Kedves Ismerőseink, Tisztelt Látogatóink!
Tavaly is ünnepeltünk, mégpedig a várossá nyilvánítás 70. évfordulóját. A múzeum ebből az alkalomból ismét helytörténeti kiállítással készült. A mostani tárlat célja a növekvő, fejlődő város bemutatása volt a már meglévő és a tavalyi évben ajándékozás útján bővülő fotóarchívumon keresztül. De nemcsak fotók elevenítik fel az elmúló évtizedeket, hanem különféle tárgyak is: képzőművészeti alkotások, makettek, 3 enteriőr, dísztárgyak és még sok érdekesség vár a múzeumba látogatókra. Aki viszont a járvány vagy egyéb más helyzetre való tekintettel nem tud eljönni hozzánk, annak heti bontásban, mintegy sorozatként mutatjuk be a kiállítást. Ha kíváncsi rá hogyan fejlődött a város, és ezt szívesen megnézné képeken, annak nincs más dolga, minthogy követi a heti rendszerességgel megjelenő bejegyzéseinket.
Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros az idő sodrában
Kiállításunk célja nem a teljesség igénye, hisz több évtizedet felölelni nem könnyű dolog. Csupán szemezgettünk képekből, tárgyakból, azokon keresztül kívánjuk bemutatni a város történetét, fejlődését.
Azt próbáljuk szemléltetni, hogyan lett néhány házból, egy-két utcából az első városrész, majd pár év alatt már egy nyüzsgő, lüktető város tele zöld övezetekkel, neonfényes üzletekkel. Az 1950 tavaszán ideérkező maroknyi építőből hogyan lettek az év végére több, mint 7 ezren, a következő évben 20, 1952-ben pedig már mintegy 25 ezren. Az előbb említett számok persze csak az itt dolgozókat jelenti, a letelepedők, az igazi sztálinvárosiak létszáma ennél kevesebb.
Az ún. első, a D1-es városrész (Építők útja, Szórád Márton út, Vasmű út, Kossuth Lajos utca által határolt rész) után megindult a Dunasor, azután a Technikum városrész építése is, de Sztálin halálát követően változás következett be. Az eddig egekig magasztalt építkezést szinte teljesen leállították. A korábbi több száz milliós beruházások összege minimálisra csökkent. A város léte, további sorsa a „levegőben lógott”. Eltűntek a hangos éljenzések, a buzdító szólamok, Sztálinváros csendben, háttérbe szorítva élte mindennapjait. Ilyen volt az élet a korábbi mintavárosban egészen 1957-ig. Akkor ismét beindult a fejlődés, de korábbi kitűntetett szerepét már nem kapta vissza.
Az évtized második felében újra megindultak az építkezések, fejlődött a város. Megkezdődött a Kertváros, és Újtelep építése, folytatódott a munka a Technikumban, emelkedtek az újabb és újabb falak. Beindult az építkezés az akkor még csak Szalmacell lakótelepként emlegetett, mai nevén Barátság városrészben. 1960 végéig felépültek az új technikával készült kísérleti panelek az akkori Mező Imre és az Asztalos János utcában. Az egykori Pipacs-telepen beindult a házgyár és az évtized közepétől a nagypaneles technológia egyeduralkodóvá vált. A 70-es években a korábban megálmodott Barátság liget helyén felépült a Dózsa II, ezután pedig „egy ugrás” és elkezdődött a Béke városrész tervezése, építése. Az „új város” immár összeért az egykori Pentelével, nőtt, terjeszkedett.
A város jelentősége az évtizedek alatt változott, a kiemelt státusz megszűnése után egy időre háttérbe szorult, majd évek múltával ismét megerősödött, megyei szinten is jelentős szerepet töltött be és tölt be ma is. A kezdetben megálmodott lakótelepi 20-25 ezer főt felváltotta a 40-50 ezres lélekszám, mely a 80-as évek közepén érte el csúcspontját. Akkor körülbelül 60 ezer fő élt itt, a lakosság száma azóta viszont folyamatosan csökken.
Írta: Nagyné Hodik Mónika történész
