2024. szeptember 30. 10 óra
Séta vezetéssel a dunaújvárosi régészeti emlékek tanútján.
A Római Birodalom a Kr.u.I.század végén hozott létre állandó katonai tábort a város területén. Az Intercisában megtelepülő polgári lakosság jólétét kőből épült házaik, gazdag temetkezéseik mutatják. A tavasztól őszig látogatható Római Kőtár és Romkert (Dunaújváros, Római körút) területén a tábor épületének részletei, különböző építészeti elemek, mérföldkövek és a temetőben előkerült szarkofágok, sírkövek tekinthetők meg. A Kőtár közelében több épület - köztük egy római fürdő romjai is megtalálhatók.
A Séta vezetéssel a dunaújvárosi régészeti emlékek tanútján című programra várjuk mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek a római kori emlékek iránt. A programon való részvétel ingyenes.
Előzetes bejelentkezés és regisztráció szükséges, a séta minimum 5 fő részvételével indul! Gyülekező, találkozó az Intercisa Múzeum előtt lesz - Dunaújváros, Városháza tér 4. szám előtt.
Rossz idő, esős nap esetén más időpontban kerül megvalósításra a program. Várjuk iskolás osztályok és felnőtt csoportok jelentkezését is. A Múzeumok Őszi Fesztiválja idején igény esetén, előzetes egyeztetéssel az előre meghirdetett időpontokon túl is tartunk vezetést a régészeti emlékek tanútján.
A programot Buza Andrea régész vezeti. Időtartam: kb. 120 perc.
Program időpontok:
2024. október 2., szerda 15:00 óra
2024. október 9., szerda 15:00 óra
2024. október 16., szerda 15:00 óra
REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!
Regisztráció: E-mail: intercisamuz@gmail.com, Tel: 06-25/411-315, 06-25/408-970
Ismerjük meg Dunapentelét!
A mai Dunaújváros építése 1950-ben a gazdag múltra visszatekintő Dunapentele falu mellett kezdődött meg. A séta előtt a találkozó az 1848-as emlékműnél lesz, ahol egy rövid településtörténeti és temetőtörténeti ismertetéssel kezdődik a program.
A séta első állomásaként a résztvevők a temetőben Rosti Pál sírját tekinthetik meg, ahol bemutatásra kerül családjának pentelei kötődése valamint Rosti Pál életrajza, munkássága is. Az útvonalon tovább haladva meglátogatják több, Dunapentele életében fontos szerepet betöltött személy sírját (pl. Babanits sír, Janitsáry sír, Szitányi kápolna, Lukács sír, Zalay sírok, Dékány sír, Leitner sír, temetőkereszt stb.) Ahol lehetséges, ott egy rövid családtörténeti bemutatásra is sor kerül. A sírok meglátogatása után a Kistemető utcán lesétálva az érdeklődők a Magyar úton tekinthetik meg a házakat. (Pl. a Pentelei Klubházat, az egykori kastélysor épületeit stb.) Megismerhetik az egyes családok történetét, illetve, hogy hogyan nézett ki a Fő utca az 1930-as, 1940-es években. Részletes bemutatásra kerül a Mondbach kúria és lakóinak története. Az iskolánál a helyi oktatás történetét ismerhetik meg az érdeklődők, illetve az I. világháborús emlékművet. Továbbá megismerhetik a zsidó egyházközségnek, valamint a zsinagógának a sorsát is. A túra zárása a római katolikus Szentháromság templom építéstörténetének ismertetése után történik. Időtartam: kb. 120 perc. A programot Kronászt Margit történész vezeti.
A programon való részvétel ingyenes. Előzetes bejelentkezés és regisztráció szükséges, a séta minimum 5 fő részvétele esetén indul!
A gyülekező, találkozó a dunaújvárosi 1848-as emlékműnél lesz.
Rossz idő, esős nap esetén vetített, képes előadást tart Kronászt Margit történész az Intercisa Múzeum előadótermében, vagy más időpontban megvalósításra kerül a program.
