Intercisa sisak
A Kr. u. 3. század belső válságának köszönhetően, a Római Birodalom minden téren változtatásokra kényszerült, melyek alól természetesen a hadsereg sem lehetett kivétel. A római hadvezetés számára a fő hangsúly a határvédelmen volt, ennek érdekében pedig nem csupán megnövelték a hadsereg méretét, de át is szervezték azt. Ez az átszervezés nem csupán új egységek és fegyvernemek létrehozását jelentette, maga a felszerelés is jelentős mértékben megváltozott.
A római katonai felszerelés (különösen a védőfelszerelés) sosem pár ötletszerűen viselt tárgy összessége volt. Akárcsak a taktika, a felszerelés is rendkívül professzionális módon volt összeállítva, mindig az aktuális harcmodor szerint. A késő császárkori (vagyis a 4 – 5. századi) védő és támadó felszerelés több szempontból is különbözött a korábbiaktól. Egyrészt a hadseregnek (már csak a létszám növelése miatt is), sokkal több felszerelésre volt szüksége, mint korábban, így a gyártás folyamata is megváltozott, a korábbi, „bonyolultabb” típusok helyét az olcsóbb, egyszerűbb változatok vették át. Természetes, hogy ezzel összhangban ezek kinézete is átalakult, ami egyrészt a tömeges gyártásnak, másrészt a szemléletváltozásnak is köszönhető. A római katonák mindig díszítették felszerelésüket, ezzel is hirdetve a rangot, az alakulat identitását és büszkén viselt katonai státuszukat. Jó példa ugyanakkor a változásra, hogy míg az 1-3. századi védőfelszereléseken a rézötvözetek és az ón dominált díszítőelemként (némi zománc- és niello-berakással), a 4. századi régészeti leletek sokkal nagyobb arányban tartalmaznak arany, ezüst és aranyozott ezüst tárgyakat, néhol drágakő foglalatokkal.
Ez a késő császárkori átalakulás különösen a sisakokon figyelhetők meg. A Kr. u. 3. század végén megváltozott a korábbi kialakítás és az egy darabból álló, integrált, hátsó tarkóvédő peremmel ellátott sisakról áttértek egy egyszerűbb, több részből álló típusra, melyeket így gyártani is egyszerűbb volt. Maga a fejvédő rész is 2 darabból tevődött össze, melyeket egy hosszában rátett, bordázott lemez fogott össze (erre bizonyos esetekben kakastaréjra hasonlító díszítőelem is került), az egyes részeket pedig szegecseléssel illesztették egymáshoz. A tarkóvédők keskenyek és nyelv alakúak lettek, az arcvédő lemezek pedig vagy szélesek és trapéz alakúak vagy keskeny, többé-kevésbé háromszög alakúak. Ez utóbbit „Intercisa” típusú sisaknak nevezi a római kutatás, hiszen Intercisa erődjének egykori raktárépületben 1909-ben talált mintegy 15 vaspéldány, kiválóan képviseli a korszakban elterjedt típust.
A sisakok egyes részei vasból készültek, az arcvédők közvetve a fejvédőhöz kapcsolódtak, egy beépített textil vagy bőr béléshez fűzve. Nem voltak további fém szerelvények, például zsanérok, fogantyú vagy sisakcsúcs. Az arcvédők és a tarkóvédő lemezek (utóbbi szélessége mindössze 93-125 mm) többé már nem közvetlenül a fejvédő részhez voltak rögzítve, hanem széleiken lyukak voltak, amelyekkel egy bőr vagy textil bélésbe lehetett varrni őket, melyet aztán ez tartott a helyén a sisak viselése közben. A fejvédők oldalán és az arcvédők tetején található félkör alakú bevágás a fül szabadon hagyására szolgált.
A múlt század elején talált sisakok közül 4 darab volt hiánytalan állapotban, a többi sajnos hiányos. Az egyik legszebb példány ezek közül az Intercisa Múzeum állandó kiállításában tekinthető meg, a katonai felszerelések vitrinében. Egyszerűségével és kortalanságával mai napig büszkén hirdeti nem csak a római haditechnika fölényét, vagy az egykori kovácsmesterek ügyességét és találékonyságát, de ez idei évtől Múzeumunkat is, hiszen az Intercisa Múzeum új jelképe az a sisak lett, melyet lelőhelye után „Intercisa” típusú sisakként ismer nem csupán a magyar, hanem a nemzetközi régészeti kutatás is.
Dr. Szabó Antal Tibor
Fotó: Márton Noémi
