Dunaújváros története csupán 73 esztendőt ölel fel. 73 év, nem nagy idő. Valóban. Aki viszont egy kicsit is ismeri a város történetét, tudja, hogy mennyi minden fér bele ebbe az alig több, mint 7 évtizedbe. Tudja, hogy 1949-ben miért esett éppen Dunapentelére a választás, tudja milyen heroikus küzdelem közepette kellett a semmi közepén várost és gyárat építeni, és azt is, hogy néhány év alatt a búza- és a kukoricatáblák helyén tényleg egy város nőtt ki a földből. Szerepét hol így, hol úgy ítélték meg, de akárhogyan is volt, van és lesz, Dunaújvárosnak nem mindennapi a története.

Amikor a városba érkező turistáknak a régi dolgokról mesélek talán elmosolyodnak azon, ahogyan lelkesen beszélek az épületekről, egy-egy utcáról, eseményekről.  Aztán elérkezünk a séta végre és megértik a miértjét. Addigra már tudják, hogy miért jelentős az az utca, mely 73 éve épült vagy a mozi, mely átadásakor az ország 3. legnagyobb mozijának számított, hogy voltak itt barakkvárosok meg DISz táborok és ebben a városban épült fel hazánkban az első 3 kísérleti panel. Órákig lehetne sorolni és ha lenne rá időm, mondanám is.

A mi városunk tele van érdekes történetekkel, ikonikus helyekkel. A múlt héten meséltem egy kicsit az első víztoronyról, az e heti blog viszont szóljon a régiről, mely mondanom sem kell, hogy pontosan egy ilyen hely.

Kedves Ismerőseink, Látogatóink, jöjjön sorozatunk következő része:

Mint minden városban, Dunaújvárosban is vannak ikonikus helyek, terek, épületek, képzőművészeti alkotások. Vannak közöttük olyanok, melyek évtizedek óta a mindennapokhoz tartoznak, várostörténeti jelentőségük óriási és vannak olyanok, melyek már csak az emlékezetünkben élnek. Bizonyára sokan emlékeznek még a Vasmű úti nyolcemeletes tetején lévő neon békegalambra vagy a platánsorra szintén a főúton. Jó lenne, ha még ma is láthatnánk őket…

Azért szerencsére sok minden megmaradt az utókornak, nélkülük ez a város nem lenne ugyanaz a város.

Itt van példának okáért a régi víztorony, melyet két évtizeden keresztül úgy emlegettek: a víztorony. Aztán, amikor a Római városrészben megépült a másik, akkor a Május 1. utcával szembeni megkapta a „régi” jelzőt, ez pedig lett az „új”.

Ha ez az utca mesélni tudna! – írtam néhány héttel ezelőtt a Május 1. utca kapcsán.

Ha ez a víztorony mesélni tudna! Sok mindent megéltek ők együtt.

Tetejéről annak idején fényképek tucatjai készültek. A panoráma tökéletes volt, a felvételeket nézegetve hónapról hónapra nyomon követhetjük hogyan is született meg a város.

Építésének kezdetéről nincs pontos információnk, de az biztos, hogy a helyi újságban először 1951 tavaszán olvashatunk róla. A Dunai Vasmű Építőjének március 20-i száma arról ad hírt, hogy a víztorony építői túlteljesítették kongresszusi vállalásukat, mert határidő előtt elkészítették az állványozást 12 méter, a betonozást pedig 8 méter magasságig. Ugyanezzel a lendülettel – ha már a munka ilyen jól haladt - megszülettek az újabb felajánlások április 4-e és május 1-je tiszteletére. A május 1-jei cél az volt, hogy 25 méterig beállványozzák, illetve addig a magasságig be is betonozzák az építményt.

A következő híradást április 24-én olvashatjuk a helyi lapban, melyben leírják, hogy a munkák jól haladnak, a májusi vállalásuk is határidő előtt teljesült. Arról is olvashatunk, hogy az asztalosok már a torony lábánál készítik a vörös csillagot, mely a tervek szerint nemsokára felkerül a víztoronyra. A felállványozott toronyról készült képeken jól kivehető ez a kisebb méretű példány, ami persze nem egyezik meg azzal, mely a már kész víztornyot díszítette. Ebben a cikkben egy fél mondat az építés kezdetéről is említést tesz: „Nem bírta elviselni, hogy távol legyen az épülő víztoronytól, hiszen már négy hónapja dolgozik rajta brigádjával együtt.” Vagyis a munkák 1951 januárjában kezdődhettek.

Ahogy teltek a hónapok a torony egyre magasabb lett, majd elérkezett a névfelvétel napja, 1951. nov. 7. A november 6-i lapban azt olvashatjuk, hogy a város ünnepi díszbe öltözött és a víztorony is levetette deszkaruháját. Ezt azonban ne higgyük el, hiszen itt a korszakra oly jellemző csúsztatásról van szó, ugyanis a névfelvétel napjáról készült filmhíradós felvételen jól látható, hogy az állványzatot nem bontották el.

Aztán kitavaszodott és a víztorony tényleg megszabadult a deszkaruhától. Egy 1952 májusi újságban jelent meg az a kép, melyen már a csupasz építmény látható. Ami csak félig igaz, merthogy az őt körbevevő állványokat ugyan lebontották, de felépítettek mellé egy másikat. Erre valószínűleg azért volt szükség, hogy csillagját fel tudják rakni rá.

1952 júliusában járunk, amikor azt olvashatjuk a helyi újság hasábjain, hogy az előző hónap legjobb brigádjai közül három neve felkerült a víztoronyra. Abban az időben ez nagy szónak számított. Ebből az alkalomból a brigádok saját maguk gyújthatták meg a víztorony tetején lévő vörös csillagot.

Más ünnepélyek, jeles napok színhelye is volt a víztorony, pl. itt volt megrendezve az Építők napi térzene vagy május 1-je előtti napon, április 30-án innen indították a tűzijátékot. Körülötte gondozott, virágos parkot alakítottak ki, ahová szívesen sétáltak ki kicsik és nagyok. A kövekkel kiszórt sétaút mellett padokat helyeztek el.

Az 1956–os forradalom idején a víztoronyról leverték a csillagot, melyet aztán lovaskocsival végighúztak néhány utcán…egy időre csillag nélkül maradt. Idővel a torony tetejére egy kisebb példány került, mely még egy darabig akkor is fent maradt, amikor 1959 tavaszán a víztorony új csillagot nem kapott. Az 1952-es és az 1959-ben felrakott csillagok között méretbeli különbséget nem látok, onnan lehet tudni, mikor készült az adott fotó, hogy az első csillag lejjebb található a víztorony testén, az 1959-es pedig kissé túlnyúlik a víztorony tetején.

1970-ben a torony alját elkezdték beépíteni, mert itt akarták berendezni a vízmű új székházát. A munkálatokat a következő év elején, 1971-ben fejezték be.  

Közben felépült az „új” víztorony is a Castrum (a Római városrész korábbi neve) városrészben. Jóval nagyobb testvére árnyékában élte mindennapjait, míg nem 1989-ben elérte őt is a rendszerváltozás szele, csillagját 1989 októberében levették.  

A hét évtized gyorsan elrepült, és/de a víztorony ma is rendületlenül áll. Körülötte már nincsen gondozott park, de ott vannak a fák, a bokrok, no és a padok is…

Hodik Mónika