Bronzkori rezsó Dunaújvárosból
A dunaújvárosi Koziderpadláson a korai és középső bronzkorban (Kr. e. 2700-1500) hatalmas erődített település jött létre, amelyet évszázadokon keresztül laktak az emberek. Az 1950-es évek elején fura tárgyat találtak a házak omladékrétegeiben. Szerkezete egyszerű: vaskos, korong alakú lapból áll, amire csőtalpat erősítettek. (1-2. kép) Hasonló tárgyak már a 20. század első évtizedeiben kerültek elő bronzkori településekről. Kezdetben edényállványoknak tartották őket, az ekkoriban készített rajzokon ennek megfelelően fejjel lefelé ábrázolták őket. (3. kép)
Ma már tudjuk, hogy nemcsak formájuk, hanem használati módjuk is a modern rezsókhoz hasonlított. A csőtalp alá izzó parazsat tettek, hogy átmelegítsék a sütőlapot, aminek átmérője körülbelül 23 cm, vastagsága pedig 6,7 cm. A tárgy teljes magassága 9 cm. A talpba vágott négy lyukon keresztül a parázs levegőt is kapott. (4. kép) Más példányokon nem találunk hasonló nyílásokat, ami arra utal, hogy a tárgy ezek nélkül is jól szolgált. (5. kép) A vaskos korong hosszú időn keresztül tartotta a hőt, amit egyenletesen sugárzott ki. Készítése során az agyaghoz homokot és kerámiatörmeléket kevertek, hogy jobban bírja a hősokkot, ami a sütésnél érte. A néprajzi megfigyelések szerint ugyanezt szolgálja az is, hogy a hasonló tárgyakat alacsony hőmérsékleten égetik ki. A sütőlapon korommaradványokat is láthatunk, helyenként pedig kifényesedett attól a zsiradéktól, amit a sütésnél használhattak. Ez arra utal, hogy nem fazekakat állítottak rá, annál is inkább, mert a korabeli edények feneke túl kicsi volt az űrtartalmukhoz képest, ezért nem is lehetett volna őket hatékonyan melegíteni csak a talpukon keresztül.
A néprajzi megfigyelések szerint a hasonló lapokat húsok, tészták sütésére használták. Az első, kőből készült sütőlapok az őskőkorból maradtak fenn, de még a 20. század első felében is használtak hasonló tárgyakat a paraszti háztartásokban, például palacsintasütésre. (6. kép) Az igazi ínyencek ma is kövön sütött pizzát falatoznak.
Az agyagművesség elterjedésével megjelentek a kerámiasütőlapok. A bronzkorból ismerünk olyan példányokat is, amelyeknek nincsen talpa. (7. kép) Ezeket a korongokat közvetlenül az izzó parázsra téve forrósították át. A csőtalpas változat alighanem megkönnyítette a vele végzett munkát, csökkentette az égéses balesetek valószínűségét.
A növénytermesztés elterjedésével a hasonló sütőlapokat már nem húsok, hanem tészták sütésére használták. A Százhalombattán feltárt bronzkori házakhoz 3-3 olyan berendezés is tartozott, amelyeket sütésre, főzésre használtak, közöttük boltozatos sütőkemencéket is találtak. (8. kép) A hasonló kemencéket a közelmúltig kenyér sütésére használták, mi szükség volt akkor ezekre a kicsi sütőlapokra?
Az láttuk, hogy a jól felszerelt bronzkori konyha többféle speciális tűzhelyet használt a különböző élelmiszertípusok elkészítéséhez. A változatos alapanyagok és a hozzájuk illő konyhai technológia alkalmazása indokolhatta a kemencék és sütőlapok együttes használatát is. Az előmelegített, zárt, párásabb környezetet biztosító kemence elsősorban a sikérben gazdag gabonából gyúrt kovászos – pontosabban erjesztéssel előkészített – tészták hosszabb ideig tartó sütésére volt alkalmas. Ezek a kenyerek valószínűleg nagyobb méretűek is voltak. A sütés közben alulról melegített, nyitott sütőlapot a sikérben szegény, de keményítőben gazdag gabonákból és egyéb termésekből gyúrt, kovásztalan lepénykenyerek gyors elkészítéséhez használták. A Közel-Keleten ma is elterjedtek olyan nyílt, kürtőhöz hasonló kemencék, amelyeknek áthevített oldalához tapasztják hozzá a vékonyra gyúrt tésztát. A néprajzosok szerint ezeknek a lepényeknek a vastagsága 2-25 mm, átmérőjük 9-22,5 cm. A bronzkori Európából fennmaradt lepények vastagsága ugyancsak 2-25 mm, átmérőjük 10-18 cm. (9. kép) A mi „rezsónkat” pontosan ekkora méretekre alakították ki.