Várjuk iskolás osztályok és felnőtt csoportok jelentkezését is. A Múzeumok Őszi Fesztiválja idején igény esetén, előzetes egyeztetéssel az előre meghirdetett időpontokon túl is tartunk vezetést a dunapentelei túrán
Program időpontok:
2024. október 3., csütörtök 14:00 óra
2024. október 10., csütörtök 14:00 óra
2024. október 17., csütörtök 10:00 óra
2024. október 24., csütörtök 14:00 óra
2024. október 31., csütörtök 15:00 óra
2024. november 7., csütörtök 14:00 óra
REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!
Regisztráció: email: intercisamuz@gmail.com Tel: 06-25/411-315, 06-25/408- 970
Séta vezetéssel a dunaújvárosi építészeti emlékek szocreál tanösvényén
Dunaújvárosban van egy út, melyen végigsétálva visszamehetünk az időben, egészen az 1950-es évekig, a városépítés korai időszakáig. Az akkor uralkodó szocreál stílus, mely a képzőművészeteken át az építészetig mindent áthatott, Dunaújvárosban különösen nagy szerepet kapott. A szocreál a mindennapjaink része, úgy, hogy közben sokan nem is tudnak róla. Fedezzük fel együtt a várost, annak értékeit, ismerjük meg korai történetét! Akit érdekel mi a különbség a modern és a szocreál között, egyáltalán mi is az a szocreál és a városban hol találhatók ilyen jellegű épületek, az tartson velünk egy sétára, barangoljuk be az utcákat, tereket, nézzünk szét alaposan. A nagyjából 2 órás séta során visszarepülhetünk az időben az 50-es, 60-as évekbe. Megtudhatjuk hogyan kezdődött minden, hogyan is született néhány év alatt a kukorica -és a búzatáblák helyén egy új város. A programon való részvétel ingyenes.
Előzetes bejelentkezés és regisztráció szükséges, a program minimum 5 fő részvételével indul!
A helytörténeti túrát Hodik Mónika történész vezeti. Időtartama: kb. 120 perc.
Rossz idő, esős nap esetén vetített, képes előadást tart Hodik Mónika történész az Intercisa Múzeum előadótermében, vagy más időpontban megvalósításra kerül a program. Várjuk iskolás osztályok és felnőtt csoportok jelentkezését is. A Múzeumok Őszi Fesztiválja idején igény esetén, előzetes egyeztetéssel az előre meghirdetett időpontokon túl is tartunk vezetést a dunaújvárosi építészeti emlékek szocreál tanösvényén.
Program időpontok:
2024. október 1., kedd 10:00 óra
2024. október 8., kedd 10:00 óra
2024. október 15., kedd 10:00 óra
2024. október 22., kedd 15:00 óra
2024. október 29., kedd 10:00 óra
2024. november 5., kedd 15:00 óra
REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!
Regisztráció: e-mail: intercisamuz@gmail.com, Tel: 06-25/411-315, 06-25/408-970
A pincétól a padlásig. - Múzeumi kalandozás az Intercisa Múzeumban
A program során a szokásos kiállító terek mellett a látogatók elől elzárt múzeumi helyszíneket, ismeretlen múzeumi tevékenységeket, egyedi tárgyakat és leleteket ismerhetnek meg a résztvevők. A rendhagyó múzeum bejáráson felfedezhetik a múzeum összes olyan helyiségét, amit hagyományos belépőjeggyel máskor nem láthatnak. A látogatók többek között megtekinthetik a régészeti, néprajzi, történeti raktárakat, a restaurátorműhelyeket. A résztvevők a program közben megismerkedhetnek a különböző múzeumi dolgozók – régész, néprajzos, történész, restaurátor, műtárgyvédelmi asszisztens, gyűjteménykezelő – munkájával, a múzeum kiemelkedő, érdekes tárgyaival is. Az Intercisa Múzeum felfedezése Buza Andrea és Dr. Keszi Tamás régészek segítségével, vezetésével történik. Program időtartama: kb. 60-90 perc.
A Múzeumok Őszi Fesztiválja idején, 2024. október 1. - november 8. között minden héten keddtől-péntekig 10-16 óra között választott időpontban indulnak csoportok, megfelelő számú jelentkező esetén. A programon való részvétel ingyenes. Előzetes bejelentkezés és regisztráció szükséges! Várjuk iskolás osztályok és felnőtt csoportok jelentkezését is.
REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!
