Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig, szombaton 14-18 óráig.

2023. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - ÉPÍTKEZÉSBŐL VÁROS, DUNAPENTELÉBŐL SZTÁLINVÁROS. DEKORÁCIÓS FELHÍVÁS 1951 ŐSZÉRŐL

2023. augusztus 8.

Építkezésből város, Dunapenteléből Sztálinváros

Dekorációs felhívás 1951 őszéről

Dunaújváros … mondjuk több, mint 60 éve. De nem volt ez mindig így. Rövid története alatt több néven szerepelt. Hívták Dunapentelének, majd kisvártatva Sztálinvárosnak, nem sokkal később újra Dunapentelének és megint Sztálinvárosnak. Aztán eljött 1961 ősze, onnantól kezdve a város neve Dunaújváros. Bár lakói nem költöztek sehová, mégis 10 év leforgása alatt három különböző nevű városban éltek. Először dunapenteleiek voltak, majd sztálinvárosiak, megint penteleiek, megint sztálinvárosiak, végül dunaújvárosiak lettek.
De hogy is volt ez? Utazzunk vissza az időben 1950-be vagy még egy kicsit korábbra, 1949 végére.
A háború utáni újjáépítést követően hazánkban beindult a gyorsütemű iparosítás, a kormány és a párt pedig ehhez kapcsolódóan egy új kohászati kombinát létrehozását irányozta elő. Az első ötéves terv keretein belül először Mohácsot jelölték ki a gyár megépítésének helyszínéül, de a „fokozódó nemzetközi helyzet” miatt leállították a munkákat. A Minisztertanács 1949. december 28-án olyan határozatot hozott, melynek értelmében az eredetileg Mohács mellé tervezett gyár és az új város Dunapentele szomszédságában épüljön fel. Átalakult a természeti környezet: ott, ahol évszázadokon át mezőgazdasági művelés folyt, üzemek, lakóépületek alapozása kezdődött meg. A penteleieket négyszögölenként 45 filléres „megváltási” összegért szabadították meg évezredes földjüktől.
1950 tavaszán elkezdődött a város, ősszel a gyár építése. Egy évvel a munkák megkezdése után - amikor még csak néhány félkész utca létezett - a Minisztertanács 1951. április 29-i határozata Dunapentele ideiglenes elnevezéssel várossá nyilvánította a községet és az épülő új várost. Májusban megalakult a városi tanács, vele egyidőben a végrehajtó bizottság. A
testület elnöke, a városi tanács első elnöke Berecz Bertalan lett, aki 1953 nyaráig töltötte be a tisztséget. Dunapentele napról-napra nőtt, sorra épültek a házak, melyekből azután utcák lettek. Néhány hónap leforgása alatt sok minden történt. Aki pár hónappal korábban itt járt, az nagyot nézett, mikor újra a városba látogatott. Az építkezés lüktetett, az első ötéves terv legfontosabb célkitűzésének, a Békemű felépítésének határidőre kellett teljesülnie.


Dunapenteléből Sztálinváros
Már a várossá nyilvánítással egyidőben felmerült az igény egy végleges elnevezésre, a Dunapentele név csak idei-óráig volt megfelelő hazánk első szocialista városának. Külföldi példák nyomán, Sztálinról elnevezni, ez volt a cél. Ehhez viszont megfelelő alkalmat kellett keresni. Mert az 50-es évek elején bizony nem volt mindegy, hogy egy épületet vagy egy gyáregységet mikor adtak át. Mint ahogy az sem, hogy éppen ezen a napon, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján kapott új nevet a város és a gyár is.
Hetekkel a nagy nap előtt lázas készülődés folyt. Az új elnevezésért indított kampány "hivatalosan" október közepén, egy munkásgyűléssel kezdődött. A gyűlésen elhangzott a javaslat, majd rögvest szövegező bizottságot is választottak. "Legforróbb óhajuk" az volt, hogy november 7-én a város és a gyár Sztálin nevét vehesse fel. A mintegy féloldalnyi szövegután következtek a már kézzel írt felajánlások és az aláírások, hiszen ezek a fényes, nyomtatott szöveggel megfejelt papírlapok eljutottak minden munkahelyre. Még az iskolások is tettek felajánlásokat: a sima papírlapokra gyöngybetűkkel felkerült a kis nebuló neve, mellé pedig mindenkinek a saját ígérete. A lapokat végül összegyűjtötték és középkori kódex mintájára bekötötték. Megkapta a vörös bőrkötést és a csillagokat. Ez az ún. Vörös könyv vagy másnéven Rákosi-album, benne mintegy 14.800 aláírással. Ezután az albumot egy bizottság kíséretében még októberben eljuttatták Rákosi Mátyásnak, aki jóváhagyta a pentelei dolgozók kívánságát.
A tanács hetekkel a nagy nap előtt felhívta a lakosok és a dolgozók figyelmét, hogy méltóképpen készüljenek fel az ünnepre, ugyanis a névfelvételt és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulóját nagy ünnepségek közepette tervezték. A hónap műtárgyának választott felhívás is ehhez kapcsolódik. A 85.150.1. leltári számon szereplő irat nyomdai termék, a múzeum törzsanyagához tartozik. A 10x14,5 cm-es papír kis mérete ellenére a helytörténeti gyűjtemény fontos darabját képezi, hisz nem kevés történeti jelentőséggel bír. A felhíváson a tanácselnök, Berecz Bertalan kéri a dolgozókat és a város összes lakóját, hogy kívül-belül díszítsék fel a szállásokat és a lakásokat, hogy méltóképpen megtarthassák az ünnepet. A múzeum egy másik ilyen jellegű felhívást is őriz, mely szintén a névfelvétel napjához kapcsolódik. Ebben szintén a lakások és a szállások kicsinosítására hívja fel a figyelmet, erre szólítja fel az építőket és az itt lakókat.


