Március hónapban egy különleges tárgyra esett a választás. A múzeum állandó kiállításában sétálgatva egy gyufásdobozt pillanthat meg a látogató, melyen „AZ 5 ÉVES TERVBEN. Megépül a mohácsi vasmű.” felirat olvasható, a háttérben vasat csapoló munkásokkal, hátoldalán 1949. június 11. dátummal.
Miért is esett hát a választás pont erre a tárgyra? A mögötte rejlő történelem ad választ a kérdésre.
Előzmények
Hosszú út vezetett odáig, míg eldőlt, hol épüljön fel a Dunai Vasmű. Egy, a Duna mellett felépítendő vasmű gondolata már a XIX. században is megfogalmazódott gróf Széchenyi István nyomán. Az 1930-as évek végén a háborús készülődés, a hadiipar előtérbe kerülése a hazai kohászat fejlesztését vonta maga után. A második világháború alatt Győr mellett kezdték meg a gyár építését, majd a bombázások miatt Mohács lett kijelölve új helyszínnek, a munkák azonban mégsem kezdődtek el.
A világháború után az újjáépítés, a nehézipari beruházások növekedése újra napirendre tűzte egy új kohászati üzem létesítését. Több lehetséges helyszín is felmerült, míg végül a választás ismét Mohácsra esett.
Épül a mohácsi vasmű
A helyszín kiválasztására - a korábbiakhoz hasonlóan - újabb szakértői vizsgálatokat rendeltek el. Sok szempontot kellett figyelembe venni: a Duna és a pécsi, komlói szénbányák közelsége, a terület megfelelő mezőgazdasági jellege és a munkaerő átcsoportosíthatósága játszottak elsőbbséget. Ennek eredményeként a szóba jövő telepítési helyek közül újra Mohács mellett döntöttek. A szakértők szerint Mohács volt az ideális helyszín, a politikai állásfoglalás viszont azt kifogásolta, hogy túl közel van a déli határhoz. Ez fontos problémát jelentett, mivel 1948 nyarától egyre romlott Szovjetunió és Magyarország viszonya Jugoszláviával. A politikai vezetés egy esetleges támadástól tartott, azonban ekkor még a szakértői vélemény győzött és a helyszín változatlan maradt.
1949 tavaszán megindult a tervezőmunka. A kombinát megvalósításának levezénylésére létrehozták a Nehézipari Beruházási Nemzeti Vállalatot (NEB). Ezután megkezdődtek a kisajátítások, valamint az első talajmunkák. De egy ekkora beruházás megvalósításához a magyar szakembereknek nem volt meg a kellő tapasztalatuk, szovjet szakemberek segítségére volt szükség. 1949. július 26-án államközi szerződés született a Szovjet Kohászati és a Magyar Nehézipari Minisztériumok között, mely a tervezési és kivitelezési munkákkal kapcsolatos dolgokat rögzítette. A nyár folyamán még a mohácsi helyszín szerepelt, de ősszel már a megromlott magyar-jugoszláv viszony miatt győzött a politikai állásfoglalás, új előterjesztés született. A Minisztertanács végül 1949. december 28-án hozta meg határozatát, melyben a vasmű Dunapentelén történő felépítéséről döntött. Az indoklásban felsorakoztatták az összes érvet, mely az új helyszín mellett szólt.
A mohácsi építkezéseket 1950 tavaszán állították le. A decemberi határozat után már csak állagvédelmi utómunkálatok zajlottak. Az építkezések során tíz lakóépület készült el, néhány üzemi épület, 4 km betonút, üzembe helyezték a szennyvízgyűjtő csatornát és a vízművet.
Irodalom:
Klein Miklós András: A Duna menti Vasmű rövid története I., Élet és Irodalom 1997. július 18.
Erdős Ferenc: Dunapentelétől Sztálinvárosig. In: Dunaújváros története, Dunaújváros, 2000. 243-246.o.
Matussné Lendvai Márta: Új város születik. Dunaújváros, Intercisa Múzeum, Dunaújváros, 2001.
http://mult-kor.hu/20130313_igy_epult_a_vas_es_acel_orszaga?pIdx=2
http://epa.oszk.hu/00700/00775/00017/458-477.html
http://www.archivnet.hu/diplomacia/szovjet_szakemberek_a_sztalin_vasmu_epitesen.html
