Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig, szombaton 14-18 óráig.

VISSZAEMLÉKEZÉSEK - 18.RÉSZ

2023. február 17.

Visszaemlékezések

Bizony egészen más világ volt akkoriban, de a leleményesség és a talpraesettség minden időben hasznos.

Kedves Ismerőseink, Látogatóink, jöjjön sorozatunk következő része:

„Az építkezésről munkahelyemet, a XII. főépítésvezetőséget ismertem a legjobban. A kovácsműhelyt és az erőművet építettük. … A kovácsműhely építésénél dolgozott az ország első női pallérja, a Bözsi néni. Testes, jópofa parasztasszony volt, nem sokkal többet értett a kőművesszakmához, mint bármelyik malteroslány, de volt benne szervezőképesség, és valami kezdetleges nőpolitikát igyekezett folytatni a szűk kis területen: a malteroslányokat még akkor is alig vették emberszámba a szakmunkások, többre becsülték náluk a képzetlen férfinapszámosokat (így például a húszfős, nehéz emelő és szállító munkát végző Sadek-brigádot). Bözsi néni harcolta ki, egyebek között, hogy a lengeszoknyás lányok (akik alatt, amikor a meredek trepnin kettesével cipelték a malterosládákat, mindig felfelé bámuló férfiak csellengtek), kezeslábast, közismertebb nevén overallt, vagy ahogyan Bözsi néni mondta: „overall-ruhát” kapjanak. Sokat mérgelődött vele Pinczés, az építésvezető és Szalay, a főmunkavezető.

Az építkezésen minden eszközt meg kellett ragadni, hogy a faluról verbuvált segédmunkás-brigádok a mezőgazdasági idényben is itt maradjanak. Aratási szabadságot csak akkor adtak, ha semmiképpen nem tudták ittfogni a munkásokat. Volt ilyen módszer is: a Sadek-brigád mindenáron haza akart menni aratni. Sadekot félrehívták és alkudoztak vele vagy fél órát. Utána az építésvezető megadott a normásnak egy összeget – a normás én voltam -, hogy számoljak ki a pénznek megfelelő mennyiségű planírozási munkát Sadekéknak. „Ne izguljon – mondta – ha jönnek a NEB-től ellenőrizni, hogy hol planíroztak ilyen irgalmatlan mennyiséget, megmutatom: volt itt egy domb. Látnak itt most dombot? Nahát azt planírozta a Sadek. Ha nem hiszik, küldjenek nekem egy ugyanilyen brigádot, vagy jöjjenek le az irodából egy hétre födémlemezt cipelni.” Nem is lett semmi baj, és Sadekék maradtak. Ami pedig az irodát illeti: általános szokás volt akkor az, hogy ha egy szellemi dolgozó valami disznóságot vagy ostobaságot csinált, szépen kitették az építkezésre fizikai állományba. Megszokott dolog volt, nem is tűnt fel, hiszen herceg Esterházytól szilenciumos ügyvédig épp elég deklasszált ember dolgozott itt akkor.

… Ebben az időben a C/5-ből jártunk ki a gyárigazgatóságra – a mai Fehérneműgyár épületébe – dolgozni, méghozzá előkelően, autóbuszon. A nap körülbelül így zajlott le: reggel az ember átballagott a C/5-ből a III/1-be (az Ady Endre utcai hossz házba), a pincében kiosztották az üzemi reggelit, utána felültünk a gépgyári buszra, az ingyen kiszállított és délután visszaszállított (volt is nagy felháborodás, amikor üzembe állították a bárki által igénybevehető forintos buszt). Délben az üzemben ebédeltünk, este megint a III/1-ben lehetett vacsorázni. Az összegre már nem emlékszem pontosan, de az egész napi koszt nem ütötte meg az öt forintot. A családtagok is ugyanazt kapták, ugyanennyi pénzért, és vasárnap is volt üzemi reggeli, ebéd, vacsora.”

Nagyné Hodik Mónika

történész