Regisztráció: email: intercisamuz@gmail.com Tel: 06-25/411-315, 06-25/408- 970
A koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig. Kiállításmegnyitó
2024. október 18-án, pénteken 17 órakor nyílik meg „A koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig” című időszakos kiállításunk. A kiállításban a bronzkortól napjainkig mutatjuk be a város történeti korszakainak jellegzetes, evés-iváshoz köthető tárgyait, az étkezési, gasztronómiai szokásokat, az élelemtárolásra és tartósításra szolgáló különböző edényeket és eszközöket. A kiállításmegnyitón a résztvevők vezetés keretében ismerhetik meg a város évezredes múltjának egy speciális szegmensét. A szellemi táplálék mellett a résztvevőket a korszakokhoz köthető ételek kóstolójával is várjuk. Megízlelhetik a bronzkori szamócatortát valamint az egykor Pentelén is készített krumplikását pirított hagymával, melynek receptje a múzeum néprajzi gyűjtéséből maradt ránk.
A koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig. Kiállítás
„A koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig” című időszakos kiállításunkban a bronzkortól napjainkig mutatjuk be a város történeti korszakainak jellegzetes, evés-iváshoz köthető tárgyait, az étkezési, gasztronómiai szokásokat, ezek mellett helyet kapnak az élelemtárolásra és tartósítára szolgáló különböző edények és eszközök is. A régészeti korszakok mellett bemutatásra kerülnek az egykori mezőváros, Dunapentele valamit az új város Sztálinváros, később Dunaújváros jellegzetes, a témához kapcsolódó emlékei is. A tárgyak mellett a kiállítást gazdag képi anyag, írott források, receptek egészítik ki.
A kiállítás 2024. október 18 – 2025. március 29. között látogatható a múzeum nyitvatartási idejében.
A koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig. Kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozás
„A koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig” című kiállításhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozásra várjuk az érdeklődő iskolai osztályokat, csoportokat, gyerekeket és felnőtteket. A foglalkozás során a résztvevők egy szabadulószoba szisztémája szerint, Fülöp a szakácsinas segítségével járhatják végig a kiállítást és ismerhetik meg évezredek gasztronómiáját.
2024. október 22. - 2025. március 28. között minden héten keddtől-péntekig 10-16 óra között előre egyeztetett időpontban várunk csoportokat a múzeumpedagógiai foglalkozásra.
REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!
Regisztráció: email: intercisamuz@gmail.com Tel: 06-25/411-315, 06-25/408- 970
A nagy zabálás. Mit ettek őskori elődeink? Dr. Keszi Tamás régész előadása.
2024. október 3. csütörtök, 17 óra |
Az előadásban áttekintjük, hogy az emberré válás folyamatában milyen szerepet játszott a táplálkozás változása az évmilliók során. Hogyan tükröződik a táplálkozás változása az emberi csontvázon és a genetikai készleten? A "paleolit diéta" bemutatása után szó esik a táplálkozás társadalmi jelentőségéről a születésnapi bulitól kezdve a halotti torig.
Az előadáson a részvétel ingyenes.
Találjuk ki együtt! Teadélután a dunaújvárosi és városkörnyéki pedagógusokkal.
2024. október 8. kedd, 15 óra
A program keretében a pedagógusok tájékoztatást kaphatnak arról, hogy a 2024/2025. tanévben milyen múzeumpedagógiai programokra várjuk az óvodásokat, általános- és középiskolásokat. A beszélgetés keretében várjuk az ötleteket, javaslatokat arra, hogy milyen, a múzeum gyűjteményeihez kapcsolódó, a tananyagot kiegészítő foglalkozást szeretnének még a pedagógusok, milyen igények vannak a múzeumban illetve, ha kérik, az oktatási intézményekben megtartandó múzeumpedagógiai foglalkozásokkal kapcsolatban.
Ab ovo usque ad mala. Étkezési szokások, gasztronómia a római korban. Buza Andrea régész előadása
2024. október 10. csütörtök, 17 óra
Az előadásban a hallgatók megismerhetik a macellumot, azaz a római vásárcsarnokot, ahol a települések lakói beszerezhették az élelmiszereket. Szó esik a főbb étkezésekről, azok időpontjairól. Kiderül, hogy hol étkeztek a szegényebbek, milyen volt a gazdagok étkezőinek berendezése. Szó esik ételekről, fényűző lakomákról valamint Apiciusról illetve a nevéhez köthető receptgyűjteményről.
