Hogy mi mindenre alkalmas egy főút? Például fel lehet vonulni rajta. De tökéletesen megfelelő más célokra is. Mondjuk egy vásár helyszíne is lehet. Ha pedig a kettőt kombináljuk, akkor még nagyobb sikere lehet a programnak.

A városi tanács 1955-ben úgy döntött, hogy Sztálinvárosra ráfér egy kis népszerűsítés, ezért országos vásárt rendeztek. A jeles eseményt nem is akármikor kívánták lebonyolítani. A közelgő május elsejéhez kapcsolódóan pár napos vásárt szerveztek, és egy, a város fejlődését bemutató kiállítást is. 

A program fő helyszínéül a főutat választották, hiszen az 50-es évek közepén a Sztálin út középső része még nem volt teleültetve fákkal, bokrokkal, pont megfelelő volt az esemény megrendezésére.

Kedves Ismerőseink, Látogatóink, utazzunk vissza az időben majd 70 évet! Lássuk csak milyen volt a Májusi Vásár itt Sztálinvárosban 1955 tavaszán. Vegyüljünk el a forgatagban, nézelődjünk, együnk, igyunk, vásároljunk, csodáljuk meg a várost, és ha úgy tartja kedvünk, közben szívjunk el pár szál Sztálinvárost is. Érezzük jól magunkat, hiszen ez a néhány nap az ünnepről és a város népszerűsítéséről szól!

Az első szocialista város az 50-es évek elején kiemelt szerepet kapott. A Vasmű és a város építését a sajtó folyamatosan nyomon követte, az elért teljesítményekről, az új üzemek avatásáról az egész ország értesült. 1954-től azonban jelentős mértékben csökkentek az állami beruházások, megkopott Sztálinváros dicsfénye, ezért a várospolitika népszerűsítő propagandát tűzött ki célul. Szerették volna megmutatni, hogy az eltelt öt év alatt mi minden történt Sztálinvárosban: a gyár építése mellett fontos szerepet kapott a város, azon belül is az emberek, akik mindezt felépítették. A városi tanács 1955 elején úgy határozott, hogy április 30. és május 2. között országos vásárt rendez. A nagy esemény a város seregszemléje volt. Felvonultatták az üzemeket, a szolgáltató vállalatokat, bemutatták az oktatást, a kultúrát, az egészségügyet és a városi vendéglátást is. Rendezőbizottságot alakítottak a vásár és a kiállítás megszervezésére. A bizottságot szakcsoportokra osztották, melyek közül jelentős szerepet töltöttek be a pénzügyi, a kulturális, a műszaki és a propaganda csoportok. A helyi sajtó figyelemmel kísérte az előkészületeket, az újság hasábjain folyamatosan írtak a közeledő vásárról. Április közepén országszerte színes plakátokat küldtek szét.

A korabeli sajtó szerint a város lakói a jeles eseményre meghívták rokonaikat, sőt korábbi munkahelyükről volt munkatársaikat, hogy „elbüszkélkedjenek otthonukkal, a Vasművel és a várossal”.

A vásárt a Szálin út (ma Vasmű út) középső részén, a kiállítást a Bartók Béla Kultúrházban rendezték meg.  Az árusítóhelyek és a kiállítás helyszíne díszbe öltözött, zászlók voltak mindenütt. A 12 méter magas fellobogózott díszkaput a Beloiannisz utca (ma Babits Mihály utca) előtti részen állították fel, és itt volt a dísztribün is, melyen a város vezetői és a meghívott vendégek foglaltak helyet. A vásáron a legjobb minőségű árukat, a helyi ipar legkiválóbb termékeit sorakoztatták fel, de más városok is képviseltették magukat különféle termékeikkel. A vásár Bognár József belkereskedelmi miniszter ünnepi nyitóbeszédével kezdődött. Az első napon nyílt meg a Bartók Béla Kultúrházban a „Dunapentelétől Sztálinvárosig” című kiállítás, mely a fiatal város és a gyár fejlődését mutatta be. A városban két szabadtéri színpad volt: az egyik a rendelőintézet előtt, a másik a Lenin tér (ma Városháza tér) és az Erkel-kert közötti területen. A két helyszínen kulturális műsorokat rendeztek, ahol a fővárosi művészegyütteseken kívül több helyi kultúrcsoport is szerepelt. Az óváros is képviseltette magát, itt szintén egy szabadtéri színpad adott helyet a kulturális műsoroknak és a megnyitás napján az óvárosban állatvásárt rendeztek. A Vidám Parkot is feldíszítették és új játékokkal várták a szórakozni vágyó közönséget. A vásár idejére a Testnevelési és Sportbizottság gazdag programot állított össze.

A vásáron résztvevők étkeztetését az éttermeken kívül élelmiszer- és borkóstoló pavilonok és bőséges étel- és italkínálat biztosította. Május 1-jén a Dunán lampionos ünnepélyt rendeztek. A programok könnyebb megközelítése érdekében menetrendszerű helyi buszjáratokat indítottak és három napon keresztül az ország bármely részéről érkezőknek 50 %-os vasúti kedvezmény járt. A program idején vásáriroda is működött, ahol az idelátogatók felvilágosítást kaptak a vásárlással, utazással kapcsolatban. Az eseményre prospektust készítettek, melyben mindenféle hasznos információt megtalálhattak az érdeklődők. Hatalmas táblákat állítottak fel a város több pontján, melyeken a programokról és a látnivalókról tájékoztatták a vendégeket. Az idelátogatók elszállásolásáról az Arany Csillag Szálloda gondoskodott, aki viszont csak olcsóbb szállást engedhetett meg magának, azt lakásokban helyezték el. Jóval a vásár előtt felkérték a lakástulajdonosokat, hogy akik tudnak, segítsenek az ideérkező vendégek elszállásolásában. A városi propaganda értesítette az országos sajtót, hogy minél több helyen adjanak hírt az eseményről.

Erre az alkalomra különféle emléktárgyak, művészi levelezőlapok készültek, vásári emlékbélyeget bocsájtottak ki. A postán külön bélyegzőt is készítettek, sőt a vásár idejére külön postahivatal is működött a vásár területén. Ekkor került forgalomba a Sztálinváros nevű cigaretta, melyet később a boltokban már állandóan meg lehetett vásárolni.

A vásár utáni első híradások elégedetten nyilatkoztak az első sztálinvárosi Májusi Vásár sikeréről, a hosszú hetek megfeszített munkája meghozta gyümölcsét. A látogatók számát kb. 40 ezer főre becsülték. A legjobb munkát végző vállalatok és dolgozók elismerésként díszes selyemzászlókat és okleveleket vehettek át.

Sztálinváros megmutatta az országnak, hogy van helye a nagyvárosok között. Az idelátogatók messzire vitték a város hírét, ahogyan a cikk írója fogalmazott: „… ez a három nap új erővel hirdeti építésünk diadalát.”

Néhány évvel később, az első vásár sikerén felbuzdulva rendezték meg a második Sztálinvárosi Vásárt 1958. auguzstus 19-20. között, mely még nagyobb volt, mint az első.

Hodik Mónika