Római kori cece és szálleverő Intercisából
1965. november 18 - december 8. között B. Vágó Eszter feltárást végzett az intercisai castellum területén. A feltárás során előkerült egy, feltehetően a 4. század végén – 5. század elején leégett épület is. A leletanyag több vastárgyat is tartalmazott, köztük volt egy-egy a szövéshez használt cece (latin neve radius) és szálleverő (latinul pecten) is. (1. kép)
A cece hossza 24 cm, vastagsága: 0,3-0,7 cm. Kerek átmetszetű, egyenes vége kissé törött, felülete korrodálódott. Leltári száma: 68.129.2.
A szálleverő hosszúsága 23 cm, a penge szélessége 4 cm. Nyele négyszögletes átmetszetű, törött, a nyéltüske tompaszögben csatlakozik a pengéhez. A penge egyenletes szélességű, fogazása hiányzik, restaurálása során egyenletesre egészítették ki. Ez azzal magyarázható, hogy előkerülésekor a fogazat a korrodáltság miatt nem látszott, a tárgy eredeti rendeltetésével pedig nem voltak tisztában, a leltárkönyvben horolóként szerepel. Leltári száma: 68.129.2.
A két tárgy érdekessége, hogy a régészeti kutatás sokáig nem ismerte fel valódi funkciójukat, azok meghatározása Pásztókai-Szeőke Judit nevéhez fűződik, aki 2010-től publikált cikkeiben mutatott rá arra, hogy valójában mire is használhatták ezeket.
A radius, azaz a cece egy átlagosan 20-30 cm hosszú, kerek átmetszetű, egyik végén hegyes vasból készült pálca. Formája alapján korábban gyakran határozták meg vasnyársnak, vagy éppen árnak, ahogy ez a bemutatott intercisai példány esetében is szerepel a leltárkönyvben. Lányi Vera volt az első, aki későantik temetők anyagát elemezve arra a megállapításra jutott, hogy mivel a tárgy női sírokból kerül elő, így fonással vagy szövéssel kapcsolatos tárgy lehet. Később más kutatók – többek között Sági Károly, Müller Róbert – guzsalynak tartották. Végül Pásztókai-Szeőke Judit volt az, aki a tárgyat azonosította és megállapította, hogy a cece a szövés során használatos eszköz volt. (2. kép)
A császárkorban két különböző függőleges szövőkereten szőttek. Az egyik a régebbi típusú nehezékes szövőszék volt, a másik a kétgerendás szövőszék. Ez utóbbi Pannoniában már a 2. század elején elterjedtebb volt, mint a nehezékes. A két szövőszéken nem egyformán történt a szövés. A nehezékes szövőszék esetében a függőleges fonalakra, hogy azok feszesek legyenek, alul agyag- vagy kőnehezékeket erősítettek. Az ilyen szövőszékeknél állva szőttek, a szövés felülről lefelé haladt. A kétgerendás szövőszék esetében az alsó keresztgerenda a nehezék. Ezen a szövőszéken a szövés sokkal kényelmesebb volt, itt a szövéssel alulról felfelé haladtak, így ez lehetővé tette, hogy munka közben üljön a szövést végző személy.
A cece a kétgerendás szövőszéken történő szövéskor a függőlegesen futó láncfonalak kiemelésére valamint az egyenetlenségek eligazítására szolgált. A tárgy korabeli ábrázoláson is előfordul, ilyen látható Severa Seleuciana és a galliai Genetiva sírkövén is. (3-4. kép) A cecék formai kialakítása mindenütt azonos, kerek átmetszetűek, egyik végük egyenletesen hegyesedik. Többségük tömör, néhány esetben azonban a szár egy része üreges, lemezből hajlított. Bizonyos példányok fejét véséssel díszítették, azonban a tárgyak korrodáltsága miatt nem lehet pontosan meghatározni, hogy az előkerült példányok közül mennyi volt eredetileg díszített. A felületen leggyakrabban tobozmintát jelenítettek meg vonalpárok között.
Cecék elsősorban 4. századi női sírokból kerültek, kerülnek elő, de viszonylag sok ismert Pannonia egyik belső erődjéből, Keszthely-Fenékpusztáról is. Előfordulnak még falusias jellegű településeken, villagazdaságokban, depóleletekben, katonai létesítményekben illetve az ezekhez tartozó polgári településeken. A nagyobb városok közül csak Savariából került elő egy radius. Az eddig ismert példányok alapján elmondható, hogy leginkább a Balaton környékén és attól délre fordulnak elő nagyobb számban.
A cecékhez hasonlóan a szálleverőket is a kétgerendás szövőszéken történő szövés során használták. Pannoniában már a 2-3. században alkalmazhatták őket, azonban a 4. században már egyértelműen használatban voltak. Sírmellékletként gyakran kerülnek elő cecékkel együtt. Az előkerült példányok formai szempontból egységesek. Pengéjük általában 20-30 cm hosszú, szélességük 2-7 cm. A penge fogazott, eredetileg centiméterenként 2-3 fog található rajta, ez azonban gyakran a korrodáltság miatt már nem figyelhető meg, előfordul, hogy a rozsda alatt a fogak teljesen el is tűnnek, ahogy ez az intercisai példány esetében is történt. A szálleverők pengéjéhez derék- vagy tompaszögben csatlakozik a nyéltüske, a nyelük valószínűleg fából illetve csontból készült. Egyes példányoknál a penge felső sarkaiban visszahajlított hullámos nyúlvány van, amelybe karikát fűztek. Ez feltehetően a többi szálleverőnél is megvolt eredetileg, azonban az idők folyamán megsemmisült. A karika funkciója bizonytalan, talán a tárgy felakasztására szolgált, de lehetett díszítés is.