Az előadáson a részvétel ingyenes.
Aratástól disznótorig - Betekintés a pentelei táplálkozási kultúrába. Kronászt Margit történész előadása.
2024. október 17. csütörtök, 17 óra
Az előadás során áttekintjük, hogy milyen ételeket fogyasztottak eleink és hogyan készítették el azokat. Ettek-e farsangi fánkot? Miket ettek böjti időszakban és húsvétkor? Mit vihettek magukkal a földekre? Na és a téli időszak? Karácsony, újév és a disznóságok ideje: ételek, hagyományok, szokások, melyek átjárták eleink életét és mindennapjait.
Az előadáson a részvétel ingyenes.
Betekintés a múzeumi restaurátorok munkájába. Léhi Krisztina restaurátor előadása
2024. október 29. kedd, 17 óra
Az előadás betekintést nyújt különböző tárgytípusok restaurálásán keresztül az iparművész restaurátor munkájába. A restaurátor feladata a múzeumba bekerülő tárgyak állapotának felmérése és amennyiben szükséges tisztítása, konzerválása, restaurálása, valamint a raktári körülményekhez mérten a biztonságos tárolás kialakítása. Az érdeklődők az előadás során megtekinthetnek illetve kézbe is vehetnek néhány, az Intercisa Múzeum gyűjteményébe tartozó, restaurált tárgyat.
Az előadáson a részvétel ingyenes.
A Késdobálótól az Arany Csillagig, vendéglátás az 50-es években. Hodik Mónika történész előadása.
2024. november 7. csütörtök, 17 óra
Az építkezés kezdetén ideérkező munkásokat a falu látta el élelemmel, és itt volt a híres Jantsky-féle vendéglő, ahol inni és enni is lehetett. Majd teltek a hónapok és „a telepen”, ahogy akkoriban a születőben lévő várost hívták, az ideiglenes épületekben italboltok, azaz kocsmák nyíltak. Sokan töltötték el itt a szabadidejüket és költötték a pénzüket, függetlenül attól, hogy merre volt a szállásuk. Az első éttermek 1951 tavaszán nyíltak, ahol már frissensült ételeket is elfogyaszthattak a betérő vendégek. Mindegy, hogy milyen besorolást kaptak a vacsora mellett mindenhol kellemes zene szólt és még táncolni is lehetett. A nyitástól kezdve problémának számított a vendégek öltözködése és sokszor a viselkedése is, hosszú időbe telt, mire a hős építők nem munkásruhában és gumicsizmában jelentek meg a bejáratnál. Ezt különösen szigorúan vették akkor, amikor 1954 őszén megnyitotta kapuit az Arany Csillag Szálló.
Az előadáson a részvétel ingyenes.
Őszbúcsúztató családi délután az Intercisa Múzeumban
2024. november 9-én, szombaton délután 14 - 18 óra között Őszbúcsúztató családi délutánra várjuk a családokat az Intercisa Múzeumba.
A családi délután során a kézműves foglalkozások mellett – ahol lehetőség lesz a Szent Márton napjához, illetve az őszhöz köthető díszek, tárgyak elkészítésére – a gyerekek játékos múzeumpedagógiai foglalkozás keretében megismerkedhetnek a pentelei táplálkozási kultúrával is. Várjuk az érdeklődőket kiállításaink megtekintésére, kiemelten „A koszideri lepénysütőtől az Arany Csillag teraszáig” című időszakos kiállításra. Az időszakos kiállításon lehetőség lesz kisebb csoportokban a hozzá kapcsolódó szabadulószoba jellegű múzeumpedagógiai foglalkozáson való részvételre is. A fenti programok mellett a délután folyamán két alkalommal - 14.30 és 16.30 órától - az érdeklődők részt vehetnek a „Pincétől a padlásig – múzeumi kalandozás az Intercisa Múzeumban” programunkon, melyen bejárhatják a múzeum látogatók előtt elzárt tereit.
A programon a részvétel ingyenes.