Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2023.

2023. szeptember 15.

2023. szeptember 26. 10 óra

MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA 2023.

 

INTERCISA MÚZEUM – MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA

2023. szeptember 25. - november 12. között

PROGRAMOK:

   
            1.  SÉTA VEZETÉSSEL A DUNAÚJVÁROSI RÉGÉSZETI EMLÉKEK TANÚTJÁN
  


A Római Birodalom a Kr.u.I.század végén hozott létre állandó katonai tábort a város területén. Az Intercisában megtelepülő polgári lakosság jólétét kőből épült házaik, gazdag temetkezéseik mutatják. A tavasztól őszig látogatható Római Kőtár és Romkert (Dunaújváros, Római körút) területén a tábor épületének részletei, különböző építészeti elemek, mérföldkövek és a temetőben előkerült szarkofágok, sírkövek tekinthetők meg. A Kőtár közelében több épület - köztük egy római fürdő romjai is megtalálhatók. 

A Séta vezetéssel a dunaújvárosi régészeti emlékek tanútján című programra várjuk mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek a római kori emlékek iránt. A programon való részvétel ingyenes.

Előzetes bejelentkezés és regisztráció szükséges, a séta minimum 5 fő részvételével indul! Gyülekező, találkozó az Intercisa Múzeum előtt lesz - Dunaújváros, Városháza tér 4. szám előtt.

A programot Buza Andrea régész vezeti.

Programidőpontok:

2023. szeptember 27-én, 15:00-17:00 óra
2023. október 4-én, 15:00 -17:00 óra
2023. október 11-én, 15:00 -17:00 óra
2023. október 18-án, 15:00 - 17:00 óra

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

E-mail: intercisamuz@gmail.com
Telefon: 06-25/411-315, 06-25/408-970

2023. szeptember 5-től minden programidőpont előtti napon zárul a regisztráció.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjenek jelezni a programon való részvételi szándékot, vagy annak a lemondását.
Továbbá, kérjük, hogy a regisztrációhoz legyenek szívesek megadni elérhetőségüket, illetve a várható létszámot jelezni.

Regisztráció kezdete: 2023. szeptember 5.
Regisztráció vége: 2023. október 17.

Rossz idő, esős nap esetén más időpontban kerül megvalósításra a program.

Várjuk felnőtt csoportok és iskolás osztályok jelentkezését.

             2.  SÉTA VEZETÉSSEL A DUNAÚJVÁROSI  ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEK SZOCREÁL TANÖSVÉNYÉN


Dunaújvárosban van egy út, melyen végigsétálva visszamehetünk az időben, egészen az 1950-es évekig, a városépítés korai időszakáig. Az akkor uralkodó szocreál stílus, melynek a képzőművészeteken át az építészetig mindent áthatott, Dunaújvárosban különösen nagy szerepet kapott. A szocreál a mindennapjaink része úgy, hogy közben sokan nem is tudnak róla. Fedezzük fel együtt a várost, annak értékeit, ismerjük meg korai történetét! Aki kíváncsi arra, hogy mi a különbség a modern és a szocreál között, egyáltalán mi is az a szocreál és a városban hol találhatók ilyen jellegű épületek, az tartson velünk egy sétára, barangoljuk be az utcákat, a tereket, nézzünk szét alaposan. A Múzeumok Őszi Fesztiválja idején, minden héten keddenként indul a vezetett városi túra 10 órai kezdettel. A programon való részvétel ingyenes, azonban előzetes bejelentkezés és regisztráció szükséges. A program minimum 5 fő részvétele esetén indul!

 A helytörténeti városi túrát Hodik Mónika történész vezeti. A gyülekező, találkozó az Intercisa Múzeum előtt lesz - Dunaújváros, Városháza tér 4.

