
Bár kezdetektől a város főútjának tervezték, nem ez volt az első utca, melyet elkezdtek építeni. Az első elképzelések szerint a B úton háromemeletes házak sorakoztak volna egymás után, de a tervek időközben megváltoztak A három emeletből végül öt lett, a földszintre elképzelt üzletek azonban megmaradtak. Az ünnepélyes megnyitóra 1952. április 30-án került sor, újabb boltokkal bővült az épülő város üzlethálózata.
Kedves Ismerőseink, Látogatóink, a héten az egykori Sztálin úti üzletekről lesz szó:
Az ötlet, hogy göngyölítsük fel a Vasmű úti boltok történetét, Takácsné Lőwinger Kláritól ered, az ő lelkesedése nyomán indult el a kutatás. Nem vettük végig az évtizedeket, de az 50-es évek eseményeinek alaposan utánajártunk. Bár elég alaposak voltunk, azért maradtak még kérdések, pontosítható adatok, pedig sokat dolgoztunk a témán.
A kutatásban több dolog is segített. A helyi lapokat bújva sok információt gyűjtöttünk össze, illetve a telefonkönyvek is nagyban segítették a munkánkat. Állandó vesszőparipám, a korabeli fényképek szintén óriási segítségünkre voltak, a május elsejei felvonulásokról készült fotók pont kapóra jöttek a bizonyításban. De csak egy darabig, ugyanis a fiatal platánok az évek során nagyra nőttek és szép lombkoronájuk eltakarták a Sztálin út páratlan oldalának neonfeliratait. Szerencsére akkor már nem költöztek olyan sűrűn az üzletek, és különben is, az már a 60-as évek.
A 4 db Vasmű úti tömb nem egyszerre épült és nem is egyformák. A két középsőhöz - melyeket akkoriban B/2-nek és B/3-nak neveztek - 1951 elején fogtak hozzá. Egy 1951. augusztusi felvételt nézegetve jól látható, hogy míg a két középsőnél már a negyedik és az ötödik emeletnél tartanak, addig az első és a negyedik tömb esetében az építkezés még csak az első emeletnél tart. A főút ominózus 2 ötemeletese 1952 tavaszára készült el, az elsőt és az utolsót (melyhez hozzáépítették a nyolcemeletest) valamivel később fejezték be.
A B út ekkor még vakolatlanul állt, az első és a 4. tömb pedig még nem készült el teljesen. 1952 tavaszán járunk, amikor a többi elkészült utcával együtt „ő” is nevet kapott, ettől kezdve Sztálin útnak hívták.
Az épületek aljára üzleteket, az emeletekre lakásokat terveztek. A ház háta mögé az áruszállításhoz szerviz utat is építettek. A boltok ünnepélyes megnyitójára 1952. április 30-án délután került sor, de azt csak kevesen tudják, hogy aznap nem csak ez az egy fontos esemény történt. Délután 5 órakor felavatták a rendelőintézetet, majd a tömeg átvonult a B vagyis a Sztálin útra, hogy ott ünnepelhessék meg az új üzletsor megnyitását.
Ekkor nyílt meg a Sport- és Játékbolt, a Keravill, a Vas- és Edénybolt, a Háztartási Bolt, a Virágbolt, mellette az Italbolt, aztán a Cukrászda, amellett a Fűszer- és Csemegebolt és az épület végén a Könyvesbolt. A Bútorbolt már korábban, április 16-tól várta vásárlóit, akkor még a B/2-es épületben.
Teltek a hónapok és 1952 novemberében a 4. tömbben a vásárlók nagy örömére megnyílt a Húsbolt is. Aztán sorban a többi: a Tejbolt, az Ofotért, a Mezőker (mely később Zöldség, Gyümölcs neonfeliratot kapott) és a nyolcemeletes aljában a Gyógyszertár is a dolgozók rendelkezésére állt. Eközben az első tömb sem maradt üresen, az első üzletben Papírbolt, a másodikban a Női-Férfi Fodrászat, aztán a Fotóüzlet, míg az 5. sz. alatt a Szabóság működött. Közben a Röltex is elfoglalta a helyét a 2. épület végén, mint ahogyan a Patyolat is a 3. épület végében. De senki se higgye, hogy ezzel a dolgunkat befejeztük és az 50-es években nem történt változás. Éppen ellenkezőleg, az üzletek közül több megszűnt vagy helyet cseréltek egymással. Sokszor évszám nélkül keresgettük, hogy az adott helyen meddig lehetett a régi és mikortól volt az új bolt. Kérdéseink természetesen még mindig vannak, de reméljük a közeljövőben választ kapunk mindenre.