A tárgyat sokáig állatvakaróként határozta meg a kutatás. Sági Károly már 1973-ban megjelent publikációjában az ilyen tárgyakat takácsfésűként azonosította, ezt azonban nem vette át a kutatás.
Pásztókai-Szeőke Judit formai hasonlóságot talált a tárgy és a szövés során Törökországban és Marokkóban ma is használt fogazott vasszerszám között, amelyet a vetülékfonalak leverésére használnak. A Pannoniában feltárt 4. századi sírokból előkerült pectenek tovább erősítik azt a feltételezést, hogy ezek nem állatvakarók, hanem a szövéshez szükséges vetülék- vagy szálleverők voltak, két esetben a sírban orsógomb négy esetben pedig cece volt velük együtt eltemetve. A temetkezéseken kívül szálleverők nagy számban kerültek elő belső erődökből, de katonai létesítményekből is ismertek. Pannoniában, de a balkáni provinciákban is gyakran fordulnak elő mezőgazdasági vaseszközöket tartalmazó leletegyüttesekben. Így volt ez a bemutatott intercisai példányok esetében is, a két szövőeszközön kívül az előkerült vastárgyak között villakapa és sarló is volt. A szálleverők a cecékhez hasonlóan a Balatontól délre kerülnek elő nagyobb számban, bár ismertek voltak az egész Dunántúlon.
A szálleverők fogainak sűrűségéből arra lehet következtetni, hogy alkalmasak voltak alacsony szálsűrűségű szövet készítésére is. A fogak rövidsége kis keresztmetszetű anyag szövését tette lehetővé. A szálleverők viszonylag nehezek, általában 150-300 g tömegűek voltak, így kisebb erőkifejtéssel tudtak velük tömör, zárt szerkezetű szövetet előállítani.
A cece és szálleverő jellemzői, előkerülési körülményeik – a városi településeken és temetőkben előfordulásuk nem jellemző – alapján feltételezhető, hogy a segítségükkel előállított durvább minőségű szövet elsősorban a mezőgazdasággal, a vidéki élettel függhetett össze.
Buza Andrea
régész
Felhasznált irodalom:
JOHL, C. H: Altägyptische Webestühle und Brettchenweberei in Altägypten. Leipzig1924.
LÁNYI, V: Die spätantiken Gräberfelder von Pannonien. ActaArchHung 24 (1972) 53–213.
MÜLLER, R: Guzsalyok és orsógombok Pannóniában. Zalai Múzeum18 (2009) 39–54.
PÁSZTÓKAI-SZEŐKE, J: Curry-Comb or Toothed Weft Beater? The Serrated Iron Tools from the Roman Province of Pannonia. In: E.Andersson Strand et al. (szerk.): North European Symposium forArchaeological Textiles X. Ancient textiles series vol. 5. Oxford–Oakville, 2010. 187–188.
PÁSZTÓKAI-SZEŐKE, J: Curry-Comb or Toothed Weft-Beater? The Serrated Iron Tools from the Roman Pannonia. Archaeological Textiles Newsletter 52 (2011) 3–13.
PÁSZTÓKAI-SZEŐKE, J: Vasból készült szövőeszközök és textilművesség a 4. századi Dunántúlon. In: Petkes Zs. (szerk): HADAK ÚTJÁN XX. Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XX. Összejövetelének konferenciakötete. Budapest-Szigethalom, 2010. október 28-30. 2012. 15–26.
PÁSZTÓKAI-SZEŐKE, J – SERLEGI, G: „De mit tettek értünk a rómaiak?” Textilművesség, klíma és a Balaton a Kr. u. 4. századi Dunántúlon. Ókor 2013/3 68-79.
PÁSZTÓKAI-SZEŐKE, J: A római toga viselése Pannóniaban – egy mítosz es a valóság. Korall 55. (2014.) 5 – 21.
RUPNIK, L: Római kori vasszerszámok Pannoniából. Doktori disszertáció. Budapest, 2014.
SÁGI, K: Római téglasír Balatonberényben és ókeresztény kapcsolatai. Somogyi Múzeum Közleményei 1 (1973), 289–297.
SÁGI, K: Das römische Gräberfeld von Keszthely-Dobogó. Fontes Archaeologici Hungariae. Budapest, 1981.
Bolcseszettudomanyi Kar, 2014.
Képek forrása:
3. kép – PÁSZTÓKAI-SZEŐKE, J: Vasból készült szövőeszközök és textilművesség a 4. századi Dunántúlon. In: Petkes Zs. (szerk): HADAK ÚTJÁN XX. Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XX. Összejövetelének konferenciakötete. Budapest-Szigethalom, 2010. október 28-30. 2012. 15–26.
4. kép – JOHL, C. H: Altägyptische Webestühle und Brettchenweberei in Altägypten. Leipzig1924.
