Visszaemlékezések

Kedves Ismerőseink, Látogatóink, ezúttal Inokai János, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Irodájának igazgatója mesél nekünk a kezdetekről, aki akkoriban még nem volt igazgató, „csupán” a vasmű műszaki titkára. 

A visszaemlékezést ezúttal is több részre bontottuk, hiszen sok mindenről lesz majd szó. Figyelem, az elbeszélésnek itt is minden sora fontos, kordokumentum! Egy-egy mondata tele van információval, a sorokat olvasva jobban megismerhetjük ezt az időszakot, közelebb kerülhetünk ahhoz a bizonyos hőskorszakhoz.

Inokai János:
Tavasz volt, gyönyörű
„Egyik hét végi napon, ha jól emlékszem 1950. augusztus 5-én Borovszky elvtárs azt mondja nekem, hogy nem volna-e kedved lejönni velem Dunapentelére és megnézni, hogy mi folyik ott. Nekem nagyon tetszett a dolog, kaptam a meghíváson. A Lajos-kőnél álltunk meg.  Borovszky elvtárs azt mondja nekem: - Nézz körül! – Ez jó tíz óra tájban volt. – Azután két órakor itt találkozunk. Mondanom sem kell, hogy én két órakor ott voltam, de Borovszky elvtárs szokásához híven már akkor is késett. Amikor nagy sokára, háromnegyed négyre előkerült a Radarból, megkérdezte tőlem, hogy tetszik-e? Mondtam neki, hogy érdekes munka, tetszik. Na, hát akkor hétfőtől itt fogsz dolgozni! Így kerültem én a Dunai Vasmű építkezéseire, a pentelei kirendeltségre, mint műszaki titkár.

Amikor megérkeztem, gyakorlatilag csak egy kétszáz személyes barakk állott, mint munkásszállás a jelenlegi Lajos-kő mellett. A régi 6-os út mentén akkor építették a felvonulási épületeket – munkásszállás céljaira. Megvolt az ideiglenes konyhánk, megvolt a radari munkásszállás, a mai Május 1. utca mentén öt kockánk, és a „bivalyoknak” az alapozása folyt.

A Nehézipari Beruházási Vállalat kirendeltségének a székháza a jelenlegi strandfürdő helyén volt. Ez bizony összesen négy szobából állott. Borovszky elvtárs irodájából (benne egy ággyal) egy másik szobából, ahol a műszaki ellenőrök dolgoztak, egy harmadik szobából, ahol a műszaki ellenőrök aludtak és volt egy negyedik szoba is.
…Az elszállásolási körülmények sem voltak rózsásak. Említettem a kétszáz személyes barakkot. Nem tudom, hogy ki volt az a pihent eszű ember, aki kitalálta, de úgy építettük meg, hogy a cserepek között láttuk a csillagos eget. Ez nyári időben nem is okozott különösebb gondot, mert hiszen nagyon sokan a környező földeken, a kukoricásokban aludtak. Rendkívül forró nyár volt. De novemberben, amikor már kezdtek panaszkodni, hogy hideg a barakk, utólag az emberek feje fölött kellett a plafont megcsinálni.
A meleg nyár az kellemes volt, megkönnyítette az építkezést, de volt egy óriási hátránya is, nem volt eső. Akkora por volt, hogy például a mostani Építők útja és Május 1. utca sarkán két teherautó fényes nappal összeütközött, mert a por miatt egyik vezető sem látott semmit.”

Nagyné Hodik Mónika

történész