Családfakutatás családi iratokon keresztül

A 2020. május havi cikkemben rendhagyó módon a kiválasztott tárgyak segítségével egy tudományágat kívánok bemutatni. Az Intercisa Múzeum Történeti Gyűjteményében jelenleg közel 8700 darab leltározott műtárgy található, melynek nagy részét különféle dokumentumok képezik, így ezt a műtárgytípust kívánom közelebb hozni az olvasóhoz. Ebben a típusból nagy számban találhatók levelek, képes levelezőlapok, igazolványok, oklevelek, önéletrajzok és más, a város korai éveihez vagy Dunapentele történetéhez szorosan kapcsolódó iratok a gyűjteményben. Az iratok segítségével számos dolgot megtudhatunk a városról, de nagyobb gyűjteményegység esetében akár egy család mindennapi életéről is, hiszen ezek a dokumentumok jó kiindulási pontjai lehetnek bármilyen kutatásnak, pl. családfakészítésnek.

Munkámban erről a segédtudományról kívánok rövid történeti áttekintést adni, melyhez egy gyűjteményegység részletét hívom segítségül, hogy általa megmutassam, hogy családi iratokon milyen adatok állnak a kutatók rendelkezésére. A gyűjteményegység 2009-ben vásárlás útján került a múzeumba, 168 darab képes levelezőlapot és 9 darab családi iratot számlál (ez az ún. Babanits-Takács hagyaték). A gyűjtemény darabjai 1900 és 1943 között keletkeztek (az iratok az 1920-as évekből származnak, illetve az 1940-es években a zsidótörvények miatt kerültek kiállításra). Találhatók köztük házassági anyakönyvi kivonatok, keresztlevelek, halottlevél, erkölcsi bizonyítvány, községi bizonyítvány, iparigazolvány és nemességi igazolás. Munkámban az első három típusra fogok elsősorban támaszkodni.

Ezeken az iratokon különféle adatok szerepelnek arról a személyről, akinek kiállították. Tekintsük át röviden, hogy a dokumentumokból milyen adatok olvashatók ki: minden esetben szerepel a kiállítás ideje és annak az illetőnek a neve (és születéskori neve), akinek kiállították az adott dokumentumot. Az új élet világra jöttéről ad hírt a keresztelési anyakönyv (és a belőle készült kivonat), melyben olvasható a születés helye és ideje; a keresztelés helye és ideje; a keresztelt neve, neme, illetve, hogy törvényes gyermek-e; a szülők neve, foglalkozása, vallása és lakcíme; a keresztszülők neve. A második legfontosabb irat a házassági anyakönyv és a belőle készült kivonat, melyen olvasható a házasulandók neve, születési helye és ideje, vallása és esetlegesen a lakcíme is; a házasságkötés helye és ideje; a szülők, a tanúk és az eskető neve. Az életet lezáró dokumentum a halotti anyakönyv (valamint kivonata), melyen feltüntetik az elhunyt nevét, nemét, korát vagy születési idejét; az elhalálozás helyét, idejét és okát. Közvetlen rokonként a házastárs neve olvasható, valamint érdemes megnézni a bejelentő nevét is. Ennek a három típusnak a rendelkezésre állása nagyban megkönnyíti a kutató munkáját.

Az erkölcsi bizonyítvány, a községi bizonyítvány, az iparigazolvány és a nemesi igazolás további adalékokkal szolgálnak egy-egy személy vagy család történetéről.

Miért fontosak ezek a dokumentumok és a rajtuk található adatok? Mi az a genealógia és hogyan alakult ki? Cikkemben ezekre a kérdésekre igyekszem röviden választ adni az olvasónak.

„A genealógia, azaz eredet- vagy származástan (családtörténet) a családfák kutatásának tudománya. Az emberek közötti leszármazáson alapuló rokonsági kapcsolatokkal foglalkozó, az egész társadalmat átfogó klasszikus történeti segédtudomány.” (Pandula 1998. 11.) Különböző megközelítések és irányzatok léteznek a genealógiával kapcsolatban. „… a klasszikus felfogás mellett beszélhetünk például történeti irányzatról, orvosi (orvosgenetikai) irányzatról, de előfordul a kérdés néprajzi (etnográfiai) jellegű vizsgálata is. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a genealógia bázisán fejlődtek ki az elmúlt évtizedekben olyan fontos tudományágak, mint a történeti demográfia, illetve a történeti szociológia.”  (Uo.)

