Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig, szombaton 14-18 óráig.

70 ÉVE KEZDŐDÖTT - 7.RÉSZ

2021. március 10.

Az ingázók


Az 1962-ben készült Legenda a vonaton c. film az építkezés hangulatából ad vissza egy keveset. A vonaton a városba tartó munkások visszaemlékezéseit ismerhetjük meg. Annak idején sokan így utaztak, táskájukban ruhájukkal, személyes tárgyaikkal például Budapest és Sztálinváros között.

A film szereplőinek ihletői között lehetett akár Bölcskei József is, aki a közeli Rácalmáson látta meg a napvilágot, egy nagy családban, ahol heten voltak testvérek. Érdeklődő, nyitott ember volt, aki értett a motorokhoz és az évek folyamán számtalan munkagép kezelését kitanulta, így számos munkafolyamatban tudott részt venni a város építése során. Szíve választottját Istvánhoz hasonlóan 1950-ben ismerte meg – sokak számára ez volt a „csodák” éve – a szintén rácalmási, nála 8 évvel fiatalabb Bruzsa Katalin személyében, akit két húgával egyedül nevelt özvegy édesanyjuk, apjuk ugyanis ott maradt a doni áttörésnél 1943-ban. A pár hamar gyermekáldás elé nézett, Katalin már várandós volt 1951 márciusában tartott esküvőjükön, majd a következő év tavaszán megszületett második kislányuk is.

A két család sorsa eltér ugyan egymástól, de mégis hasonló is: ez a négy személy fiatal korában sosem találkozott, de családjaik együtt „születtek” meg az új várossal. Bölcskei József éveken át járt be az épülő városba, előbb teherautón vagy biciklin, később már saját motorján. Bár munkája elismeréseként lakást is ajánlottak neki az Építők útján, ő nem fogadta el, családjával szülőfalujában kívánt élni és inkább az ingázók „táborában” maradt.

Szállásgondok

Hogy hol laktak a hős építők? Akik nem ingáztak az óváros vagy a környező falvak és az építkezés között, azok többnyire barakkokban. Az első időkben csak ezek az ideiglenes épületek voltak a Radarban és a Szórád Márton úton, a Déliváros csak később épült ki. Persze már emelkedtek a végleges épületek is, ahol a szállások mellett többnyire hivatalok és intézmények kaptak helyet. És voltak a „szerencsések”, akik vezető pozícióban dolgoztak vagy elismert szakemberek voltak, nekik „szépen berendezett” lakás jutott.

A Radar, a mélyépítők otthona, a Tűzoltóság épületével szemben, nagyjából a mostani Momert területén volt, melyhez italbolt, büfé, élelmiszerüzlet, orvosi rendelő, bölcsőde és kultúrotthon is tartozott, mintegy kis város. A magasépítők szállása a Délivárosban volt, egy „külön kis világ”. Itt szinte minden volt, mint a városban: vendéglő, fodrász, tüzép telep, rendőrörs, tanácskirendeltség, bölcsőde, óvoda, iskola, sőt két kultúrterem is. Utcák rendeződtek sorban, ahol sajátos törvények uralkodtak. A volt óragyár és a betonelemgyár között épült fel az ezres barakk, az ipari tanulók lakótelepe, ahol később családosok laktak. A Szórád Márton úton a mai piactól a II. sz. hőközpontig felvonulási és barakk épületek sorakoztak. A lakóbarakkok mellett népbüfé, kultúrotthon, vegyesbolt és a Szűrőállomás is itt volt. Ezek téglából épült, földszintes, vékony falú, általában nyeregtetős házak voltak szimpla üvegű ablakokkal. A szobák és a mellékhelyiségek a hosszú folyosóról nyíltak. Egy-egy szobában hatan-nyolcan, esetleg tizenhatan-huszonketten laktak. Az ott lakók emeletes vagy földszintes vaságyakon aludtak. A szoba berendezése nagyon egyszerű volt: egy sima konyhai asztal, legfeljebb négy szék, és ha szerencséjük volt, annyi furnérszekrény, ahányan lakták.
Kályhával fűtötték, a mosdóban hosszú, öntöttvas vályúk voltak.

írta: Kronászt Margit történész és Nagyné Hodik Mónika történész