Programidőpontok:

2023. szeptember 26-án, 10:00- 12:00 óra
2023. október 3-án, 10:00-12:00 óra
2023. október 10-én, 10:00-12:00 óra
2023. október 24-én, 10:00-12:00 óra
2023. november 7-én, 10:00- 12: 00 óra

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

E-mail: intercisamuz@gmail.com
Telefon: 06-25/411-315, 06-25/408-970

2023. szeptember 5-től minden programidőpont előtti napon zárul a regisztráció.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjenek jelezni a programon való részvételi szándékot, vagy annak a lemondását.
Továbbá, kérjük, hogy a regisztrációhoz legyenek szívesek megadni elérhetőségüket, illetve a várható létszámot jelezni.


Regisztráció kezdete: 2023. szeptember 5.
Regisztráció vége: 2023. november 6.

Rossz idő, esős nap esetén más időpontban kerül megvalósításra a program, vagy képes, vetített előadást tart Hodik Mónika történész a múzeum második emeleti előadótermében.

Várjuk felnőtt csoportok és iskolás osztályok jelentkezését.

            3. ISMERJÜK MEG DUNAPENTELÉT!

A mai Dunaújváros építése 1950-ben a gazdag múltra visszatekintő Dunapentele falu mellett kezdődött meg. A séta előtt a találkozó az 1848-as emlékműnél lesz, ahol egy rövid településtörténeti és temetőtörténeti ismertetéssel kezdődik a program. 
A séta első állomásaként a résztvevők a temetőben Rosti Pál sírját tekinthetik meg, ahol bemutatásra kerül családjának pentelei kötődése valamint Rosti Pál életrajza, munkássága is. Az útvonalon tovább haladva meglátogatják több, Dunapentele életében fontos szerepet betöltött személy sírját (pl. Babanits sír, Janitsáry sír, Szitányi kápolna, Lukács sír, Zalay sírok, Dékány sír, Leitner sír, temetőkereszt stb.) Ahol lehetséges, ott egy rövid családtörténeti bemutatásra  is sor kerül. A sírok meglátogatása után a Kistemető utcán lesétálva az érdeklődők a Magyar úton tekinthetik meg a házakat. (Pl. a Pentelei Klubházat, az egykori kastélysor épületeit stb.) Megismerhetik az egyes családok történetét, illetve, hogy hogyan nézett ki a Fő utca az 1930-as, 1940-es években. Részletes bemutatásra kerül a Mondbach kúria és lakóinak története. Az iskolánál a helyi oktatás történetét ismerhetik meg az érdeklődők, illetve az I. világháborús emlékművet. Továbbá megismerhetik a zsidó egyházközségnek, valamint a zsinagógának a sorsát is. A túra zárása a római katolikus Szentháromság templom építéstörténetének ismertetése után történik. 

A Múzeumok Őszi Fesztiválja idején, minden héten szerdánként 13 órai kezdettel indul a pentelei túra Kronászt Margit történész vezetésével. A programon való részvétel ingyenes. Előzetes bejelentkezés és regisztráció szükséges, a program minimum 5 fő részvétele esetén indul. A program időtartama körülbelül 120 perc. A gyülekező, találkozó a dunaújvárosi 1848-as emlékműnél lesz.

Programidőpontok:

2023. szeptember 27-én, 13:00- 15:00 óra
2023. október 4-én, 13:00-15:00 óra
2023. október 11-én, 13:00 - 15:00 óra
2023. október 18-án, 13:00 - 15:00 óra
2023. október 25-én, 13:00 - 15:00 óra
2023. november 8-án, 13:00 - 15:00 óra

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

E-mail: intercisamuz@gmail.com
Telefon: 06-25/411-315, 06-25/408-970

2023. szeptember 5-től minden programidőpont előtti napon zárul a regisztráció.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjenek jelezni a programon való részvételi szándékot, vagy annak a lemondását.
Továbbá, kérjük, hogy a regisztrációhoz legyenek szívesek megadni elérhetőségüket, illetve a várható létszámot jelezni.


Regisztráció kezdete: 2023. szeptember 5.
Regisztráció vége: 2023. november 7.

Rossz idő, esős nap esetén más időpontban kerül megvalósításra a program.

Várjuk felnőtt csoportok és iskolás osztályok jelentkezését.

