Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

2020. AUGUSZTUS HÓNAP MŰTÁRGYA - DEA SYRIA ISTENNŐT ÁBRÁZOLÓ RUHADÍSZ DUNAÚJVÁROSBÓL

2020. augusztus 2.

Az elmúlt években sokat hallottunk szír migránsokról, de talán kevesen tudják, hogy Intercisa életében fontos szerepet játszottak olyan csoportok, akik Syria provinciából kerültek a mai Dunaújváros területére. 167 és 180 között a Római Birodalom súlyos háborúkat vívott a Dunától északra élő markomannok és az alföldi jazygok ellen. A harcok a Dunántúlon is nagy pusztításokkal jártak, 177-178 során az intercisai palánktábor és az itt állomásozó alakulat is áldozatul esett az ellenséges támadásnak. Az itteni határszakaszt védő új, lovas íjászokból és gyalogosokból álló katonai egységet Syriában toborozták, és Hemesa (ma Homsz) városáról nevezték el. A katonákkal rokonok is érkeztek, akik az új tábor melletti civil településen laktak, és virágzó életet teremtettek új hazájukban.

Valószínűleg egy ilyen, szíriai gyökerekkel rendelkező nő sírjából került elő a Dea Syria istennőt ábrázoló ruhadísz. (1. kép) A gemma, vagyis drágakő foglalata aranyból készült, hátlapján négy kis fül szolgált a felerősítésre. (2. kép) A vékony foglalat valószínűleg még a készítés során kiszakadt, és az aranyműves egy háromszögletű lemez felforrasztásával „foltozta be” a lyukat. Maga a drágakő ónix, amelynek egyik tulajdonsága lehet, hogy világosabb és sötétebb sávok váltogatják benne egymást. Ezt használta ki a mester: a tejfehér figurákat az erős kontraszt is kiemeli a visszafaragott, sötét háttérből. Az istennő jobbra haladó hímoroszlán hátán ül féloldalasan. Bal kezével az oroszlán sörényébe kapaszkodik, könyökben behajtott jobbjában valószínűleg gabonakévét tart. (3. kép) Utóbbi arra utal, hogy az istennő biztosította hívei számára a termőföldek termékenységét. Feje elnagyolt, ezért nem lehet biztosan megállapítani, hogy milyen frizurát, vagy fejdíszt visel.

A Dea Syria, vagy más helyesírás szerint Dea Suria kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy Szíria Istennő. A nevet még a görögök ragasztották rá, eredeti nevének hellenizált változata Atargatisz, illetve Derketó volt. Férjével, a viharisten Hadaddal együtt ismert alakja a térség panteonjának. (4. kép) Kultuszának központja Manbog (görögösen Bambyké, ma Manbidzs) városa volt, ami a görögöktől a Hierapolis (Szentváros) elnevezést kapta. A manbogi templom melletti medencében halakat, udvarában más vadállatokat is tartottak, ami arra utal, hogy az istennő nemcsak a növények sarjadását biztosította, de egyben az állatok úrnője is volt. (5. kép) A halakkal való különleges viszonyt több, egymástól eltérő mítosz is magyarázza. Ezek egyike szerint életének egy kritikus szakaszában maga az istennő is hallá változott. A történetre utalnak azok az ábrázolásai, amelyeken sellőként jelenik meg. Fejdíszként gyakran visel falkoronát, amely városvédő szerepét emeli ki. (4. kép) Máskor orsót és tükröt tart kezeiben. Ezek az attribútumok a nőiség védelmezőjeként jellemzik. (6. kép) Ugyanitt félhold díszíti a fejdíszét, ami a világmindenség működésének biztosítójaként mutatja be.

