Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

Állandó kiállítás

Az Intercisa Múzeum állandó kiállításának nagy része 1976-tól látogatható. A kiállítás első része 2003-ban került felújításra, melynek köszönhetően a korábbiakhoz képest méltóbb módon tudjuk bemutatni településünk és a környék őskorát.

A legkorábbi leletek kb. 6000 évvel ezelőttről, az újkőkorból származnak, a bemutatott őskori anyag törzsét azonban a bronzkor alkotja.  A kiemelkedő jelentőségű bronzkori leletek még a múzeum gyors megszületésében is szerepet játszottak: az 1950-1951-ben végzett mentőásatás során feltárt bronzkori temetőrészlet anyagát sem a Szent István Király Múzeum sem a Magyar Nemzeti Múzeum nem tudta befogadni. A kiállításban több olyan lelőhely (Kisapostag, Kulcs, Koziderpadlás) kerámia és bronzanyaga látható, amelyekről korabeli kultúrát, csoportot, korszakot neveztek el. A késő-vaskori leletanyagból kiemelkedik egy kelta ezüstérem-kincs, amely a vasmű területén került elő.
 

A római kori leletanyag döntő többségét Intercisa római kori település egykori lakónak hagyatéka adja, ám ezen kívül egyéb lelőhelyekről, többek között Adonyból (Vetus Salina), Baracsról (Annamatia) is őrzünk tárgyakat. Intercisa területén már a XIX. század végén megindultak a feltárások, az alaposabb és a korábbinál jóval nagyobb kutatásokra azonban csak az 1940-es évektől került sor.

A katonai tábor az I. század folyamán létesült, az elkövetkező évszázadokban jelentős polgári település épült ki mellette. Intercisa a II. század végétől a 259/260-ban bekövetkezett barbár pusztításig élte virágkorát, ám római helyőrség egészen az V. század elejéig állomásozott a területen. A kiállított tárgyak segítségével a látogatók megismerhetik az egykori lakók mindennapi életét, munkájukat, viseletüket, temetkezési és hitbéli szokásaikat.
 

Miután a rómaiak kivonultak a Kelet-Dunántúlról különböző barbár népek vették birtokukba a területet. A szórványos és hun és germán leletekkel szemben több avar temető és település anyagát őrzi a múzeum, köztük az elsőként feltárt avar falurészletek leletanyagát.

A honfoglalás- és Árpád-kor idején több település között oszlott meg a mai város területe. A kisebb közösségek temetőiben, településen talált tárgyak a hétköznapi emberek életébe, hitvilágába engednek bepillantást, a későközépkori-koraújkori ezüsttűk pedig a helyi birtokos család gazdagságáról árulkodnak.

A hódoltság korának mozgalmas eseményeire utal az ezüstdénárokból álló éremkincs. A XVII. századi török palánkvár lakóinak kézzelfogható emlékei a keleti rézedények és egy arab feliratos pecsétgyűrű.

A kiállítás jelenlegi néprajzi szobáját Vámos Gabriella rendezte be 2016 októberében az eredeti, Sergő Erzsébet-féle koncepció újragondolásaként. A látogatók most egy komplex, tárgyközpontú foglalkozások megvalósítását is lehetővé tévő kiállítási- és múzeumpedagógiai térben ismerkedhetnek meg Dunapentele 100 évvel ezelőtti paraszti kultúrájának tárgyi emlékeivel. A tisztaszobában főképp a paraszti bútorzat és viselet került bemutatásra, a konyhában pedig a paraszti táplálkozási kultúra eszközeit láthatják a látogatók. A tér közepén egy teljes dunavecsei szövőszék és a bútorkészítés kiemelkedő emlékei: ácsolt- és asztalos ládák tekinthetők meg; valamint itt kaptak helyet az enteriőrök értelmezését segítő feliratok és az ötvenes években készült néprajzi fényképek reprodukciói is.

1951-ben a város és a Vasmű építésével egyidejűleg megjelentek az első újságcikkek, melyek a múzeum új- és legújabb kori történeti gyűjteményének az első tárgyait képezik. 1953-tól gyűjtik az építkezéssel kapcsolatos tárgyakat és emléktárgyakat (pl. zászlók, plakettek, emlékérmek, tervrajzok, makettek, melyek egy rész megtekinthető a kiállításban is), majd az 1960-as évek második felében szerepet kaptak a különféle évfordulók. Mind a város, mind pedig a gyár/gyárak építésével kapcsolatban számos tárgyat tekinthet meg a látogató a kiállításban (pl. az első vasöntésből származó emléktárgyak, tűzálló téglák vagy a papírgyár termékei).

Igazán látványos a várost ábrázoló makett, mely az 1970-es évek eleji állapotot örökíti meg. Az 1970-es években a gyűjtemény anyaga jelentősen megnőtt. A következő évtizedben kezdődött meg Dunapentele emlékeinek gyűjtése: képek és levéltári források mellett láthatók mezőgazdasági szerszámok is.

A kiállításban nagy szerepet kapott a helytörténet mellett az életmód és kultúra is. Ezzel kapcsolatban tárgyak és fényképek egyaránt láthatók, pl. az első múzeumról, színházi előadásokról, vagy az egészségügy kezdeteiről. A kiállítás zárásaként a látogató egy apró szobaenteriőrt láthat: csőbútor, mely azt szemlélteti, hogy az új város lakói mivel rendezhették be lakásukat.

 

Írta: Buza Andrea, Keszi Tamás, Balogh Pál Géza, Kronászt Margit