Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

Zsiros Mária - Menyhárt Ferenc: Az élet sava-borsa, Horváth János életregénye című könyvbemutató

2018. szeptember 5.

2018. szeptember 20. 17 óra

MEGHÍVÓ

 

Ha valakiről azt mondják, hogy az élete nyitott könyv, az azt jelenti, hogy bármely lapját felüthetjük anélkül, hogy csalódás érne bennünket. Dr. Horváth János professzor úr életregénye is ilyen. Ezt a majd’ egy évszázadot átfogó életművet foglalták írásba a szerzők a professzor úr közreműködésével.

Ennek a „nyitott könyvnek” a bemutatójára hívjuk és várjuk Önt,

2018. szeptember 20. csütörtök 17 órára.

Helyszín: 2400 Dunaújváros, Városháza tér 4. Intercisa Múzeum, II. emelet, előadóterem

  

A Budapesten, 2018. április 26-án tartott ünnepélyes díszbemutatóról Szente Tünde újságíró készített egy beszámolót, ami a 2018. májusában megjelent a Dunaújvárosi Hírlapban :„Kettős könyvbemutató prof. Horváth János tiszteletére” címmel.

A rendezvényen bemutatják Zsiros Mária –Menyhárt Ferenc: Az élet sava-borsa című új művét. A szerzőpáros hölgy tagjával beszélget Szente Tünde és Pordány Sarolta. A könyvbemutatót követően vásárlási lehetőség lesz, 2500 Ft-os kedvezményes áron, és dedikálási lehetőség is lesz.

Részvétel: ingyenes

Horváth János magyar közgazdász, politikus 1921.november 7-én született a Fejér megyei Cecén, 1940-ben a Gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizett Budapesten. Munka mellett elvégezte a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karát. 1947-ig a Nostra Általános Közraktár Vállalatnál könyvelő, főkönyvelő-helyettes, majd a cég elnöke lett.

1936-1939 között bekapcsolódott a református ifjúsági mozgalmakba, 1938-1939-ben az egyik Soli Deo Gloria kollégium elnöke, 1942-ben belépett a Független Kisgazda-Földmunkás –és Polgári Pártba, továbbá a Magyar Parasztszövetségbe. 1944-ben a Szabad Élet Diákmozgalom tagjaként részt vett a nemzeti ellenállásban, a nyilasok halálra ítélték, de megszökött. 1945. májustól 1947-ig a Magyar Parasztszövetség gazdaságpolitikai igazgatója, 1945-től nemzetgyűlési képviselő.

1947.január 16-án a Magyar Közösség-ügyben koholt vád alapján letartóztatták, négyévi kényszermunkára ítélték. 1951-től fizikai munkás, 1954-től műszerész. 1956.október 23-a után részt vett a forradalomban, november 9-én a Nagy Imre-kormány tagjainak felkérésére New Yorkba utazott, hogy az ENSZ-ben képviselje a forradalom ügyét, de vissza már nem térhetett, így az Egyesült Államokban telepedett le. 1957.januárban alapítója a Magyar Forradalmi Tanácsnak. 1966-ban PhD- fokozatot szerzett a New York-i Columbia Egyetemen. A negyven évre nyúló emigráció évei alatt a Magyar Forradalmi Tanácsban, a Szabad Magyarország Nemzeti Képviseletében, a Magyar Szabadságharcos Szövetségben vállalt szerepet, megalapította és vezette a Kossuth Alapítványt. 1997.évi hazatelepüléséig egyetemeken tanított, itthon a BKÁE díszdoktora és vendégprofesszora.

1998-ban elvállalta a Fidesz gazdaságpolitikai bizottságának elnöki tisztét. 1998 óta országgyűlési képviselő, 51 év után lett ismét képviselő. Jelenleg az országgyűlés legidősebb tagja. 2011 augusztusában a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést kapott.
 

Elérhetőségek:

Tel: 06- 25/411-315, 06- 25/408-970

E-mail: intercisamuz@gmail.com

web: www.intercisamuzeum.hu 

facebook: Intercisa Múzeum

Támogatók: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, D-online, InfoDunaújváros, Dunaújvárosi Hírlap, Szuperinfó, D+TV, Rádió24, ArtKalauz,museum.hu