Ki emlékszik arra, hogyan nézett ki annak idején az Ady Endre, a József Attila vagy a Babits Mihály (de nyugodtan írhatnám azt, hogy a Beloiannisz) utca páros oldala és a Május 1. utca páratlan oldalának utolsó két háza? És arra, hogy milyen volt a homlokzata a Szórád Márton út első (2-6. sz.) épületének? Na és ki tudja, hogyan néztek ki a Vasmű út ötemeletesei az egykori kerámialapos erkélyekkel?  

Ha nem vagy csak halványan dereng valami, akkor segítek az emlékezésben.

Nem könnyű az emlékezés, főleg ennyi év távlatából, de ha másra nem is, talán a Május 1. utcai állapotokra sokan emlékeznek még.

Aki a korábbi blogbejegyzéseket olvasta, az emlékezhet rá, hogy a 7. és a 9. sz. épületeket annak idején összekötötték. A kockák 1950 nyarán még különálló házakként épültek, de közben úgy alakult, hogy ideköltözött a 26. sz. ÁÉV. A vállalatnak irodákra volt szüksége, ezért úgy döntöttek, hogy ideiglenesen összekötik a két épületet. Ez az állapot 1951 nyarától 1968-ig tartott, addigra elkészült az építők Béke téri épülete, az összekötést pedig elbontották. A természet idővel visszahódította azt, ami az övé, ma már csak a fotók emlékeztetnek bennünket az egykori állapotokra.

A Május 1. utca szomszédjában található Ady Endre, József Attila és Beloiannisz utca páros oldala is másmilyen volt annak idején. Az utca lakói bizonyára emlékeznek még hogyan nézett ki másfél évtizedig az a ház, amelyben laktak. Első ránézésre pont úgy, mint most, de ha régi felvételeket nézegetünk, akkor feltűnik a különbség. Annak idején mindhárom épületen timpanon (az épületek oromzatán háromszögletű falrész ) díszítette a lapostetőt. A Beloiannisz és a József Attila épületei (mint most is) egyformák voltak, a tömb közepe timpanonos kialakítást kapott és az épületet az erkélyek közötti teljes felületet kitöltő majomketrecnek csúfolt rácsozat „díszítette”. Az Ady Endre utcában ugyan nem voltak ilyen erkélyek, viszont a tető itt is timpanonos volt, csak kicsit másként. Aztán telt-múlt az idő és 1966-ban egy felújítás során a majomketrecek és a timpanonok elbontásra kerültek.

Az idősebbek közül még sokan emlékeznek ezekre az időkre, hiszen másfél évtized nyomot hagy az ember emlékezetében. Nem úgy a most következő két történet.

A Szórád Márton úti épületek is korán elkészültek, de falaik sokáig vakolatlanul álltak. Az első tömb (2-6. sz.) homlokzata látszólag változatlan évtizedek óta, de csak majdnem. Régi képeket nézegettem, amikor kinagyítva egy kis érdekességet vettem észre. A lépcsőház homlokzati része az 50-es években kicsit díszesebb volt a mostaninál. Középen timpanon, kétoldalt oszlopos-gömbös díszítés zárta le a kiugró falszakaszt. A mellette lévő tömbről (8-12. sz.) nincs közeli képünk, mivel azonban ugyanolyan, mint a szomszédja, ezért gyanítom, hogy egykor ott is ilyen lehetett a homlokzat. Egy 1959-es MTI fotón jól kivehető a díszesebb rész, míg az 1960-ban készült felételen ennek már nyomát sem láthatjuk. Elbontásukra valószínűleg azért lehetett szükség, mert valami probléma volt velük.

