Bronzkori öntőforma Dunaújvárosból
A tőr vagy alabárd öntésére szolgáló tárgyat Dunaújváros–Koziderpadlás területén találták. A lelőhelyen a korai és középső bronzkorban (Kr. e. 2700-1400) erődített település létezett. Lakói földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, de éltek köztük olyan specialisták is, akik értettek a bronz megmunkálásához. Ennek eszközei voltak az öntőminták is, amelyek olykor sírokból kerülnek elő. (1. kép) Ilyenkor feltételezhető, hogy az illető bronzművesként is működött.
A településeken találnak ép (2. kép) és törött példányokat (3. kép) is. Utóbbiakról nehéz eldönteni, hogy használat közben, például a hősokk következtében pattantak-e el, vagy pedig szándékosan törték el őket, valamilyen kultikus ok miatt. A dunaújvárosi tárgy (4. kép) szórványlelet: nem ismerjük a végső depozíció pontos körülményeit. Lehet, hogy használhatatlan tárgyként egyszerűen egy hulladékgödörbe hajították, de az is lehet, hogy rituális szertartás keretében temették el.
A 8,8×9×3,4 cm-es tárgy homokkőből készült, baltával vagy vésővel faraghatták ki az alakját. A lenagyolás után belül kialakították a kívánt formát, és gondosan polírozták a felületét. A háromszög alakú tárgy formája jól kivehető, középen körszelet keresztmetszetű, vastag öntőcsatorna fut végig, aminek a mélysége nagyobb még a beöntő tölcsérénél is, (5. kép) közel 7 mm. Az öntés során ez segítette a folyékony bronz egyenletes eloszlását a vékonyabb, laposabb részeken. A kész tárgyon a csatorna bordaként jelent meg, és használat során a penge stabilitását erősítette. Az ugyanis biztos, hogy fegyver készítésére használták, de a pontos típust nehéz megmondani. A nagyméretű tőrök (6. kép) és egyes alabárdok formája (7. kép) ugyanis igen hasonló egymáshoz. A különbség elsősorban a kész öntvények alapján állapítható meg: az alabárdok lényegesen vaskosabb, szilárdabb fegyverek voltak. A robosztus borda és a penge erős aszimmetriája alabárdra utalna, de a penge öntésére szolgáló részen az öntőforma mélysége nem éri el a 3 mm-t. Biztosat csak akkor tudnánk mondani, ha előkerült volna az öntőforma párja is. A két fél ugyanis nem mindig szimmetrikus: gyakori, hogy az egyik formán csak az öntőcsatornát alakítják ki. (8. kép) Így nem kellett azzal bajlódni, hogy két pontosan egymáshoz illeszthető öntőformát készítsenek, és csökkent az öntési hibák mennyisége is. A hiányzó részt kiegészítve körülbelül 20-22 cm-esre becsülhetjük a penge hosszát, ami szintén inkább tőrre utal. Mindkét fegyvertípusról elmondható, hogy nem csak gyakorlati funkciójuk volt. A fegyverek – akárcsak ma – a fegyverforgató férfiak státuszát is jelezték, különösen akkor, ha méretük, kiképzésük kiemelte őket a többi közül. (9. kép)
A feketés, égett foltok azt jelzik, hogy a tárgyat valóban használták is. (10. kép) A párjával összekötött öntőformát előmelegítették, a végüket talán homokba temették, hogy szilárdan álljanak, majd a megolvasztott bronzot kis tégelyből beleöntötték a csatornába. Kihűlés után szétválasztották az öntőformákat, az öntvény végéről levágták az öntőcsapot, vagyis a beöntő tölcsérben maradt fémet. Ezután hőkezeléssel vagy hideg kalapálással tovább alakíthatták a penge formáját. Végül néhány helyen átfúrták a nyéllemezt, és fából, csontból vagy bronzból készült nyelet illesztettek hozzá. Az utómunka jelentősen befolyásolhatta a penge végső formáját. Ezért csak valószínűnek tarthatjuk, hogy a végső tárgy a fentebb bemutatott fegyverek egyikéhez lehetett hasonló.
A tárgyat valószínűleg a középső bronzkor (Kr. e. 1900-1400) első szakaszában készítették, használták.
Dr. Keszi Tamás
régész
Felhasznált irodalom:
BÁTORA, J.: Metallurgy and Early Bronze Age Fortified Settlements in Slovakia. Metalurgia a opevnené sídliská zo staršej doby bronzovej na Slovensku. Slovenská Archeológia LVII,2 (2009) 195–219.
B. HORVÁTH J. – KESZI T.: Az Intercisa Múzeum őskori állandó kiállításának katalógusa. Az Intercisa Múzeum Kincsei II. Die Schätze des Intercisa Museums II. Katalog der urzeitlichen beständigen Ausstellung des Intercisa Museums. Dunaújváros, 2004.
HORN, Ch.: Studien zu den europäischen Stabdolchen. Universitätsforschungen zur prähistorischen Archäologie. Band 246. Bonn, 2014.
KEMENCZEI, T.: Die Schwerter in Ungarn. I (Griffplatten, Griffangel- und Griffzungenschwerter). Prähistorische Bronzefunde. Abteilung IV, Band 6. München, 1988.
KOVÁCS, T.: Korai markolatlapos bronz tőrök a Kárpát-medencében. Frühe Bronzedolche mit Griffplatte im Karpatenbecken. Archaeologiai Értesítő 100 (1973) 157–166.
KOVÁCS, T.: Halberds in Hungary and adjacent territories. In: Studien zu Metallindustrie im Karpatenbecken und den benachbarten Regionen. Festschrift für Amália Mozsolics zum 85. Geburstag. Hrsg.: T. Kovács. Budapest, 1996. 89–101.
ROSKA M. Ásatás a pécska–szemlaki határban levő Nagy-Sánczon. Fouilles exécutées au Nagy-Sáncz dans la commune de Pécska–Szemlak. Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából III. kötet 1. levél. (1912) 1-58.
TARBAY, J. G.: Moulds for large daggers. Unique Finds from the Bronze Age Hatvan-Strázsa-Hegy tell. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 70 (2019) 5–39.
