Dunaújváros története roppant izgalmas. Az eltelt néhány évtized tele van érdekességekkel, melyekről eddig keveset hallottunk. Gondoljunk csak a hőskorszak mozgalmas éveire, amikor szinte napról napra változott minden, a mára már elbontott barakktáborokra, az ideiglenes helyen működő hivatalokra, intézményekre, az egykor parlagon heverő, azóta már beépített városrészekre…sokáig lehetne sorolni. Megannyi év, megannyi mára elfeledett történet.
A sorozat célja, hogy hétről hétre az olvasók elé tárjuk a város történetének egy-egy kis szeletét, hiszen vannak még fehér foltok és vannak még kutatnivaló témák.
Sorozatunk első részében az egykori Vorosilov-kilátóról lesz szó, melyre már csak az idősebbek emlékezhetnek. Közülük is sokan csak halványan, többször összekeverve azt az úttörővasút végállomásával, a Ságvári-kilátóval. A két helyszín nem messze volt egymástól, csakhogy a Ságvári a Vidám Parkban, a Vorosilov pedig a radari barakkváros szélén.
- J. Vorosilov, a Szovjetunió marsallja 1952. április 6-án látogatott el Sztálinvárosba, megtekintette az építkezést és további kitartó munkát kívánt az itt dolgozóknak. Néhány hónappal később e látogatásnak az emlékére a sztálinvárosiak egy parkot hoztak létre a Duna-parton, ott, ahol annak idején Vorosilov a panorámában gyönyörködött.
Sokáig az is a kutatás tárgyát képezte, hogy egyáltalán mikor készült el a kilátó. Aztán a helyi újságot lapozgatva egyszer csak megakadt a szemem egy címen: Vorosilov-kert Sztálinvárosban. Az augusztus 29-i cikk arról számolt be, hogy elkészült a park vagy másnéven Vorosilov-kert, melyet a Mélyépítő Tröszt épülete mellett alakítottak ki. A kertről/parkról/kilátóról képünk is van, de hadd idézzek a korabeli újságból, hogyan is nézett ki, amikor elkészült:
„A díszes kapun a belépő tarka virágágyak között sétál és szemébe a vörös téglából emelkedő oszlop tekint….Vorosilov marsall arcképe néz a sztálinvárosi építőkre. Alatta fémbetűk csillognak: „Sztálin elvtárs személyes üdvözletét hoztam Önöknek.” A parkot színes csőkorlát öleli körül, minden optimizmust, vidámságot áraszt. És innen, Vorosilov elvtárs arcképe mellől lelátni a széles Duna kanyarra – az ifjú város növekvő házsoraira – ellátni a gyár magasodó betonpilléreire. A szakadék alatt – brigádok izmos karja szállítja a hajókon érkező építőanyagot. A park túlsó oldalán a szivattyúház építői folytatják eddig győztesen vívott munkacsatájukat az elemekkel, az idővel.”
Teltek az évek és a kilátó lassan a feledés homályába merült, nem látogatták annyian, mint vidám parki „testvérét”. 1961 februárjában a helyi sajtó hasábjain arról olvashatunk, hogy az elhanyagolt kilátót Ságváris-diákok rendbe akarták hozni. A hely rossz állapota arra enged következtetni, hogy a kilátót ekkor már nem használták, mindez pedig magyarázatot adhat arra, hogy miért nem emlékszik rá még az idősebb generáció sem.
Sorsa akkor dőlt el végérvényesen, amikor az 1964-es partomlás végleg eltörölte a föld színéről. 1964. február 29-én hajnalban a radari partszakaszon megindult a föld…
Régóta keresgettük az egykori kilátó helyét, hiszen a partomláskor ez a szakasz „eltűnt”. Előkerültek képek, cikkek és egy térkép, azokat nézegettük, próbáltuk a fotókat a térképpel összefésülni. Majdnem megvolt a helyszín, de csak úgy körülbelül. Aztán a www.fentrol.hu oldalán találtam egy légifelvételt 1963-ból, még a nagy partomlás előttről. Nem volt más dolgom, mint összenézni a fotókat a légifelvétellel és egy 1953-as térképpel. Sikerült beazonosítani az egykor szebb napokat megélt kilátó helyét és a korabeli légifotót összevetettük a mai állapotokkal.
Az egész történetet pedig kezdhettem volna úgy is: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kilátó a Radarban.
Köszönettel tartozom a kutatásban nyújtott segítségért Horváth Tamásnak, a www.dunaujvarosmesel.hu oldal szerkesztőjének!
Hodik Mónika