De miért készítettek kovásztalan kenyeret, ha a jelek szerint már képesek voltak a könnyebben emészthető, erjesztett tészták előállítására is? A kérdésre több válasz is adható, amelyek akár külön-külön, akár együtt szolgáltatnak magyarázatot. Egyrészt a másféle tészta másféle ízű, azt pedig a bronzkori emberekről is feltételezhetjük, hogy törekedtek a változatos ízvilág elérésére. Másrészt a különböző kenyérfajtákat különböző célokra használhatták. A kovásztalan, sütés után megszikkasztott lepénykenyér kiváló élelmiszer hosszabb utakra. Fogyasztás előtt vízzel átitatva azonnal fogyasztható. A különböző kenyértípusok társadalmi csoportokat különíthetnek el. A speciális használat egyik formájára a zsidó vallás kínál példát, ahol mai napig csak kovásztalan kenyeret szabad használni bizonyos ünnepek, áldozatok alkalmával. A szokás öröksége a keresztény kultúrában az áldozásnál használt ostya. Hasonló szabály léte elképzelhető a bronzkorban is.
Annál is inkább, mert néhány sütőlap belső oldalát kidomborodó díszekkel látták el. (10-11. kép) Nem valószínű, hogy ezeknek gyakorlati szerepe lenne. Bár a melegítésre szolgáló belső felület növelése hatékonyabbá tehetné a tárgy működését, de ez nem igényel szabályos elrendezést, és ilyenkor egyébként is indokolt lenne a sütőlap teljes alsó oldalát hasonló, felületnövelő bordákkal ellátni. A korong alakú tárgyak, amelyeket egymást keresztező bordák és a negyed cikkelyekben elhelyezett 1-1 kör díszít nem ismeretlenek a bronzkorban. A kozideri típusú bronzkincsek jellegzetes korongjain, (12. kép) a korszak edényein hasonló díszítést figyelhetünk meg. (13. kép) A körbezárt kereszt a Napot, illetve az őt, vagy a napistent szállító kocsi kerekét szimbolizálhatta. (14. kép) A Nap égető heve és a sütőlap alatt izzó parázs között könnyű kapcsolatot találni. A napszimbólum talán a kenyérkészítés sikerét volt hivatott biztosítani, talán az elkészült lepényeket használták fel speciális étkezések, áldozatok alkalmával.
Hasonló sütőlapokat más bronzkori népeknél is találunk. (15. kép) A kőből és agyagból készített sütőlapok használata a Kárpát-medencében sem ért véget a bronzkorral. Változataikat még hosszú évezredeken keresztül megtaláljuk őket a különböző népek régészeti leletanyagában.
Keszi Tamás
Felhasznált irodalom:
ADMIRAALA, M.–LUCQUINB, A.–VON TERSCHB, M.–JORDANA, P. D.–CRAIGB O. E.: Investigating the function of prehistoric stone bowls and griddle stones in the Aleutian Islands by lipid residue analysis. Quaternary Research 2018. 1003-1015.
BANNER, J.–BÓNA, I.–MÁRTON, L.: Die Ausgrabungen von L. Márton in Tószeg. AAH X (1959) 1-140.
B. HORVÁTH J.–KESZI T.: Az Intercisa Múzeum őskori állandó kiállításának katalógusa. Az Intercisa Múzeum Kincsei II. The Catalogue of the Permanent Praehistoric Exhibition of Intercisa Museum. The Treasures of Intercisa Museum II. Dunaújváros, 2004.
ENDRÖDI A.: Régészeti kutatás a solymári Mátyás-dombon (1972-1977). Középső bronzkori magaslati telep. Archäologische Forschung am Mátyás-Hügel in Solymár (1972-1977). Budapest Régiségei XXVI (1984) 113-130.