És nemcsak a város öltözött „szép ruhába”, a gyárat is feldíszítették. Elérkezett a hőn áhított nap, nagy ünnepséget rendeztek tábla- és kapuavatással. A város és a gyár díszbe öltözött. A vasműben felavatták a kovácsműhelyt, a mechanikát és az öntödét. A városi tanács új névtáblát kapott és a helyi újság is lecserélte régi nevét.
Így lett Dunapenteléből Sztálinváros, a Dunai Vasműből Sztálin Vasmű, az újság Dunai Vasmű Építőjéből Sztálin Vasmű Építője.
A jeles napról nemcsak a helyi sajtó, hanem a Szabad Nép és a Népszava is beszámolt. Lássuk a teljesség igénye nélkül, röviden hogyan írják le az akkori hangulatot: „November 7-én
reggel ünnepi díszben pompázik a város. A Május 1. útja, a Görbe utca és a még névtelen utcák házai nagyrészt vakolatlanok, de a nyers téglafalakon most vörös zászlók simulnak.
Zászlók és feliratok díszítik az épülő házak állványait is, s a Szovjetuniótól kapott két toronydaru, amelyek máskor fáradhatatlanul emelik a téglát és a habarcsot, ma az utca felett, a magasban feliratot tartanak: Sztálin nevével épül a világ. Az építők forró szeretete, Sztálin elvtárs iránti mérhetetlen hálája a mai napra virágos parkokat varázsolt a házak közé.
Tegnap még habarcsos láda, téglatörmelék állt az épülő ház sarkánál – mára sudár fenyő magasodik az ablak előtt. Az ablakokban pedig virágokkal, szalagokkal körülfonva Lenin,
Sztálin, Rákosi elvtársak arcképei.
Kora reggeltől zeng, zsibog az egész város: zenekarok járják az utcákat, vonatok, autóbuszok hozzák a vendégeket, az építők hozzátartozóit. Küldöttek jönnek az ország többi nagy
építkezésétől, Inotáról, Kazincbarcikáról, Gyöngyösről, Miskolcról és büszkén nézik a terv első nagy alkotását: Sztálinvárost. Eljöttek a bányászok, a vasasok, a textilgyárak, az üzemek
legjobb képviselői. Itt sétálnak az új házak között s a tulajdonos büszke örömével nézik a várost, melynek megalkotásában ők is részesek: ők adják hozzá a szenet, az új gépeket s
adták hozzá a forintjaikat is. Eljöttek a termelőszövetkezetek küldöttei s itt vannak a tudomány és a kultúra képviselői is. Az egész ország részt vesz ezen az ünnepen, amikor hazánk térképére felírjuk Sztálin drága nevét.” – olvashatjuk a Szabad Nép november 9-i számában, mely majd két oldalon ír a jeles napról.

