Nyitvatartás: keddtől péntekig 10-16 óráig. Minden hónap első vasárnapján 14-18 óráig.

Éberhardt Béla - A Szalki-sziget másik oldala

2018. április 11.

2018. október 11. 17 óra

Az Intercisa Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kedves családját,
 
  ÉBERHARDT BÉLA
 
nyugdíjas erdőmérnök
 
A SZALKI-SZIGET MÁSIK OLDALA
 című
 
    előadására   
 
 2018. október 11. csütörtök, 17:00 óra
 
Helyszín: 2400 Dunaújváros, Városháza tér 4. Intercisa Múzeum II. emeleti előadóterem
 
 

Dunaújváros közigazgatási határain belül van egy földdarab, amely régebben a Duna egyik szigete volt, ma már viszont inkább csak félszigetnek mondható. Egy városfejlesztési tanulmányban így írnak róla: „A Szalki-sziget elnevezésű terület a városnak a Duna, a Szigeti út, a Kikötő öböl, az Üdülő sor és a 3342 hrsz-ú út, valamint a város közigazgatási határa közé eső területrésze.”
Megismerheti a sziget történetét a kezdetektől a fejlesztéseken, terveken keresztül a megújulásig. Megtudhatja azt is, mikor volt, amikor még igazi szigetként létezett, majd mikor állt az ipar, a város szolgálatába a kikötő és a hajóállomás megépülésével.
A szerző arra vállalkozott, hogy megírja a Szalki-sziget rövid történetét olyan forrásokból merítve, amikhez levéltári kutatás nélkül is hozzájutott. A Dunaújvárosi Hírlap és elődei 1950-től kezdve – néhány évfolyam kivételével - szinte hiánytalanul rendelkezésére álltak digitális formában a József Attila Könyvtár honlapján, az internetről hiányzó évfolyamokhoz a könyvtárban jutott hozzá. A helyi lap igen jó forrásnak bizonyult, de talált információkat a szigetről más újságokban, könyvekben, visszaemlékezésekben (és nem utolsó sorban a világhálón) is. Valamint kiegészül a személyes élményeivel, amelyeket munkája során, esetleg magánemberként megélt ezzel a különleges földdarabbal kapcsolatban. Béla bácsi geodétaként, majd később erdőmérnökként is dolgozott. 

A könyvbemutatót követően vásárlási és dedikálási lehetőség is lesz.

Olvasson bele a könyvbe! (Forrás: http://amiszalki.store.dds.hu )

Részvétel: ingyenes
 
 
Elérhetőségek:

tel: 06-25/411-315, 06-25/408-970
 
e-mail: intercisamuz@gmail.com
 
web: www.intercisamuzeum.hu
 
facebook: Intercisa Múzeum
 
Támogatók: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, D-online, InfoDunaújváros, Dunaújvárosi Hírlap, D+TV, Szuperinfó, Rádió24, ArtKalauz, museum.hu