A genealógia előzményei

Elsőként az uralkodó rétegek rögzítették származásukat, mely örökösödési kérdésekben, dinasztikus igények alátámasztásában és a tekintély növelésében jutott döntő szerephez; de fokozatos terjedésnek indult, „alkalmazkodva” ahhoz a népréteghez, amely éppen segítségül hívta. Központi kérdése az örökösödés körül mozgott: ki a jogos örökös, az örökségért jelentkező jogosult-e arra, stb. Az ókori görögöknél és rómaiaknál fontos kérdés volt az ősök személye. A leszármazási táblák őse a rómaiaktól származik: ez az ún. scala vagy stemma, mely kereszt alakú, középpontjában a bázis személlyel. Az ókorban jelent meg a hamisítás is.

A germán népeknél a család ábrázolásához az emberi test alakját vették mintának és az egyes testrészek feleltek meg az egyes családtagoknak.

A genealógiai gyakorlatba beletartozott az ún. őspróba vagy ősbizonyítás (annak a bizonyítása, hogy valakinek bizonyos számú törvényes felmenői nemesek voltak). Ez eleinte a lovagi tornákon kapott szerepet, később már megkövetelték a polgárjog elnyeréséhez is.

Nemzetközi kitekintés a középkortól a XX. századig

A tudományterület fejlődése a reneszánsz idején indult meg jelentősen; bölcsész és jogi karokon is oktatták. Az első genealógiával foglalkozó művek a XVI. században jelentek meg latin nyelven. Ekkoriban az uralkodó családok, főnemesség és nemesség foglalkozott a család történetével, de idővel a polgárság is átvette ezt a szokást. Magyar vonatkozásban is ez mondható el, pl. az Andrássy, Esterházy, Jankovics, Károlyi vagy Pálffy család esetében. A kutatás és megőrzés inkább gyakorlati jellegű volt: egyes személyek családon belüli helyzetének áttekintése, ágak egymástól való elkülönítése, családi kapcsolatok vizsgálata. Előfordult, hogy a kutatást megbízott személy végezte, de az is, hogy egy családtag segített neki. A barokk korban élte fénykorát a fiktív ősök felvonultatása, abból a célból, hogy az egyes családfákat minél messzebbre lehessen visszavezetni.

A XVII-XVIII. század fordulójára a genealógia kissé háttérbe szorult, de néhány évtized múlva új lendületet kapott, hála a korban megjelenő számos lexikonnak és életrajzi írásnak, kézikönyvnek. A XVIII. századból kiemelhető Bél Mátyás munkássága, aki felhívások és önálló kutatás segítségével dolgozta fel 22 főnemesi család történetét – bár számos adatot nem jelentethetett meg; de ebben a században jelentek meg az első jezsuita munkák is, akik már nagyobb hangsúlyt fektettek a forráskritikára. 1777-től egyetemi szinten oktatták a genealógiát.

A XIX. század második felében ismét virágzásnak indult ez a tudományág, a századeleji visszaeséshez képest. Létrejött két jelentős heraldikával, azaz címertannal és genealógiával foglalkozó társaság: Berlinben 1869-ben a Herold és Bécsben 1870-ben az Adler. Később e kettő mintául is szolgált más országok számára. Megjelentek az első helytörténeti vonatkozású munkák; magyar nemesi családok közül pedig sokan letétbe helyezték családi levéltáraikat 1849 és 1918 között, megteremtve a szervezett kutatás alapjait. Máig jól használható – bár sok pontatlanságot tartalmazó – mű Nagy Iván 13 kötetes 108 ősnemzettséget és 12.000 nemesi családot bemutató munkája (1857 és 1868 között jelent meg).

1883-ban alakult meg a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, valamint állandó folyóirata, a Turul. A XIX. század végén, valamint a XX. században számos fontos mű jelent meg, egyre elterjedtebb lett a forráskritika alkalmazása, itthon fénykorát élte az Árpád-ház kutatása és a levéltárba járás. Kempelen Béla a XX. század első felében Nagy Iván munkáját folytatta: kutatott és családokkal vette fel a kapcsolatot. Közel 40.000 családról írt, 11 kötetet adott ki 1910 és 1931 között – bár munkája színvonalban Nagy Iváné alatt maradt.

Az I. világháború lezárásával és a trianoni béke kihirdetésével visszaesett a kutatás és a kiadványkészítés. Horthy Miklós családja került előtérbe. Miután valamelyest az ország magához tért a megrázkódtatásból újra felmerült a kutatás kérdése, művek láttak napvilágot már nemcsak a nemességről, hanem városi polgárságról is. A korszakban megkezdte működését néhány családfakutatással foglalkozó vállalkozás, új szakfolyóirat indult és felismerték a parasztságtörténet kutatásának fontosságát is.