Végezetül a Vasmű úti erkélyekről, jobban mondva a Sztálin útiakról is (hiszen akkoriban még így hívták) említést kell tenni. A középső két épület erkélyei réges-régen nem olyanok voltak, mint most. 1952-ben elkészült a 4 db ötemeletes, az utolsó tömb is a vele egybeépített nyolcemeletessel. 1952-ben a két középső épület (7-15. és a 17-25. sz.) tömör erkélymellvédeket kapott és a két szélsőnek is hamarosan erkélyekei lettek. Ám az erkélyekkel már ekkor is sok baj volt, legalábbis a 3. tömb (17-25. sz.) esetében, mert a helyi lap rajzos melléklete arról számolt be, hogy néhányukat le kellett bontani. 1953 májusában járunk, amikor az erkélyek még mindig sima tömör mellvédesek, az akkori tanácsválasztáson készült felvételen mindez jól látható. Egy évvel későbbi, 1954. május elsejei fényképeket nézegetve már azt láthatjuk, hogy a két középső tömb erkélyei tulipán-/virágmintás kerámialapokkal díszítettek, míg az elsőn báboskorlátok vannak. Az utolsó ötemeletes olyan messze van, hogy annak erkélyeit nem látjuk, de valószínűleg ennél az épületnél is a kezdetektől fogva báboskorlátok lehettek fent. A kerámialapok a középső két tömbre valamikor az 1953. májusi tanácsválasztások után kerültek fel, az biztos, hogy az 1954-es felvonuláson már ott voltak. Az erkélyekről az tudható, hogy statikai és kivitelezési problémák miatt egy idő után potyogni kezdtek a darabjai. Ezt gyorsan orvosolni próbálták, javítgatták, majd aládúcolták. Már az 1954-es májusi fotókon is látható néhány alátámasztott erkély, míg az 1955-ös felvonulásról készült képeken szinte minden tömb esetében dúcolással próbálkoztak. Mondanom sem kell, mennyire rányomhatta a bélyegét az ünnepre a főúton éktelenkedő állványok sora. Aztán persze sorra le kellett bontani az erkélyeket, a nehéz szerkezetek helyét a kisebb és könnyebb franciaerkélyek vették át. Sőt nemcsak az utcafronton, hanem a hátsó részen is „lecsippentettek” az erkélyekből.

A helyi lap 1955. február 25-i cikkében ezt olvashatjuk: „A Sztálin-úti házak erkélyei sem a tervezőknek, sem a kivitelezőknek nem hoztak sok dicsőséget eddig. Hallottuk már megdicsérni a kultúrház, a Dózsa-mozi, az Arany Csillag építőit, de hogy valaki a tulipánosládák kitalálóját dicsérte volna, arra nézve még nem volt példa városunk történetében. Láthatjuk most is: majdnem minden erkélyt alátámasztottak, szaknyelven: aláállványoztak. Feltűnő és csúf ez a sok mankó a falak mentén, eltorzítja a város képét és felesleges találgatásokra, élcelődésekre ad alkalmat, melyeknek — meg kell mondani — ebben az esetben van is némi alapjuk. Az történt ugyanis, hogy novemberben két erkély leszakadt. Futótűzként terjedt el a híre, hogy a Sztálin-úti házak erkélyei rosszak, bizonytalanok és a vége az lett, hogy a lakók nem mertek kimenni a balkonokra. A 26. Trösztnél azonnal hozzáláttak, hogy megállapítsák a leszakadás okát. Ez sikerült is: építési hiba volt. Helyrehozni azonban a tél folyamán igen nehéz lett volna s lehetetlenség volt az is, hogy a többi, esetleg bizonytalan erkélyeket ekkor megjavítsák, úgy határoztak tehát, hogy várnak tavaszig, amikor ismét lehet építkezni. Kérték a Várostervező Irodát, hogy vizsgálja ki a hibák okát. A Várostervező Iroda 1955. március 10-ig ad részletes jelentést a vizsgálatról.”

Az ominózus erkélyekről Tapolczai Jenő is megemlékezett: „A Vasmű úti nagy, utcai épületekre ugyanis tulipános díszítésű, hatalmas erkélyeket terveztek. A kaszárnyaszerű házak magyaros díszítése, mi tagadás, groteszkül hatott. Kivitelezésükbe nem sok beleszólásunk volt. A következményekbe már annál több! Az egyik éjjel, azon az épületen, amely alatt a polgári védelmi óvóhely volt, a második emeleti erkély leszakadt, és magával szakította az első emeletit is. Az itt szolgálatot teljesítő Nádas Mihály tanácsi dolgozó rettentően megijedt. Azt hitte, légitámadás van. Mint utóbb kiderült, a statikai számításokba hiba csúszott. A vita sokáig elhúzódott. A tervezők a kivitelezőket hibáztatták, a kivitelezők a tervezőket. Egy biztos: a felelősök soha nem kerültek meg! Ezután az összes erkélyt aládúcolták, majd lebontották. A tulipános erkélyek helyett úgynevezett franciaerkélyeket szereltek fel, miközben magyaráztuk a hozzánk érkező vendégeinknek, hogy a korábbi erkélyek “nem tetszettek”, s most folyik a kicserélésük.” - olvashatjuk az Egy elnök naplójában.

Hogy a cserére mikor került sor, azt pontosan nem lehet tudni, ami biztos, hogy az 1956-os májusi felvonuláson már az új erkélyek voltak fent.

A Sztálin út pedig ezután sem maradt „virágok” nélkül, a rövid homlokzatokon, az utcafronton és a nyolcemeletesnél hátul a földszinti részeken az ablakok rácsain ott vannak azok a bizonyos tulipánok. Mindenki tegyen egy sétát a főúton és nézze meg jól!

Hodik Mónika