Most induljunk, jöjjenek velem az ötvenes évekbe! Kezdjük a sétát az Építők útja felöl, lássuk sorrendben a boltokat, s közben nézzük meg, melyek vándoroltak, melyek nem.
Sztálin út 1-5. Az első tömb első boltja Papírboltként kezdte, majd 1954-ben helyére a Női-Férfi Cipő költözött. A mellette lévő Női-Férfi Fodrászat 1954 őszén megszűnt (átköltözött a Dózsa György útra), az üzletben fehérnemű varroda, később Bizonyi Áruház nyílt. 3. sz. alatt maradt a Fotó és a tömb utolsó üzlete a Szabóság volt vegyesen, hol férfi, hol női. Ez a tömb tehát a Vegyesipari Vállalaté volt, az itt lévő üzletekben dolgozott órás, cipész, de szemfelszedő is.
Sztálin út 7-15. A második épület a Virágbolttal kezdődött, ezt követte az Italbolt, mely egészen 1953 őszéig működött. A városi tanács nem nézte jó szemmel, hogy a főúton ilyen jellegű bolt üzemel, ezért megszüntették, helyén rövid ideig zöldséget, gyümölcsöt árultak, majd nem sokkal később a helyiségbe beköltözött a Bútorbolt. A soron következő üzlet a híres Napsugár volt, mely évtizedekig a város leghíresebb cukrászdájának számított, krémese, fagylaltja és élő zenéje csábító volt. A cukrászda után a Fűszer-Csemegebolt következett, ami a 60-as évek közepéig megmaradt. Ha tovább sétáltunk, akkor a következő üzlet a Könyvesbolt volt. A tömb végén a Röltex működött, mely 1957-ben átköltözött a 3. épületbe és helyén megnyitották a Maradékboltot.
Sztálin út 17-25. A 3. tömb a Sport- és Játékbolttal indult, mely 2 év után elköltözött a 37. sz. alá, helyére pedig 1954-ben beköltözött a Papírbolt, mely sokáig itt „vert tanyát”. A sorban a következő a Bútorbolt volt, mely ne feledjük, az elsőként megnyitott üzletként indult. A bolt hamar megszűnt és átköltözött a korábbi Italbolt, majd Zöldségbolt helyére. A megüresedett helyiségben Csemegeboltot nyitottak, amit 1957-ben megszüntettek és ide költöztették az előző tömbből a Röltexet. Mellette volt hosszú évekig a Keravill, a Vas- és Edény-, a Háztartási Bolt és az épület végén a Patyolat.
Sztálin út 27-33. A tömb oldalához simult egy kis épület, aprócska tere sok mindent rejtett. A Trafik dohányt, cigarettát, szipókát és nyalókát, cukorkát árult. Később jöttek a rágók és még több száz cikk. Az épület eredetileg hatszögletű volt, 1957-ben építették át olyanra, amilyennek most is látható. A 4. tömb „stabil” üzlete volt az Ofotért, ezt követte a Hús- és az utána lévő Tejbolt. Az épület végén a Mezőker neonfeliratból idővel Zöldség, Gyümölcs lett, de ez a lényegen mit sem változtatott. Az ötemeletessel egybeépített nyolcemeletes aljában 1953 óta működik a Gyógyszertár, reméljük még nagyon sokáig.
Ha már az előbb említettem a trafikot, a gyógyszertárral szemben is volt egy újságos, ma azon a helyen a virágautomata található.
Sztálin út 35-37. Az ötemeletesek folytatásában a Sztálin út 35. sz. alatt megnyitott a Szabóság, mellette az Óra- és Ékszerbolt, az épület utolsó üzletébe az 50-es évek közepén átköltözött a Sport- és Játékbolt. A Szabóságból 1959 tavaszán Modellház lett, a játékbolt pedig 1957-ben átment a Kőműves utcába. A helyiség azonban nem maradt üresen, beköltözött az Illatszer, mely évtizedekig állt a vevők rendelkezésére.
Az üzletek sorát az 1954 novemberében megnyílt Dohány és a mellette lévő Édesség Bolt zárta, mely egyidőben nyitotta meg kapuit az Arany Csillag Szállodával.
Ez volt tehát dióhéjban a Sztálin úti boltok története az 50-es években.
Ha a Vasmű úton sétálgatnak, érdemes alaposabban szemügyre venni az épületeket! Azok a bizonyos neonfeliratok, a platánsor és a korzózások már a múlt homályába vesznek, de azért néha egy-egy fotó kapcsán mégis előkerülnek. Ugye milyen jó egy kicsit nosztalgiázni?
Hodik Mónika