Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig, szombaton 14-18 óráig.

VISSZAEMLÉKEZÉSEK - 11.RÉSZ

2022. december 8.

Visszaemlékezések

Méghogy itt város meg gyár épül? Nohiszen… - hangoztatták a kételkedők. De sokan voltak, akik elhitték és egy szép jövőt láttak maguk előtt. Szerencsére nekik lett igazuk.

Kedves Ismerőseink, Látogatóink, folytatjuk a múlt heti visszaemlékezést, jöjjön a 11. rész:

„Azzal, hogy felnőttként munkába állítottak, egyik pillanatról a másikra kiszakadtam a megszokottságból. Valami hatalmas jelenség, történés részesévé lettem. Én aki előzőleg több mint öt évig nemcsak, hogy kollégiumban éltem, de meghalt apámat is nélkülöztem, most egyszerre meglett, idős emberek társa lettem. Megmondták, hogy mit kell tennem, az ebédnél közéjük ülhettem, kérdezhettem, s hallgatva őket, elgondolkozhattam különös válaszaikon. Mert különösek, egymásnak ellentmondóak voltak ezek a válaszok.

„…állítólag itt egy város épül, ott alig távolabb, lesz a gyár…vasat fognak gyártani, meg gépeket.”

„Hülyeséget beszélsz, komám. Ki hallott ilyet, hogy egy várost csak úgy fel lehet építeni?...esetleg néhány házat, hogy legyen hová letelepedni, egy gyárat, hogy legyen hol dolgozni!...”

„Nem lesz ebből öcsém semmi, hidd csak el nekem. Kár azért a sok drága anyagért, tégláért, ami itt csak pocsékba megy. Itt csak az járhat jól, aki kolomplás után egy-egy fuvarral beállhat saját udvarába!...”

Voltak mások is, akik mást mondtak, és azt nemcsak hallgatni, de hinni is jobban szerettem. Valahogy így beszéltek:

„…ha valaki, akkor te meg a veled egykorúak, meg azok, akik maguk is akarják, fogják kapni az itt megépülő lakásokat.”

„A mostani nagy összevisszaságból kibontakozó új város falai között ti fogtok élni.” És hozzátették: ha megdolgoztok érte…mi meg majd, ha egy kis pénzt összeszedünk, hazamegyünk Somogyba…Az én fiam alig nagyobb nálad, inkább neki kellett volna idejönni, de az anyja nem engedte…”

És én hittem ezeknek az embereknek meg annak az öreg Vésztő környéki parasztból lett éjjeliőrnek, aki – ha nagyon ritkán is -, de a maga sodorta két cigaretta között meg-megszólalt. Nem nagyon tudta, hogy mi készül és mi lesz itt, de úgy várta a megszületőt, mint valamikor odahaza a termést hozó áldott tavaszi esőt. Nem érhette meg. Azok közé került, akik megfáradt életük, öregségük minden terhét hátrahagyva, a leendő város első halottaiként csendesen távoztak közülünk.

A hinni tudóknak lett igazuk. Sokan, nagyon sokan, és ahányan, annyifélén éltünk akkor itt. Fiatalok és öregek, nők és munkásemberek, akik soha nem látott dolgokat alkotva, szálláshelyeik vaságyán álmodták meg holnapjaikat. Jöttek a bűnözők, szerencselovagok, stricik és csirkefogók is. Akik ártottak, mielőtt végleg eltávoztak volna. Mert egyszer távozniuk kellett. Ahogyan szaporodtak a házak, és kezdett felnőni önmagához ez a város, úgy váltunk és értünk sokan emberré."

Nagyné Hodik Mónika

történész