MŰTÁRGYA - MENYASSZONYI KOSZORÚ
ElolvasomE hónap műtárgya az a menyasszonyi koszorú, amelyet egy Mária kép köré dolgozva őriztek meg. Kerete mélyített, díszesen faragott, barnára festett puhafa, belül kék béléssel. 1986-ban került a múzeum néprajzi gyűjteményébe, Perkátáról.
-
2014
márc
2014. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - BABAKOCSI
ElolvasomA képen látható szegecsekkel kivert - szív formával díszített kis „jármű” egy játék babakocsi, mely az Intercisa Múzeum helytörténeti gyűjteményébe tartozik. A Múzeum az 1960-as években vásárolta majd felújította.
-
2014
feb
2014. FEBRUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - KISAPOSTAGI URNA
ElolvasomA 100. sír is hamvasztásos temetkezés volt, körülbelül Kr. e. 2000-ben került a földbe. Az emberi maradványok közé kis bögrét tettek. Az összeroskadt edénydarabok közül csak az urna füle hiányzott.
-
2014
jan
2014. JANUÁR HÓNAP MŰTÁRGYA - FOLYAMŐRTISZTI SZABLYA
ElolvasomE hónap műtárgya egy folyamőrtiszti szablya, melyet 2002-ben több fegyverrel együtt Parczel Józsefné ajándékozott az Intercisa Múzeumnak. A fegyver jó állapotú, hozzá tartozó hüvelye hiányzik.
-
2013
dec
2013. DECEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - BRONZ EREKLYETARTÓ KERESZT
ElolvasomAz 1960-as években ajándékozás útján került az Intercisa Múzeumba egy bizánci típusú bronz ereklyetartó kereszt töredéke.
-
2013
nov
2013. NOVEMBER HÓNAP MŰTÁRGYA - EZÜST HALKÉS ÉS HALVILLA
ElolvasomNovember hónap műtárgya egy ezüst evőeszközpár, egy halkés és egy halvilla, melyek a híres Arany Csillag Szálló bezárása után kerültek a múzeum gyűjteményébe.
-
2013
okt
2013. OKTÓBER HÓNAP MŰTÁRGYA - LENIN SZOBOR
Elolvasom1970 tavaszán Dunaújvárosban - és szerte az országban - nagy erőkkel készültek Lenin születésének 100. évfordulójára: Lenin-bibliográfia megjelentetése, kommunista szombat, fáklyás felvonulás, emlékfa ültetése.
-
2013
márc
2013. MÁRCIUS HÓNAP MŰTÁRGYA - XX. SZÁZADI FODRÁSZ SZÉK AZ INTERCISA MÚZEUM HELYTÖRTÉNET GYÜJTEMÉNYÉBŐL
ElolvasomAz 1930-as évek dunapentelei fodrászatból származó fodrász szék 1985-ben került az Intercisa Múzeum helytörténeti gyűjteményébe. Béres Sándor fodrász mester özvegye adományozta a múzeumnak.