A II. világháború után a segédtudományok háttérbe szorultak. Az 1950-ben megszűnt a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, valamint folyóirata, melynek okai között többek mellett szerepelt az is, hogy a hangsúly az ekkor háttérbe szorítani kívánt nemességen volt a kutatásban. Ebben az időszakban került be nagyon sok egyházi, családi levéltár és töredék a Magyar Országos Levéltárba vagy valamelyik megyei levéltárba, melyek feldolgozása során segédletek készültek, amik a ma kutatójának is nélkülözhetetlenek. Megindultak a magyar középkor- és történeti demográfiai kutatások.

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság a Magyar Történeti Társulat keretein belül 1983-ban kezdte meg újra működését, folyóirata 1992-ben indult újra.

Az utóbbi néhány évtizedben fellendült a családtörténet kutatás, okmánytárak és forráskiadások látnak napvilágot, több régi és nagy sikerű mű megjelent reprint kiadásban, pl. Nagy Iván munkája.

Kronászt Margit

Felhasznált irodalom és további elmélyedés a témában:

1. Kis füzetben nagy segítség a családkutatáshoz 1. Szerk.: Ari Ilona, B. Sipos Gabriella. Szolnok, Aba Novák Kulturális Központ, 2012.
2. Kis füzetben nagy segítség a családkutatáshoz 2. Szerk.: Ari Ilona, B. Sipos Gabriella, Kollega Tarsoly István. Szolnok, Aba Novák Kulturális Központ, 2014.
3. Kis füzetben nagy segítség a családkutatáshoz 3. Szerk.: Ari Ilona, B. Sipos Gabriella, Kollega Tarsoly István. Szolnok, Aba Novák Kulturális Központ, 2017.
4. Kempelen Béla: Magyar nemes családok. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata 1911 és 1932 között.

Online elérhető: https://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/Kempelen/, 2020. április 15.

5. Genealógia 1. Szerk.: Kollega Tarsoly István – Kovács Eleonóra – Pandula Attila – Vitek Gábor. Budapest, Tarsoly Kiadó, 2012.
6. Genealógia 2. Szerk.: Kollega Tarsoly István – Kovács Eleonóra – Pandula Attila – Vitek Gábor. Budapest, Tarsoly Kiadó, 2013.
7. Genealógia 3. Szerk.: Kollega Tarsoly István – Kovács Eleonóra – Pandula Attila – Vitek Gábor. Budapest, Tarsoly Kiadó, 2015.
8. Kronászt Margit: Levelek a frontról – A magánlevelezés, mint történeti forrás Babanits Margit és Takács Kálmán képeslap váltása nyomán. Székesfehérvár, Kodolányi János Főiskola, 2015. (Publikálatlan alapképzéses szakdolgozat.)
9. Kronászt Margit: Levelek a frontról – Babanits Margit és Takács Kálmán első világháborús képeslapváltása. In: Az Intercisa Múzeum évkönyve I.. Szerk.: Keszi Tamás. Dunaújváros, Intercisa Múzeum, 2016. 43-62.
10. Matussné dr. Lendvai Márta: Kiegészítések Dunapentele 20. század eleji történetéhez. A Babanics család. In: Alba Regia Annales Musei Stephani Regis 39. Szerk.: Demeter Zsófia. Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, 2010. 87-95.
11. Pandula Attila: Genealógia. In: A történelem segédtudományai. Szerk.: Bertényi Iván. Budapest, Osiris Kiadó, 1998. 11-28.

Családfakutatásra vonatkozó törvények és internetes források:

1. 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról. Online: https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a1000001.tv, 2020. április 15.

2. 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról. Online: http://adattar.adatbank.transindex.ro/Magyarorszag/1992_63tv.htm, 2020. április 15.

3. 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről. Online: https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99500066.tv, 2020. április 15.

4. Budapest Főváros Levéltára – Kutatóknak. Online: http://bparchiv.hu/kutatoknak, 2020. április 15.

5. Kutatáshoz és családfa építéséhez: https://www.familysearch.org/en/, 2020. április 15.

6. Kutatáshoz és családfaépítéshez: https://www.myheritage.hu/, 2020. április 15.

7. Levéltári kutatás helyszíne: http://www.archivportal.hu/hu/leveltarak/, 2020. május 4.

8. http://www.macse.hu/society/kezdoknek.php, 2020. április 15.

Számítógépre, telefonra letölthető családfakészítő programok:

MyHeritage Family Tree Builder

Gramps

MacFamilyTree