Bronzkori övkapocs Dunaújvárosból

A Dunaújváros déli területén, a Radar környékén feltárt hatalmas bronzkori temető halottainak többségét hamvasztás után urnába helyezték, és így földelték el. A kora bronzkortól a késő bronzkor elejéig használt temetőben ennek ellenére találunk néhány százaléknyi korhasztásos temetkezést is. Hogy ezeket a halottakat miért temették el máshogy, mint a többséget, nem tudjuk. Lehet, hogy erre még életükben „szolgáltak rá,” de az is lehet, hogy elhalálozásuk körülményei indokolták a különleges eljárást.

A temető 88. sírjában feltárt halottat jellegzetes zsugorított testtartásban temették el. (1. kép) Ruháját nagyméretű, sarló alakú bronztűk fogták össze a vállainál. Gerincoszlopánál egy úgynevezett övkapcsot találtak. (2. kép) Mindkét tárgytípus a középső bronzkort (körülbelül Kr. e. 2000-1500) lezáró kozideri korszakra jellemző. Utóbbi elnevezés a dunaújvárosi Koziderpadlás nevéből származik, ahol három, a korszak jellemző tárgytípusait tartalmazó kincset találtak.

Hasonló kapcsokat a korai bronzkortól kezdve használtak övek felerősítésére. Az első ismert példányok csontból készültek. (3. kép) Elterjedési területük alapján úgy tűnik, hogy a tárgytípus délről, a Balkán irányából terjedt el a Kárpát-medencében. Bronzból öntött példányaik több típusba sorolhatók.

A mi kapcsunkat öntés után kissé meghajlították, hogy kövesse az emberi test formáját. (4. kép) Egyik végén három lyuk szolgált a felerősítésre. A korszakban már ismerték a szegecselés technikáját, a bronztőrök pengéjét is így erősítették a markolathoz. Ebben az esetben mégis más megoldást választottak: a fém és az öv összeerősítéséhez elegendőnek tartották, ha a kapcsot felvarrják vagy hozzákötik a számunkra ismeretlen anyaghoz. Ennek talán az lehetett az oka, hogy az öv nem bőrből készült, hanem valamilyen szövéssel vagy fonással előállított anyaga volt. Ezt a feltételezést erősíti meg, hogy Trójában kerámiából készült övkapcsokat is találtak, ha bőrszíjat feszítettek volna meg a segítségükkel, bizonyára könnyen elpattantak volna. A csat testét növényi indákhoz, kacsokhoz hasonló nyúlványok, valamint vésett pontokból és vonalakból álló motívumok díszítik. A beakasztásra szolgáló nyúlványt szintén öntés után hajlították vissza.

Övkapcsok készítéséhez használt öntőformákat több helyen is találtak. A pécskai példányon a beakasztásra szolgáló merőleges nyúlványt öntéssel alakították ki. (5. kép) A tiszafüredi öntőformával a dunaújvárosihoz hasonló tárgyakat készítettek. (6. kép)

A dunaújvárosihoz nagyon hasonló övkapocs került elő Iváncsán egy hamvasztásos sírból: a forma azonos, a két tárgy csak díszítésében tér el egymástól. (7. kép) Az övkapcsok az eddigi adatok alapján a női viselet részét alkották. A dunaújvárosi tárgy jelenleg az állandó kiállításban tekinthető meg. A különböző sírokból, kincsekből származó tárgyakat felhasználó idealizált női viselet Vicze Magdolna tervei alapján készült. (8. kép)

Keszi Tamás

régész

Irodalom

BÓNA I. Bronzkori övkapcsok és diadémák. Adatok a közép-duna-medencei bronzkori viselethez. Archaeologiai Értesítő 86 (1959) 49–59.

DAVID, W. Die ältesten verzierten Bronzegürtelhaken der donauländischen Bronzezeit. Anodos. Studies of the Ancient World 2/2002 in Honour of Mária Novotná, 67-90.

VICZE, M. Bronze Age Cemetery at Dunaújváros-Duna-dűlő. Budapest, 2011.