Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

Családi nap

2020. október 20.

2020. november 7. 10 óra

Kedves Ismerőseink!

2020. november 7-én 10-16 óra között rendhagyó családi napot rendezünk, mellyel városunk alapításának 70. évfordulójáról is megemlékezünk.

November 7-én 10 órától várjuk mindazokat, akik szeretnék jobban megismerni városunk nevezetes emlékeit, és ehhez van kedvük a várost is bejárni (mivel nagy területről van szó, ehhez célszerű kerékpárt, tömegközlekedést vagy autót választani).
A résztvevők az Intercisa Múzeumban nevezhetnek, ahol egy feladatlapot kapnak. Kiválasztottuk a város 7 helyszínét, ezeket a feladatlapon található információk alapján meg kell találni és ott szelfit készíteni. A szelfiket az intercisaszelfizz@gmail.com e-mail címre kell elküldeni 15.30 óráig. Szintén 15.30 óráig várjuk a kitöltött feladatlapokat is, ezeket is elküldhetik e-mailben vagy személyesen is leadhatják a múzeumban.

A programot elsősorban játékként hirdetjük, célja, hogy minél többen megtalálják a város különböző pontjain lévő emlékeket, a feladatlap kitöltésével pedig alaposabban megismerjék városunkat. A legjobb eredményt elérők szerény díjazásban részesülnek.

A nyertesek nevét - a vírushelyzetre tekintettel - november 7-én 16 óra után facebook oldalunkon valamint honlapunkon tesszük közzé, nyereményeiket november 9-től vehetik át az Intercisa Múzeumban hétfőtől péntekig, 8-15.30 között.

Felkészülésnek ajánljuk a Dunaújváros története című kiadványt

A könyv internetes elérhetősége: https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Dunaujvaros/index.htm

A családi nap keretében a múzeum épületében megtartjuk a „Múzeumbejárás - Az Intercisa Múzeum pincétől a padlásig felfedezésre vár!” című programunkat is, melyen csak előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni. Jelentkezni a következő időpontokra lehet: 10 óra, 11.30 óra, 13 óra, 14.30 óra. Egy-egy vezetés minimum 5 fő jelentkezése esetén indul, maximális résztvevő szám 10 fő.
Jelentkezni a múzeum telefonszámain (06/25-411-315, 408-970) valamint e-mail címén lehet (intercisamuz@gmail.com) 2020. november 4-ig. A verseny részleteiről szintén megadott elérhetőségeinken érdeklődhetnek.

A családi nap ideje alatt a múzeum kiállításai ingyenesen látogathatók.

A hatályos kormányrendelet értelmében a múzeum épületében a maszk viselése és az egymás közötti 1,5 m távolság betartása kötelező!


Szeretettel várjuk Önöket!