Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

VISSZAEMLÉKEZÉSEK - 7.RÉSZ

2022. november 3.

Visszaemlékezések

Itt másképpen mentek a dolgok, mint bárhol máshol.

Akkoriban sok mindent meg lehetett tenni, mert akkor és ott kellett cselekedni, mert szükség volt rá, mert megtehették. Sztálinvárosra más szabályok vonatkoztak.

Kedves Ismerőseink, Látogatóink, folytatjuk Inokai János visszaemlékezését, jöjjön a 7. rész:

„…Még egy kis apróság: első munkáim közé tartozott a jelenlegi erdősáv területrendezése is. Dolgozott ott egy öreg erdőmérnök, Dr. Schulz Károly, korát meghazudtoló fiatalsággal és lelkesedéssel. Neki köszönhető, hogy ez az erdő olyan fiatalon, olyan hamar, ilyen nagyra nőtt. Ő nem értett egyet az akkori tervekkel, hogy kis vesszőket ültessenek, hanem végigjárta az ország erdőgazdaságait és maga válogatta ki a 4-5 éves suhángokat, hogy minél előtt árnyat adó erdő születhessen a vasmű és a város között. Az öreg rendkívül érzékeny ember volt. Egyszer nagyon megharagudott, mert dr. Schulz Károly erdőmérnök helyett Károly bácsinak szólították. Ezt nem egy esetben kikérte magának. Valamelyik huncut fiú a névtábláját is átírta. Ebből aztán olyan botrány támadt, hogy még a Sebestyén elvtárshoz (aki akkoriban a NEB - Nehézipari Beruházási Vállalat, mely a város és a gyár építését irányította – vezérigazgatója volt) is elment panaszra.

1951-ben már sok szociális feladattal is kellett foglalkozni. Nemcsak a felvonuló munkások elszállásolásával, hanem már kulturális, szociális és egészségügyi igények fokozottabb kielégítésével is nekünk kellett törődni. Megalakult a Szociális Osztályunk is. Lovas Pali, Sütő Gyuszi és Gyugyi Imre tevékenykedett itt.

Sportolásra is volt idő, mert a Gépgyár megkezdte a működését és az ország különböző iparvállalataitól megjöttek az üzemeltetésre jelentkezett emberek. Közülük nagyon sok hajdani aktív sportoló. Közéjük tartozott Kárpáti Berci is, aki a Gépgyár igazgatója volt és bizony elég sokszor játszottunk a mostani sportpályán (persze akkor még nem volt kiépítve) olyan öregfiúk, meg soványak és kövérek, meg a Gépgyár és Igazgatóság válogatott mérkőzéseket – a nézőközönség nem kis mulatságára. Én is, százegynéhány kilómmal, meg a pocakommal, meg a 46-os lábammal. Nem is tudtak felszerelést adni. Egy tréningruhában álltam a kapuban, el is vesztettük a mérkőzést, mert álltam.

A mozgalmi tevékenység, az államigazgatási, területi szervekkel együtt, a tanácsokat segítő munkán keresztül gyakorlatilag minden területre kiterjedt, mert a rendőrség által szervezett razziákon, a talponállók látogatásán, a szálláshelyek látogatásán, az üzemi konyhák ellenőrzésén kívül odáig terjedt, hogy például a Lovas Pali még árubeszerzéssel is foglalkozott. Járt Fehérvárra és Budapestre, hogy a Dunai Vasmű minél jobb anyagellátást kapjon. Persze akkor a lehetőség – és mondjam meg – a személyes hozzáállás is sokkal jobb volt. Ma a szabályok kötöttebbek, és nem lehet megcsinálni azt, amit Lovas Pali megcsinált, hogy bement a nagykereskedelmi vállalat raktárába és rámutatott a polcon lévő árukra: Azok holnap Sztálinvárosban legyenek! Vagy leállítani a vonatot bérfizetés napján, hogy addig nem indulhat, amíg mindenki meg nem kapta a fizetését.

Visszatérve arra, hogy nehéz körülmények között kevesen voltunk. Viszont tavasz volt minálunk, gyönyörű, mert mindannyian fiatalok voltunk. Nemcsak a város életében kezdődött a tavasz. A pionír munka meglátszott, nemcsak a magatartásunkon, hanem a teljesítményeken is.”

Írta: Nagyné Hodik Mónika történész