Visszaemlékezések

Kedves Ismerőseink, Látogatóink, a héten folytatjuk Gubacsi Gyula visszaemlékezését, melyben szó lesz a sztahanovistákról, az építőiparról, a legjobb brigádokról, a korabeli szórakozási lehetőségekről, a Sztálin úti lakásról - melybe családjával együtt beköltözhetett – és a városról, amit nagyon megszeretett.

„Ebben az időben már utána voltunk az Élmunkás kitüntetéseknek. Újabb versenyforma járta, a Sztahanov-mozgalom. Mi is volt a jelszó? „Vidámabb az élet, jobban megy a munka.” – idéztük Sztálin szavait. Elismerték eredményeinket. Ezen az 1951-es őszön kaptam az ezüst csillogású sztahanovista csillagot és oklevelet. Akkor pénz nem járt vele.

…Ma is boldogan emlékezem ezekre az időkre, okom is van erre, hiszen itt már volt üzemi konyhánk, ebédlőnk. Annyi sárga, vagy felesborsót életemben nem ettem, mint ezekben a hónapokban. Ami igaz, jó volt.  Megjegyzem: a sárgaborsó fogyasztása nem védőételként szerepelt a menüben.

…Szokás mondani, méghozzá joggal: Dunapentelén ringott a hazai építőipar bölcsője. Nem nagy szavak ezek, ez a valóság. Ebben az időben kezdte járni a munkák terv szerinti felbontása, a hónapra szóló munkautalványok kiadása. A kiadott utalványok alapján, a napi munka nyomán naprakészen mérték, tették közre a brigádok eredményeit.

A régi víztorony volt a város és a vasmű építésén kitűnt legjobb brigádok hirdetője. A táblán a brigádok nevét és elért százalékát tüntették fel.

Ma már furcsának tűnik a százalékos versenyértékelés. Akkor szükséges volt, jó volt a neveléshez, a fegyelem alakításához, az értelemre való hatáshoz.

Hol szórakoztunk? Volt kultúrház a Radarban, a Déli városban és a József Attila, a mai piactér helyén. Elkészült 1951 decemberében a Dózsa mozi. Telt házak előtt vetítettek. Miként öltöztünk akkor? A módos ruha a pamutöltöny volt, a munkásruha a pufajka. Az előkelőbbeknek vagy a nagyobb hangúaknak esőköpeny járta.

A kezdeti időkben, szeptember táján még szüreti bálok is voltak, előtte hivogató lovasfelvonulással. Volt kordésló bőven, amit szőrdömper névvel illettek munkanapokon. A szórakozáshoz, a hasznos időtöltéshez hozzátartozott az újságolvasás, mellyel a kezdeti időben Pintér József – közismerten Józsi bácsi – látott el bennünket. Felkereste a legeldugottabb építkezéseket is.

…Magamról akartam szólni, életemnek a mozaikjaiból néhányat megmutatni. Tassról családommal – feleségemmel, lányommal, fiúnkkal – 1953. április 8-án költöztünk Sztálinvárosba, kétszobás lakásba, a Vasmű útra. (szerk.: Akkoriban a főutat még Sztálin útnak hívták.) Ma is ott lakunk. Megnőttek a platánok. Fölötte van a csúcsuk az ötemeletes házaknak. Jó ez így. Ablakunktól karnyújtásnyira van a zöld, a természet, amely felfogja a „borópúdert”.

Szeretjük ezt a várost, én legalábbis. Negyedszázada kerékpárral indultam. A révészeknél a kompnál jegyet váltottam. Sokan tettük ezt. Jöttünk, dolgoztunk.

Nézem a platánokat, elvonultak az ötvenes évek „népvándorlásai”. Látogatók jönnek a városba, sétálnak, nézelődnek, gyönyörködnek, miközben nem győzik kerülgetni a mosolygós, pufók gyermeküket kocsiban toló kismamákat.”

Nagyné Hodik Mónika

történész