ENDRŐDI, A.–PÁSZTOR, E.: Symbolism and Traditions in the Society of the Bell Beaker–Csepel Group. Archaeologiai Értesítő 131 (2006) 7–25.
GÁBORI M.: A ságvári paleolitikus telep újabb ásatásának eredményei. Archaeologiai Értesítő 86 (1959) 3-19.
GYULAI, F.: Environment and Agriculture in Bronze Age Hungary. Budapest, 1993.
HORVÁTH T.–FARKAS-PETŐ A.–FARKAS I.–MIHÁLY J.–PÉTERDI B.: Füzesabony–Öregdomb. Bronzkori tell-település kőanyaga. Agria XLIX. (2016) 29-94.
HRUBY, J.: Finding Haute Cuisine: Identifying shifts in food styles from cooking vessels. In: From Cooking Vessels to Cultural Practices in the Late Bronze Age Aegean. Ed. by Julie Hruby and Debra Trusty. Oxford, 2017. 15-26.
KALICZ, N.: Die Frühbronzezeit in Nordostungarn. Archaeologia Hungarica 45. Budapest, 1968.
KISBÁN E.: A lepénykenyér a magyar népi táplálkozásban. Népi Kultúra – Népi Társadalom. Az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának Évkönyve 1. (1968) 51-91.
KRISTIANSEN, K.–LARSSON, T. B.: The Rise of Bronze Age Society: Travels, Transmissions and Transformations. Cambridge, 2005.
LYONS, D.– D'ANDREA, A. C.: Griddles, Ovens, and Agricultural Origins: An Ethnoarchaeological Study of Bread Baking in Highland Ethiopia. American Anthropologist 105 (2008) 510-530.
MARKÓ, A.: A Little Puzzle: Further Studies on the Upper Palaeolithic Assemblage of Szob.
MAURIZIO, A.: Botanisch-Chemisches zur Getreidenahrung der Pfahlbauer. Anzeiger für schweizerische Altertumskunde Band 18, Heft 3 (1916) 183-185.
PÁSZTOR, E.: The Role of Sun Symbols in the Burial Rite of the Middle Bronze Age Vatya Culture. A case study. In: Dissertationes Archaeologicae ex Instituto Archaeologico Universitatis de Rolando Eötvös nominatae. Supplementum 3. MΩMOΣ IX. A rituálé régészete. Őskoros Kutatók IX. Összejövetelének konferenciakötete Miskolc, 2015. október 14–16. The Archaeology of Ritual Proceedings of the IXth conference of researchers of prehistory 14–16 October 2015, Miskolc. Edited by Piroska Csengeri–András Kalli–Ágnes Király–Judit Koós. Budapest, 2020. 11-127.
RAPAICS R.: A kenyér és táplálékot szolgáltató növényeink története. Budapest, 1934.
S.KOÓS J.: Miskolc és környékének korai és középső bronzkora. Miskolc, é. n.
SCHREIBER R.: A Nagyrévi kultúra telepe Diósdon. Die Siedlung der Nagyrév-Kultur in Diósd. AÉ 108 (1981) 135-156.
SCHREIBER–KALICZ, R.: Komplex der Nagyrév-Kultur. In Kulturen der Frühbronzezeit das Karpatenbeckens und Nordbalkans. Herausgegeben von Nikola Tasić. Beograd, 1984. 133-189.
TÁTRAI Zs.: Sütőkő. In: Magyar Néprajzi Lexikon. Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest, 1981. (https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-1387.html)
TOMPA, Ferenc: 25 Jahre Urgeschichtsforschung in Ungarn 1912-1936, Bericht der Römisch-Germanischen Kommission 24-25 (1934-1935) 1937.
VICZE, Magdolna: Middle Bronze Age Households at Százhalombatta-Földvár. In: Moments in Time. Papers Presented to Pál Raczky on His 60th Birthday. Edited by Alexandra Anders and Gabriella Kulcsár with Gábor Kalla, Viktória Kiss and Gábor V. Szabó. Budapest, 2013. 757-769.
VIDA, T.: Backglocken, Backdeckel und Backhauben. Archäologische Angaben zur Ernährungskultur Süd- und Mitteleuropas. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 67 (2016) 361–422.
