Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig, szombaton 14-18 óráig.

VÁROSTÖRTÉNET EGY KICSIT MÁSKÉPPEN - 2. RÉSZ

2023. október 20.

Következő történetünk helyszíne már a Belváros, a város első végleges utcája, a Május 1. utca. Ha arra visz az utam, mindig megállok egy kicsit és magam elé képzelem az első hónapok eseményeit, a szántóföld közepén egyre emelkedő falakat. Bevallom őszintén, elérzékenyülök, és okkal. Ha ez az utca mesélni tudna… Persze minden utca megtehetné, de valahogy ez mégiscsak egy különleges hely.

Kedves Ismerőseink, Látogatóink, jöjjön sorozatunk következő része, melyben szó lesz „csontokról”, „bivalyokról” és nem utolsó sorban „kockákról”. Sőt, azokról a bizonyos „kockákról” mesélek majd a legtöbbet. Az utca páratlan oldalának két épülete lesz a történet középpontjában, hiszen itt működött sok-sok évig a 26. sz. ÁÉV és a járási tanács. 

A városépítés kezdetén az ideiglenes felvonulási épületek és a végleges házak párhuzamosan épültek. Megszülettek a barakkvárosok és néhány hónap alatt felépült az első utca 5 db „kockája”, az utca másik oldalán félkészen ott álltak a „bivalyok”, az I-es meg a II-es utca „csontjai” is lassan elkészültek és a III-as utcában is készre jelentették a 3 db kockaházat. 

De mit is takarnak ezek a kifejezések?

A korai időszakban különböző szakzsargonokkal illetek bizonyos házakat. Kockának hívták a Május 1. utca páratlan oldalának 5 épületét illetve az Ady Endre utca szintén páratlan oldalának 3 házát. Bivalyként emlegették a Május 1. utca 2 páros épületét, és csontoknak becézték a József Attila és a Beloiannisz utca páratlan házait.

Akkor már csak az a kérdés, hogy melyik az I-es, a II-es vagy a III-as utca? A Beloiannisz (ma Babits Mihály) utca egykor az I-es névre hallgatott, a József Attila volt a II-es, az Ady pedig a III-as utca. Ami történetünk főhősét, a Május 1. utcát illeti, akkoriban ő volt a IV-es utca. De nem sokáig. 1951. május elsején elsőként kapott nevet, s lett belőle Május 1. utca.

Most, hogy már tisztáztunk számokat és kifejezéseket, mesélek egy kicsit az első végleges utcáról, kiemelve az utolsó 2 épületet.

Erről az utcáról sok minden tudható, de sokan csak ennyit tudnak róla: ő volt az első. Például azt is kevesen tudják, hogy az utolsó két kockaháza annak idején egybe volt építve. Az összeépítés pontos dátumát nem tudjuk, de a korabeli fotók segítségével elég jól be tudjuk határolni az időpontot. Az 1951. május elsejei felvonuláskor készült képeken még különálló épület volt az 1-es és a 2-es kocka, de egy júniusi fotót nézegetve már tisztán látható az egybeépítés.

 

Az önálló Duna menti Magasépítő Vállalat 1950. augusztus 1-jén alakult meg, mely a 26. sz. Állami Építőipari Vállalat (ÁÉV) elődjének tekinthető. Irodájuk a Május 1. utca páratlan oldalán volt, a mai 1. sz. ház előtt, egy egyszerű kis téglaépületben. Idővel kinőtték a felvonulási épületet és 1951 júniusában hosszú évekre átköltöztek az innen nem is olyan messze lévő Május 1. utca 7. sz. alá. A vállalat neve közben megváltozott: 26. Építőipari Tröszt névre keresztelték át, majd 1957. január 1-jével felvette a 26. sz. Állami Építőipari Vállalat nevet.

A másik kockába - mely ma a 9. számot viseli - 1957. július 8. után beköltözött a járási tanács, hiszen ekkor lett Adony helyett Sztálinváros a járási székhely. Ettől kezdve már két hivatal működött a Május 1. utca két utolsó épületében egészen 1967-ig, amikor először a huszonhatosok, majd decemberben a járási tanács is kiköltözött az épületből. Az építők az új Béke téri székházba, míg a tanács az új tanácsháza irodaépületébe tette át a székhelyét. A Május 1. utca 7. sz. alá egy ideig új „lakók” költöztek: különböző művelődésügyi intézmények, melyek később a régi tanácsháza épületébe (a mai Rosti iskola) mentek át. Így a kocka ismét üresen állt. De csak egy rövid ideig, hiszen a városi tanács úgy határozott, hogy a megüresedett székházat vissza kell alakítani lakásokká. Az átjárót vagyis az összeépítést elbontották, mert azt annak idején a lakásokból szakították ki és különben is ideiglenes jelleggel épült, így már megérett a bontásra.

Tehát 1968-ra az első utca két kockája visszakapta eredeti funkcióját: hosszú idő után a lakások újra lakások lettek.

És ez még nem minden, a Május 1.utcában annak idején nagy élet volt. Nemcsak irodák és intézmények kaptak itt helyet, a páros oldal szállásként is funkcionált. Erről azonban majd a következő részben mesélek…

Hodik Mónika