A makedón majd a római hódítás után tisztelete egyre nagyobb területen terjedt el Syrián kívül is. (6-7. kép) Ebben fontos szerepet játszottak azok a katonai alakulatok, amelyeket szírekből verbuváltak. Minél ismertebb lett Atargatis, annál több istennővel hasonlították össze, sőt azonosították is velük. Ma már alig lehet kideríteni, hogy kultuszának melyik eleme milyen előzményekre megy vissza. A hatalmat szimbolizáló oroszlán például a kisázsiai Cybelé istenasszony ábrázolásaiban is feltűnik. Ugyancsak közös vonása a két istennőnek, hogy legelszántabb híveik eksztatikus állapotban kiherélték saját magukat. A kasztráltak csoportosan járták a falvakat és városokat, körmeneteket tartottak, és az istennőnek szánt adományokból tartották el magukat. Apuleius így írja le egy thesszáliai közösségük felvonulását:

„Másnap tarkabarka ruhákba öltöztek, éktelenül fölékesítették magukat, sűrű festékkel bemázolták az arcukat, aláfestették a szemüket, s páváskodón elvonultak. A fejükön szalagok, vállukon sáfránysárga csalánszövet és selyempalást, némelyiken párhuzamosan futó vékony bíborsávokkal mintázott, derékban övvel összefogott fehér talár, a lábukon sáfránysárga saruk. … Aztán karjukat vállig lemeztelenítették, s hatalmas pallosokat és szekercéket forgatva, ujjongó táncba lendültek, majd a fuvola hangja eszeveszett tombolásba hajszolta őket. Már végigjártak egész sor szegényes vityillót, amikor egy gazdag birtokosnak a villájához érkeztek. Alighogy betették ide a lábukat, azonnal felzúgott zűrzavaros ordításuk, eszeveszetten végigtáncolták a házat, lehajtották a fejüket, és sima mozdulatokkal sokáig körbeforgatták a nyakukat, körbepörgették leomló hajfürtjeiket, olykor-olykor az izmaikba haraptak, s legutoljára a kezükben villogtatott kétélű karddal karjukat fölhasították. Valamelyikük még a többinél is eszeveszettebben tombolt, zihálva, sűrűn kapkodta fel a lélegzetet tüdeje mélyéről, s mintha átszellemült volna az istenség ihletétől, tomboló őrültséget tettetett, mintha csak nem különbekké, hanem gyöngékké és betegekké válnának az emberek, ha megszállják őket az istenek…. Hangos szóval jósolni kezdett, holmi kieszelt, hazug váddal támadt magára, hogy állítólag szent vallásuk törvénye ellen valamit vétkezett, és most súlyos bűneért saját kezével akarja magára mérni a megérdemelt büntetést. Fogta tehát a korbácsát, amit az effajta heréltek rendesen magukkal hordanak, s amely bolyhos gyapjú sodrott zsinórja volt, a végén hosszú rojt, kipitykézve sokszögletű kockákká faragott birkacsontokkal. Hát ezzel a százcsontú hadaróval marcangolta testét, és elvakultsága mintha sebeinek fájdalma ellen felvértezte volna csodálatosképpen. Szörnyű egy látvány! A kardvágások s a korbácsütések nyomán a heréltek mocskos vérétől ázott a föld! … De hát végtére is kimerültek, megelégelték a maguk mészárlását, s véget vetettek a vérengzésnek. Most a nézők nyakra-főre dobálták oda nekik a rézpénzt, sőt ezüstpénzt is, amit ők felfogtak ruházatuk bő ölében; némelyek azonfelül hordó bort, tejet, sajtot, valamicske gabonát s lisztet, az istennő cipelőjének pedig árpát ajándékoztak. A mieink mohón söpörtek be mindent, erre a koldulásra jó előre készen tartott zsákjaikba gyömöszölték,…”

Keszi Tamás

régész

 Irodalom:

Apuleius: Az aranyszamár. Fordította és az utószót írta: Révay József. Budapest, 1971.

Lucian: On the Syrian goddess. Edited with Introduction, Translation, and Commentary by Jane L. Lightfoot. Oxford, 2003.