A helyi sajtó rendszeresen tudósított az eseményekről, az előkészületekről és a nagy napról is. November 6-án, a hajrában így ír a Sztálin Vasmű Építője: „Lehet, hogy máshol vannak
szebb házak a mi házainknál, de akármilyen szépek is, nekünk ezek a legkedvesebbek. Igazat mond az a közmondás, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. És milyen jó abban az
otthonban, mely mától kezdve Sztálin nevét viseli. Tudja ezt minden sztálinvárosi dolgozó. Már két héttel a közeledő ünnep előtt elkezdték csinosítani kívül belül a házakat. Hiszen az
szép dolog, hogy elkészült az öntöde, mechanika és a többi műhelyek, - de ez nem elég. Az alkotó ember nemcsak késznek, de szépnek is akarja látni, amit nehéz munkával épített. Az utóbbi napokban ezért csinosodtak még inkább a házak, ezért öltözött a város soha nem látott ünnepi díszbe.”
(Nem véletlenül írtam Sztálin Vasmű Építőjét a 6-ai dátumhoz, a helyi lapot már az ünnep előtt átkeresztelték.)
Az újság szerint a nagy napra „a víztorony levetette deszkaruháját”, a házak csodálatosak lettek, sok helyen díszítették a falakat képek és zászlók és kicsinosították a szállásokat is: „A
Partizán-brigád vörös lepellel borította be ablakát, középre náluk is természetesen Sztálin elvtárs képe került. A Május 1. utcában majd minden erkélyen állnak és díszítenek. Itt papírszeletkéket vágnak, amott betűket tűzdelnek a falra, a harmadik létrára kapaszkodik, úgy tesz fel egy nagy szobrot. A dolgozók mind szívüket adják a díszítésekbe.” Természetesen az öntöde is ünneplőbe öltözött. „Tengernyi vörös zászló lobog a tetején és a felirat az Októberi Forradalmat élteti…”


A nagy napon az illusztris vendégek tiszteletüket tették a város első utcájában, a Május 1. utca első kockájában, ahol a pártbizottság székelt. Leleplezték a városi tanács új tábláját,
mely akkor még a húsz tantermes iskolában (ma a Vasvári Pál Általános Iskola) kapott helyet. A városlakók és a dolgozók ezután transzparensekkel és zászlókkal a kezükben, örömmel a szívükben végigvonultak az akkori utcákon, végig a gyár felé vezető úton egészen a gyárkapuig, ahol szintén néhány perces ünneplés közepette leleplezték a gyár kapuját a felirattal. A kapun ez állt: Sztálin Vasmű. Majd ünnepi nagygyűlés következett az mechanika csarnokában, átadták az első három műhelyt. Kiosztották a Dunai Vasmű Emlékérmet, az
első öntésből pedig emlékplakettek születtek. Nos, az akkori filmhíradó tanúsága szerint a torony lábait még november 7-én is állványok takarták és tudjuk, hogy a korszakhoz hozzátartozott a túlzás, a valótlan állítása is. Az biztos, hogy ez a nap más volt, mint a többi és az is biztos, hogy az itt dolgozókat és a városlakókat lelkesítette a tudat, hogy e naptól kezdve Sztálinvárosban éltek és dolgoztak. Abban a korban ez nem volt kérdés….nem lehetett kérdés. A filmhíradó és az újság talán túloz, de ez semmiképpen sem von le az ünnep jelentőségéből.


Aztán ez a nap is elmúlt és jöttek a dolgos hétköznapok, míg nem elérkezett 1956. október 24-e. A városi népgyűlés elhatározta, hogy a Sztálinváros elnevezés helyett visszatér a történelmi eredetű Dunapentele használatára, s a Sztálin Vasmű elnevezést a Dunai Vasmű elnevezéssel váltja fel. Az akkori tanácselnök, Tapolczai Jenő kérvényezte a város nevének hivatalos megváltoztatását, de döntés nem született ezügyben. Az biztos, hogy helyi szinten eldöntötték: Sztálinváros helyett Dunapentele legyen a város neve. Sőt, a főutat is átkeresztelték, a Sztálinból Árpád út lett. Majd „elült a vihar”… forradalmat leverték. Teltek a hónapok és lassan újra visszatért minden a régi kerékvágásba. 1957. április 3-án a város visszakapta régi nevét, s lett másodszorra is Sztálinváros. Ezúttal már nem sokáig, 1961 ősze ismét fontos dátum a város életében. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 17/1961. határozata alapján Sztálinváros nevét Dunaújvárosra változtatta.

Nagyné Hodik Mónika

Filmhíradós anyag a névfelvétel napjáról: https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=10963

Felhasznált irodalom:

  1. Dunaújváros története. Szerk.: Erdős Ferenc-Pongrácz Zsuzsánna Dunaújváros, 2000.
  2. Matussné Lendvai Márta: Új város születik. Dunaújváros 2001.
  3. Miskolczi Miklós: Az első évtized: Dunapentelétől – Dunaújvárosig. Dunaújváros, 1975.

Forrás:

  1. Dunai Vasmű Építője 1951. nov. 2.
  2. Sztálin Vasmű Építője 1951. nov. 6.
  3. Szabad Nép 1951. nov. 4. és 9.
  4. Népszava 1951. nov. 3., 6. és 7.