          4. A PINCÉTŐL A PADLÁSIG - MÚZEUMI KALANDOZÁS AZ INTERCISA MÚZEUMBAN

A látogatók elől elzárt múzeumi helyszíneket, ismeretlen múzeumi tevékenységeket, egyedi tárgyakat és leleteket ismerhetnek meg a résztvevők. A rendhagyó múzeum bejáráson bebarangolhatják a múzeum összes olyan helyiségét, amit hagyományos belépőjeggyel máskor nem láthatnának. Az épületvezetést Buza Andrea és Dr. Keszi Tamás régészek vezetésével történik. Kulisszatitkok felfedezésére várjuk a kedves érdeklődőket. A Múzeumok Őszi Fesztiválja idején, 2023. szeptember 26.- november 10. között minden héten keddtől- péntekig 10-16 óra között választott időpontban indulnak csoportok, min. 6 fő jelentkező esetén. A programon való részvétel ingyenes, azonban az előzetes bejelentkezés és a regisztráció szükséges! Program időtartama, körülbelül 60-90 perc.
Az érdeklődők betekintést nyernek a múzeum látható illetve a látogatók elől elzárt, számukra láthatatlan helyiségekbe, ahol a múzeum dolgozói tevékenységüket végzik, valamint azokban a helyiségekbe is, ahol a leletek tisztítása, konzerválása, raktározása történik. Közben megismerkedhetnek a múzeumi munkakörökkel, mivel foglalkozik egy régész, néprajzkutató, történész, restaurátor, műtárgyvédelmi asszisztens, gyűjteménykezelő.

Programidőpontok:
2023. szeptember 26.- november 10. között, minden héten keddtől- péntekig 10- 16 óra között a látogatóink által kiválasztott időpontban indítjuk a programot, minimum 6 fő jelentkezését várjuk.

REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES!

E-mail: intercisamuz@gmail.com
Telefon: 06-25/411-315, 06-25/408-970

2023. szeptember 5-től minden programidőpont előtti napon zárul a regisztráció.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjenek jelezni a programon való részvételi szándékot, vagy annak a lemondását.
Továbbá, kérjük, hogy a regisztrációhoz legyenek szívesek megadni elérhetőségüket, illetve a várható létszámot jelezni.

Regisztráció kezdete: 2023. szeptember 26
Regisztráció vége: 2023. november 9.

A múzeumban a szűk folyósók nem teszik lehetővé a nagy létszámú csoportok fogadását. Amennyiben nagy létszámú csoporttal szeretnének részt venni a programon, kérjük, hogy a látogatás előtt mindenképpen legyenek szívesek egyeztetni a programvezetőkkel a várható létszámról és a csoportbontás lehetőségéről tájékoztatni fogják Önöket.

Várjuk felnőtt csoportok és iskolás osztályok jelentkezését.

            5.  ŐSZBÚCSÚZTATÓ CSALÁDI DÉLUTÁN AZ INTERCISA MÚZEUMBAN

2023. november 11-én, szombaton délután 14:00 órától - 18:00 óráig tart a rendezvényünk, amelyet a környezetvédelem és a természet megóvása jegyében szervezünk. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
A programon való részvétel ingyenes, regisztráció nem szükséges.

A rendezvény ideje alatt két alkalommal múzeumi kalandozásra invitáljuk a rendezvény résztvevőit. Az épületvezetésre várakozó résztvevőket a múzeum földszintján a porta előtt várjuk. Látogatóink az épületvezetésen Buza Andrea és Dr. Keszi Tamás régészek vezetésével ismerkedhetnek meg az Intercisa Múzeum láthatatlan helységeivel, és sok-sok kulisszatitkot fognak hallani a vezetés során.
Látogatóinknak lehetőségük lesz a múzeum kiállításait ingyenesen megtekinteni. 
A gyerekeket kézműves foglalkozásokkal várjuk, ahol szeretnénk a hulladék újrahasznosításra alternatív megoldásokat mutatni a gyerekeknek és a szüleiknek. Egy kis kreatívítással milyen izgalmas, szép, hasznos tárgyak születhetnek újjá. Például egy üres aluminium dobozból méhecske hotel készíthető. A néprajzi szobában játékos, múzeumpedagógiai foglalkozással várjuk a gyermekeket.